FIDESZ.HU > Vélemények > Publicisztika Nyomtatás
Ablak bezárása
Varsói iram
Több mint gesztus: stratégia. Orbán Viktor első külföldi útjának célpontja nem véletlenül lett Varsó. A hagyományos lengyel-magyar barátság, Lech Kaczynski tragédiája természetesen önmagában is indokolná a döntést. Azonban most jóval többről van szó.
Létrehozva: 2010. június 2., 08:15 | Utoljára frissítve: 2010. június 2., 09:13

A varsói úttal az új magyar diplomácia látványosan demonstrálja, hogy meghatározó szerepet szán a közép-európai együttműködésnek. Az elmúlt években a szocialisták - tisztelet Balázs Péter kivételt jelentő hónapjainak - leírták a visegrádi együttműködést. Némi túlzással Varsó és Prága csak akkor jutott eszükbe, ha Moszkva vagy Brüsszel felé erre kellett kényszerleszállni. Pozsony felé pedig Gyurcsányék maguk generáltak légköri zavart - Fico és Slota hisztériáját ugyanis már a kezdetekben le lehetett volna hűteni, azonban szlovák elvtársaikhoz hasonlóan a magyar szocialistáknak is kellett a belpolitikai fronton kihasználható balhé.

Ez több mint bűn, hiba volt. A Talleyrandnak tulajdonított mondást a saját bőrünkön érezhettük az elmúlt nyolc évben. Túlzásnak tűnik? Pedig nem az. A közép-európai országok közötti egyeztetés hiánya már önmagában lehetetlenné tette, hogy Brüsszelben bármit el tudjunk érni a régi tagállamokkal szemben. Az unió veteránjai nemcsak tapasztalatlanságunkat használták ki elképesztő profizmussal, de rájátszottak meglévő és frissen keletkező nézeteltéréseinkre is. A szocialista diplomácia meg úgy tévelygett ebben a játékban, mint a szűz leány a kuplerájban vagy Kovács László az unió adóbiztosi hivatalában. Ezért kaptunk és kapunk ma kevesebb támogatást, ezért más értékű a magyar és a francia gazda uniós tagsága. S ezért tudnak forgalmazni tokaji néven gyatra lőrét is a szlovákok Európa-szerte.

A visegrádi együttműködés felélesztésére most páratlan alkalom nyílik. Ha úgy tetszik, mindannyian ugyanarra a politikai vasútvonalra kerültünk. A jobboldali expressz keresztülrobogott Varsón, Budapesten és Prágán is, s ez Robert Fico szocdemnek csúfolt hatalomdemokratáit is a közös útra kényszerítheti. Fölösleges illúzióink ne legyenek, június 12-én Szlovákiában ahhoz kisebb csoda kellene, hogy ne Ficóék nyerjenek. Azonban a visegrádiak együttes fellépése esetén Pozsony már nem folytathatja korábbi politikai ámokfutását. S messze nem utolsósorban, ha a csehek és a lengyelek is erősítik a magyar igazságot, Brüsszelben is kénytelenek lesznek végre meglátni, hogy a szlovák vezetők melyik orcájukat mutatják nekik évek óta.

Jövőre Magyarország és Lengyelország egymás után tölti be az Európai Unió elnöki posztját. Ha valamikor, legkésőbb majd akkor ki lehet és ki is kell használni a visegrádi együttműködés adta lehetőségeket. Akár V4-nek, akár V3-nak fogják hívni akkorra. De konkrét ügyekben és határozott érdekek mentén Visegrád tovább bővülhet a Duna mentén vagy majdan az Adria felé.

Brüsszel nem mitikus gonosz, ahogy a magyar parlament egyes újoncai hajlamosak elképzelni. Az Európai Unió olyan, amilyenné a tagjai teszik. Ha egyenként hadakozunk, rikácsolva és lesve, hol szúrhatjuk egymást hátba, az unió rossz hírű söntésként is fog működni.

Politológusok, nagy hírű szakértők hajlamosak többsebességű Európáról beszélni, a menetnek irányt szabó régiekről, az épphogy tempót tartókról és a lesajnált, szegény rokonságra ítélt többiekről értekezni. Ebben nyilván van némi igazság, azonban csak rajtunk múlik, hogy miképpen igazodunk mindehhez. Meg tudjuk-e találni a nekünk megfelelő, a nemzeti érdeket a legjobban szolgáló tempót. Tudunk-e ehhez partnereket találni. Ha úgy tetszik, fel tudjuk-e venni a visegrádi sebességet.

Ez több mint esély. Ez megoldás.