fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A nép jóléte a legfőbb törvény
2010. május 30., 16:02
Hetedik alkalommal tanácskoznak vasárnap a Somogy megyei Kötcsén a fideszes politikusok és a párthoz közel álló értelmiségiek. A rendezvény az Új kezdet címet viseli, a résztvevőket Sunyovszky Sylvia és Balog Zoltán köszöntötte. A rendezvény bejáratánál a boldvai árvízkárosultak megsegítésére gyűjtöttek. 1 millió 750 ezer forint gyűlt össze. A bevezetőt követően az elmúlt 20 éves átmeneti időszakról szóló előadások következtek.

Tellér Gyula előadásában kifejtette: az 1990-es első szabad választásokon a kormányzati, és vele az intézményalakítási hatalom a rendszerváltó polgári kormány kezébe került, viszont minden más hatalom a régi rend uralkodó osztályának a kezében maradt: a sajtó, a közvélemény befolyásolásának hatalma, az "eszmék termelésének" intézményei, maguk, a termelő eszközök, az igazgatás intézményei. A régi hatalmat segítette a négy évtized szocializmus által az emberek fejébe beplántált ítélkező, mozgósító képzet. Az elmúlt két évtizedben az igazi harc a szavazatokért folyt, az ígéretek az ellenfél túllicitálását szolgálták, kevésbé az igazságot és a teljesíthetőséget. A politikai erők "élet-halál harca", a szavazatszerző ígéretlicit, a külső források stabilizációs célú bevonása, az alacsony gazdasági teljesítmény, a mindezt átható mentális struktúrák egyetlen rendszerré álltak össze az elmúlt két évtizedben. Tellér Gyula szerint Orbán Viktor e rendszer szavazók általi leváltásáról beszélt. Egyénelvű rendszer helyett közösségelvű rendszer kell - szögezte le a szociológus.

Lánczi András a nép, a legitimáció, és a kormányzás összefüggéseiről beszélt. "A nép jóléte a legfőbb törvény" - idézte Cicero szavait. A filozófus emlékeztetett: mindig vitatott, hogy mi tekinthető közügynek. Lánczi András szerint az elmúlt 20 év egyik ellentmondása a hatékonyság és a legitimitás közti feszültség. Azért veszített a baloldal ilyen csúfosan, mert nagyon komolyan vette, hogy ők hatékonyak akarnak lenni, de közben elherdálták rendelkezésükre álló legitimitás maradékát is. A hatékonyság és legitimitás ollója oly mértékben szétnyílt, hogy végül erkölcsi kérdéssé egyszerűsödött le a mai politika.

Granasztói György előadásában hangsúlyozta: a mostani választáson nyilvánvaló győzelem született demokratikus keretek között, a 20 éves folyamat, a felemás rendszerváltozás befejeződött. A történész leszögezte: forradalmi esély nyílt a nemzeti egyetértés megteremtésére. Granasztói György reményét fejezte ki, hogy az elmúlt 20 évben zajló "szellemi polgárháború" befejeződött, - vagy nagyon csökkentett formában folytatódik -, és esély van arra, hogy egy példamutató építkezés kezdődjön, helyre álljon a "politikum". A kétharmad üzenete az, hogy az emberek egységet akarnak - szögezte le.

(fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Galéria: Kötcse, VII. polgári találkozó