FIDESZ.HU > Vélemények > Publicisztika Nyomtatás
Ablak bezárása
Összetartozunk
Legalább két évtizedes adósságot törlesztett tegnap a Magyar Országgyűlés, amikor óriási többséggel megszavazta a kettős állampolgárság könnyítéséről a törvényjavaslatot. Háromszáznegyvennégy képviselő szavazott igennel, öten tartózkodtak (három szocialista és két LMP-s képviselő), hárman (Gyurcsány Ferenc, Szanyi Tibor és Molnár Csaba) ellene voksoltak, és olyanok is akadtak, akik elkéstek a szavazásról.
Létrehozva: 2010. május 27., 01:06

A parlament arról is szavazott, hogy a törvény sürgős kihirdetésére kérje az államfőt, így az új jogszabály az augusztus 20-i nemzeti ünnepen hatályba léphet, az alkalmazását viszont csak 2011. január elsején kezdik meg. Az elfogadott törvény szerint egyéni kérelemre nemcsak születésénél fogva, hanem leszármazással is magyar állampolgárrá válik a magyar állampolgár gyermeke, ha magyarnyelv-tudását igazolja, büntetlen előéletű, és honosítása nem sérti Magyarország közbiztonságát és nemzetbiztonságát.

A kérdést már a rendszerváltás követően rendezni kellett volna, de nem volt meg rá a kellő politikai akarat. Sőt, belefutottunk olyan pofonokba is, mint a 2004. december 5-i népszavazás. Azóta nemcsak a politikusok, hanem a polgárok véleménye is megváltozott a kérdésben: a Nézőpont Intézet egy friss felmérése szerint az emberek hatvan százaléka támogatja az állampolgárság megadását a határon túli magyarok részére.

A napokban, úgy látszik, egy másik nagy adósságát is rendezni fogja az anyaországi politikai elit: a Magyar Országgyűlés ezen a héten dönt arról, hogy a trianoni szerződés 90. évfordulója, június 4-e a nemzeti összetartozás napja legyen. Minden jel szerint a politika immár nem hagyja figyelmen kívül azon százezrek-milliók véleményét, akik mindig is egy nemzetnek gondolták magyart, függetlenül attól, hogy épp milyen állampolgárnak születtek.

Ha a parlament elvégzi a feladatát, attól fogva a civil szervezeteken és az egyszerű állampolgárokon a sor, hogy tartalmat adjanak ezeknek a törvényeknek. Egy szervezet már elkezdte a munkát: az Apáczai Közalapítvány ma reggel jelenti be, hogyan kívánja valós cselekvéssel megtölteni a nemzeti összetartozás fogalmát. Határtalanul! címmel országos programot hirdetnek a személyes kapcsolatok kialakításának elősegítésére, ennek jegyében 216 millió forintos támogatást adnak 132 magyarországi középiskolának, hogy csaknem hatezer diákot elvigyenek egy tanulmányi kiállításon a szomszédos országok magyarlakta településeire Erdélybe, a Délvidékre, a Felvidékre és a Kárpátaljára.

Úgy vélik, csak a határokon átnyúló, minél nagyobb számú személyes kapcsolat járulhat hozzá ahhoz, hogy eljelentéktelenedjen ez a történelmi helyzet, amelynek következtében a magyar állam és a magyar nemzet határai nem esnek egybe.

Eljött az idő, hogy végre magunkkal is foglalkozzunk, és a könnyített állampolgárság, valamint a nemzeti összetartozás napja épp ezt a célt szolgálja. Ráadásul a szomszédos országok zömét ez nem is bántja: Románia belátta, hogy amit neki szabad a moldáviai románokkal, azt másoknak sem tilthatja meg, és a szerbek is meglepően megértők a kérdésben. Nincs kifogásuk a szlovénoknak és a horvátoknak sem (nekik is vannak hasonló törvényeik), és Ukrajnával is meg lehet egyezni.

Szlovákia viszont megbolondult (miközben nekik is van hasonló jogszabályuk), Fico most azzal fenyegetőzik, hogy aki önként magyar állampolgár lesz a felvidéki magyarok közül, attól elveszik a szlovák állampolgárságot. Ehhez az elképzeléshez vélhetőleg az Európai Uniónak és az emberjogi bíróságnak is lesz egy-két szava. Én csak egy régi Balaton-sláger két sorát ajánlanám halkan Fico figyelmébe: "Tudom, hogy tudod, elmúlik / egy kicsit rossz most, de elmúlik."