Jókora sikolyok

Vágjunk mindjárt az irodalom sűrűjébe. Arról van szó, hogy "nekilöktem Erzsébetet a falnak, feltoltam a szoknyáját, félrehúztam a bugyiját, és ez már annyira felizgatta, hogy abban a minutában, amikor a farkam bedugtam, ő elkezdett élvezni, a száját jókora sikolyok hagyták el, úgyhogy teljesen mindegy volt, fel tudunk-e figyelni valakinek a közeledésére, mert három emelettel följebb is hallani lehetett a kielégülés zaját, amitől én se húztam sokáig, legföljebb még egyszer-kétszer ki és be, utána csak attól izgultam föl még jobban, hogy már kint az utcán azt vettem észre, hogy az ondó csorog lefelé a combján."

Az a kérdés, hogy irodalom-e ez itten.

Akadémikus persze a fölvetés, mert irodalom ez, színtiszta szépirodalom, már hogyne volna az, maga a szerző, Bolgár György, a népszerű rádiós újságíró is ezt állítja legújabb, Vágy című kötetéről, amelyből ez a részlet is való, s amely részletnek a Blikkben való közlése után hívei erősen aggódni kezdtek, nem került-e politikai vákuumba a szerző. De nem. A szerzőből, saját bevallása szerint azért tört elő az irodalom, mert már régóta foglalkoztatta őt a férfi és a no viszonya, amúgy pedig a stílusa lehet, hogy szokatlan, de ez természetes, hiszen "az irodalomban sokszor nevén nevezték a testrészeket, és azt, hogy mit csinálnak velük". A kiadó tájékoztatója is ezt támasztja alá: "A Vágy, amely a modern magyar erotikus regény hagyományait követi", írják, amivel nincs okunk vitatkozni, elvégre írt már a makkról Esterházy, Nádas, Pályi András is, ámbár Bolgár szövegében engem leginkább a nyelvi mélyréteg fogott meg, amennyiben olyan mondatot, hogy a hősnő "száját jókora sikolyok hagyták el", utoljára a körzeti gyepmestertől hallottam a kocsmában, csak ő úgy mondta, hogy a "szájáját". Az pediglen, hogy "három emelettel följebb is hallani lehetett a kielégülés zaját", olyan, mintha egyenesen Garamvölgyi László rendőrségi szóvivő mondta volna a híradóban, pár perccel az akciócsoport megérkezése után, arról nem is szólva, honnan tudja a főhős, hogy a kielégülése zaja pont a harmadik emeletig hallik, hacsak aktus közben furtonfurt föl nem szaladgál ellenőrizni.

Ennyit az irodalomról. Amire, persze, mondhatja a kiadó, hogy ez csak részlet, tessék az egész könyvet elolvasni. Csakhogy ha egy irodalmi szövegben ötven sor (de akár csak öt is) brutálisan rossz és tehetségtelen, akkor az már eleve nem irodalom. Nem mintha volna ennek jelentősége: ha azt veszem, hogy nem is olyan régen a közszolgálati televízióban azzal ébresztette a műsorvezető az embereket, hogy "hölgyeim és uraim, írónőt avatunk, itt ül velem szemben Csisztu Zsuzsa", akkor fogjuk még látni Bolgár Györgyöt a Mindentudás Egyetemén is.

De nem is ez a fontos. S mégcsak nem is a pénz. Bolgár és a Kiadó nyilván hülyére akarja keresni magát ezzel a könyvvel, amivel amúgy egyet is lehet érteni, ám ezt illene bevallani. A magyar médiaértelmiség elitje az utóbbi években ugyanis jócskán emelt saját erkölcsi és szakmai mércéjén, és azt, hogy most már pénzért bármikor hajlandó letolni a gatyáját, és gátlástalanul mindenben részt venni, már-már nyíltan hangoztatja, sőt, dicsekszik vele. Ami különben igen szép gesztus az úri közönség felé. Tessék tehát bevallani, hogy én most átmegyek pornóba. De itt most hazudozás van megint, sőt, a pornográfia vádja vissza van forgatva, mert Bolgár, akárha az ATV Újságíróklubjában ülne, és mintha csak az Orbán-bányákról beszélne, azzal érvel, hogy "az erőszakot - furcsa mód - nem nevezik pornográfiának, azt megengedhetőnek tartja az irodalom". Hogy ez hogy jön ide, nem tudni, magam ugyan egyik este véletlenül épp háborús irodalmat olvasgattam, elég nagy erőszakosságok voltak benne, ám másnap reggel, midőn a Rádió liftjében véletlenül Perjés Klára adófőszerkesztővel futottam össze, még véletlenül se jutott eszembe, hogy mi volna, ha egészen a harmadik emeletig zajonganánk. Ami most nem perverzió volt a részemről, hanem a regény logikája: a cselekmény szövege ugyanis - írja a kiadó - "a nyolcvanas-kilencvenes évek magyar valósága, amelyben a reformok iránt elkötelezett miniszterhelyettes főhős mellett fontos szerepet kap egy kurzuskövető rádiós újságíró figurája is".

Hát, nem tudom. És az a borzasztó ebben az egészben, hogy mindez nem Bolgár magánügye. Egy nagyon kedves kollegina meséli, hogy a sikolyos, ondós részletet beolvasta néhány baloldali újságírónak, hogy szerintük ki írta. A megkérdezettek, sejtve a kérdésben az értelmiségi csavart, s rátapintva a magyar médiaelit állapotára, Mészáros Tamásra tippeltek. Miért ne? Ezt csak azért mondom, mert nehogy azt higgye Mészáros Tamás, hogy o nincs ebben benne, s hogy midőn legközelebb beül Avar Jánossal az ATV Újságíróklubjába, akkor nem hull az o fejére is a könyv okozta dicsőség sugaraiból. Dehogyisnem hull, egy csapatban vagytok, ilyképpen neked is jókora sikolyok hagyják el a szájadat, miképpen a kielégülés zaja benne lesz ezután a 168 Órában, a Metró újságban, a rádióban, mindenütt, ahol Bolgár megjelenik, sőt, az egész baloldali médiában. Valaki azt mondta nekem egyszer, ha te égsz a Heti hetesben vagy a Nap-keltében, akkor az egész Élet és Irodalom ég, tudniillik nem úgy van az, hogy sztár vagyok, aztán jó pénzért letolom a gatyám, és közben minden változatlan marad.

A többiek, akikkel egy tömbbe zsúfolódtál, vétlenül is veled kurvulnak. Ha tehát nincs önbecsülésed, nincs méltóságod, legalább tessék a többiekre tekintettel lenni. De nem. A baloldali újságírás ma ott tart, hogy bármikor álinterjú jelenhet meg a francia köztársasági elnökkel, állevél halottól, most meg jön Bolgár az irodalmi sikolyaival. Olyan persze szokott lenni, hogy egy újságíró hónapok óta kanos, de ezt nem kell mindjárt formába önteni, van más elintézési mód is. Most már akkora a gátlástalanság és az önhittség, hogy jön még pár cikk, és pár nap alatt magától összedől az egész akkurátusan összerakott posztkádárista sajtófelépítmény, miközben a jobboldal ugyanúgy gátlástalan, és ugyanúgy pornográfiát ír, csak éppen politikait.

Úgyhogy a legközelebbi Újságíróklubot javaslom már mindjárt az elején azzal a megrázó, utcai ondós jelenettel kezdeni; feszülten várom, erre mit lép Avar János.

Forrás: Élet és Irodalom, 2003. szeptember 26., Medgyesi Gusztáv