Nehéz megállapítani, mekkora szerepe volt mindebben a véletlennek, mekkora a hozzá nem értésnek. Hogy a média egy részében maradt némi fanyalgás a lengyelekkel kapcsolatban a kommunista korból, ez némiképp érthető. A szabadságért harcoló Lengyelország üzenetei nem voltak kellemesek a kádári rezsimnek, olyasmiről szóltak, ami fenyegette őket. Függetlenség, demokrácia, nemzeti érdek. Maradt ebből az aggodalomból a posztkommunista génekben is, nem nézték jó szemmel a lengyel politikát, érezhetően lehűltek kapcsolataink. Amikor Lech Kaczynski elnök 2006-ban Magyarországra jött fölavatni a magyar-lengyel barátság győri emlékművét, a magyar miniszterelnök példátlan módon nem fogadta.

Magyarország kissé leértékelődött a lengyelek szemében az utóbbi években. Megdöbbent a közvélemény a 2006. október 23-i rendőri brutalitás láttán-hallatán. A lengyel televízió aznap Budapestről, egy dunai hajóról adta hírműsorait, a lengyel média volt az egyetlen külföldi hírközlő, amely hitelesen közvetítette, ami történt. És húsz év alatt Lengyelország nem egy tekintetben megelőzte Magyarországot. A lengyel politikai gondolkodás egyik alaptétele a kommunista szovjet örökség határozott elutasítása, ebben sokkal következetesebb a sajtó, a politikusok, a történetírás, mint nálunk.

Napjainkban mindkét ország az új külpolitikai tájékozódás lehetőségeit keresi. A Közép-Európa kifejezésnek új értelmezéseit kell megfogalmazni. Hiszen nem kétséges, hogy vannak közös érdekeink, ha nem érdemes is a magyar-lengyel barátság hagyományát túlértékelni a külpolitikai cselekvés terén. A lehetőségek mérlegelésénél nem lehet figyelmen kívül hagyni az eltérő politikai súlyt és a különböző geopolitikai helyzetet. Nyilvánvalóan az Európai Unióban nem egy területen (agrárium, energiabiztonság például) fontos lehet a közös érdekérvényesítés.

Az unió szomszédságpolitikájának két szárnyáról van szó. Az egyik irány: az a Kelet-Európa, amely elsősorban Ukrajnát, Fehéroroszországot és a Moldovai Köztársaságot jelenti, a másik Délkelet-Európa Horvátországtól Szerbián át Bosznia-Hercegovináig, Macedóniáig és Albániáig. Lengyelország a keleti partnerség két éve indult nagyszabású uniós programját készül jobban a mai adottságokhoz szabni, hiszen az Ukrajnával kapcsolatos remények nem mindenben váltak be. Magyarország pedig a dunai partnerség projektumában épp hagyományainak és mai lehetőségeinek megfelelő irányban készül fontos szerepet vállalni. A nagyobb távra tekintő uniós szomszédságpolitika akkor lehet eredményes, ha az említett két szárny mozgását össze lehet hangolni. Ebben a harmonizálásban Magyarország és Románia meghatározó feladatra vállalkozhat. Lengyel, magyar és közép-európai érdek az energiabiztonság megteremtése, a gázszállítás diverzifikálása. Nyilvánvalóan ebben a kérdésben is van mit mondania egymásnak a két ország vezetőinek. A Nabucco projektum és a lengyelek által szorgalmazott Odessza-Brody-Gdansk vezeték kérdéseinek számbavételére, az együttműködés lehetőségeinek a mérlegelésére gondolok.

Annak ellenére, hogy az utóbbi időben a Fehéroroszországban és Litvániában élő lengyel kisebbség gondjai szóba kerültek a médiában, a lengyel közvélemény nem igazán érti a külhoni magyarok kettős állampolgárságának kérdéskörét. Az itteni sajtóban többnyire csak néhány nemzetközi sztereotípia és pontatlanság jelent meg róla. Országképünk alakításában is gyökeres fordulatra van szükség. Ilyenkor látszik, mekkora hiányt jelent a krakkói főkonzulátus bezárása.

A Fidesz választási győzelmét általában pozitívan fogadták Lengyelországban, hiszen a politikai térkép így sokkal hasonlóbb egymáshoz. Kedvezők a feltételek az újrakezdéshez.