- Mit tart fontosabbnak az oktatásban: a színvonal emelését vagy az eluralkodott erkölcsök - tanárverések, halálos kimenetelű tanuló verekedések - alapvető javítását?

- A kettő nem választható el egymástól. Amikor a követelményre, az akaraterő fejlesztésére, a kötelességteljesítésre, az igazmondásra, tisztességre, becsületességre nevelés meggyengül, akkor a tanulási eredmények is romlanak. Hiszen többi között ezek az emberi tulajdonságok vezetnek a tanulás eredményességéhez, amelyben az egyén akaratának is szerepet kell játszania. Hogy ilyen mélyre került a magyar iskola, azzal függ össze, hogy mind a nevelés körülményeit és lehetőségeit, mind a tanulmányi követelményeket leszállították, és a tantervi szabályozást gyakorlatilag megszüntették.

- Hogyan tervezi az oktatásügy átalakítását?

- Nem átalakításra van szükség, hanem vissza kell térni a meglévő gyökerekhez. Ezeket sírja vissza a tanári kar, a szülők, mi több, az iskolától távolabb álló jóakaratú emberek tömege is. Akik tudják, hogy nemcsak az egyénnek, hanem a közösségnek, a családnak, a nemzetnek is érdeke, hogy az iskolából jól képzett, tisztességes fiatalok kerüljenek ki. A magyar iskola egészen a XX. század második harmadának végéig megfelelt ennek az elvárásnak, hiszen a klebelsbergi iskolareformok, a tanárképzés, a tanáreszmény a kommunista önkényuralom ellenére is még sokáig hatott. A XX. század vége felé kezdődött egy lassú hanyatlás, amit az utolsó nyolc évben felgyorsított az a magyar hagyományoktól idegen oktatáspolitika, amely olyan mintákat akart megvalósítani, amelyekre nem volt fogadókészség. Ahelyett, hogy a normatív pedagógiai kultúrára támaszkodó magyar hagyományokat erősítve szívta volna magába a minden korban adódó újdonságokat, a gyökereket akarta elszakítani. Ettől fordult el az iskola, ettől szenved a gyerek, a szülő és a tanár. Ebben a közegben csak azok a tanulók érzik jól magukat, akik az iskolát szórakoztatóiparnak tekintik, és akiket nem neveltek otthon arra sem, hogy az iskola nem ellenük, hanem értük van, és azért követel tőlük, mert azt akarja, hogy majd megállják a helyüket az életben.

- Gyökereket említett. Az 1978-ban a hagyományosan eredményes szótagolvasás helyett bevezetett amerikai mintájú képolvasás következtében a gyerekek jelentős része ma már nem tud olvasni.

- Nem csak kép-, hanem igen sokféle olvasásra, módszertanra épülő tankönyv van jelen, amelyeket nagyon komolyan át kell vizsgálni és a magyar oktatásban azt erősíteni, ami már bevált. Ezzel együtt az egyéb alternatív eljárásokat nem lehet, de nem is célszerű száműzni. Úgy gondolom, hogy ha vannak iskolák és szülők, akik a képolvasásra esküsznek, azt megtiltani nem volna bölcs dolog. Olyan oktatásirányításra törekszünk, amelyben kijelöljük és ajánljuk az általánosan követendő, a szakma, a neveléstudomány, a pszichológia és a pedagógia által legeredményesebbnek tartott utat, de lehetővé tesszük egyén elképzelések megvalósítását is, hiszen a Kádár-rendszer végéig megélt uniformizált oktatási rendszert józan ember nem sírja vissza.

- Az osztályozás megszüntetése az alsó tagozatban együtt járt a számonkérés megszűnésével.

- Már be is terjesztettük az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási javaslatot. Reményeim szerint heteken belül az országgyűlés elé kerül, amely - amíg új törvényt nem tudunk alkotni - többek között ezen a ponton módosítja a közoktatás törvényt. Szakmai tudásom szerint az osztályozás, az egyértelmű értékelések, visszajelzések alapvetően fontosak ahhoz, hogy a gyermek személyisége egészségesen fejlődjön. Fontos, hogy ez emberséges, igazságos és tárgyilagos legyen. Az osztályozás évszázadokon keresztül bevett gyakorlat volt. A szülőknek és gyermekeknek elemi igénye, hogy tudják, hogyan viszonyul a gyermek eredménye a többiek teljesítményéhez és az elvárásokhoz. Ez az osztályozás értelme. A szöveges értékelés pedig az egyéni utat jelöli ki. Ez adja tudtára a kisgyereknek, hogy ő ugyan most 3-as, de mit kell jobban csinálnia ahhoz, hogy 4-es legyen. A kettőt mindig is együtt alkalmazta a jó pedagógiai gyakorlat, ezt kell erősíteni. Ám a szöveges értékelés kötelező használata a bizonyítványban nem vált be. Szándékunk, hogy a bizonyítványban feltüntetett osztályozást, mint általánosan érvényes értékelési módszert a második osztálytól kezdve visszahozzuk. Ám megmaradhat a szöveges értékelés is ott, ahol erre van igény.

- Az élet már nem lesz ennyire tapintatos.

- A képességek, adottságok eltérőek, hisz nem vagyunk egyformák. Ezért a gyermeknek megmondani, hogy az ő teljesítménye az adott pillanatban közepes vagy jeles, nem bántó. Sőt megtisztelem azzal, hogy őszinte véleményt mondok róla. Pszichológusi megállapítás, hogy a gyermeknek 10 éves koráig 25-50 ezer visszajelzésre van szüksége ahhoz, hogy a személyisége egészségesen fejlődjön. Az osztályzás konkrét visszajelzés, viszonyítási pont, amely utat mutat a gyermeknek. A verseny az élet része. Ezért az iskolának nem az a dolga, hogy megóvja attól, ami majd az életben várja, hanem, hogy arra fokozatosan felkészítse. Ezért a versenyt és osztályozást úgy kell a gyermek életébe bevinni, hogy megismerhesse önmagát. Hogy megtapasztalja, miben tehetségesebb, miben kevésbé, és meg kell neki mutatni az utat, hogyan fejlődhet. Ez ő maga, az ő egyénisége. Arra is meg kell tanítani, hogy nem attól lesz értékes ember, ha mondjuk matematikából jeles az eredménye.

- Reményik Sándor 1925-ben írt, Templom és iskola című verse szinte keretet adott Klebelsberg Kunó oktatáspolitikájának, amely még a tanyasi iskolák fenntartásáról is intézkedett. Milyen mozgástere lehet az új kormánynak ebben a tekintetben?

- A Fidesz-KDNP-kormány egyértelmű szándéka, ezt miniszterelnök úr többször több helyen kijelentette és a KDNP oktatásprogramjában is megjelent, hogy vissza akarjuk adni a kistelepüléseknek az alsó tagozatot, ahol van annyi gyerek, akár 8-10, és ahol ezt igénylik. Nem akarjuk azonban erőltetni azokban a kis falvakban, ahol úgy gondolják, hogy náluk már
bevált a gyerekek iskolába buszoztatása. Ez a település alapvető joga, felelőssége, hiszen ezzel saját jövőjéről is dönt. Mert ahol iskola van, oda szívesebben telepednek le kisgyermekes vagy gyermeket vállaló családok. Eltökélt szándékunk, hogy Magyarország a maga vidéki jellegében erősödjön, ne néptelenedjen tovább a tanyavilág és a falu. Ehhez jelent az iskola, a templom, a posta komoly megtartó erőt. A felső tagozat keményebb kérdés, hiszen ott már a tudományok alapjaival ismerkednek a gyerekek, ehhez pedig képzettebb szaktanárok, eszközök kellenek. Ha azonban egy településnek a kis tanulólétszám ellenére is kialakult az általános iskolája a maga működési feltételeivel, szigorú minőségi feltételek és szakmai ellenőrzés mellett az is megmaradhat. Célunk, hogy a legeldugottabb faluban is ugyanolyan minőségi tanítás és nevelés folyjék, mint a nagyvárosokban. A tanítás minősége egyébként elsősorban a kiválóan képzett és megbecsült pedagógusokon múlik, és kevésbé a működési feltételeken.

- Márpedig a tanári hivatás elvesztette ezt a megbecsülést, a vele járó diplomával sokan nem a tanári pályán helyezkednek el.

- A felsőfokú képzésben lehetetlen kiszámítani, hogy hány tanárra és milyen szakos bontásban lesz szükség öt év múlva, ezért mindig van egy 10-20 százalékos felülképzés. Ez nem vesztesége a társadalomnak, nem lesznek munkanélküliek. Az elmúlt évtizedek egyértelmű tapasztalata, hogy a legkülönfélébb munkahelyek, ide értve még a bankszektort is, kapva kapnak a tanárképzésen átment hallgatókon. Azért, mert műveltségük elég szilárd, jól kommunikálnak, képezhetők. Sajnos egyre gyakrabban érkeznek iskolákból olyan jelzések, hogy többszöri meghirdetésre sem jelentkezett senki a tanári állásra, vagy csak olyanok, akiket egy igényes igazgató nem szívesen enged a gyerekek közé mondjuk külsejük, viselkedésük, beszédmódjuk alapján, holott a képesítésük megvan. Az oktatásügy egyik legfontosabb feladata lesz, hogy megerősítse a pedagógusképzést és minden rendelkezésre álló eszközzel visszaadja a tanároknak a tiszteletet és megbecsülést. Es ez nem csak pénzkérdés.

- Ismerek iskolát, ahol az igazgató kényszerült megtiltani, hogy a tanárnők kilátszó köldökkel járjanak be tanítani.

- Jó a példa. Nekem is az a véleményem, hogy az iskola komoly munkahely a gyermek és a pedagógus számára, ahol minden, ami a gyermeket körülveszi, hat a személyiségének alakulására. Ebből következik, hogy megjelenésével, öltözködésével, stílusával, műveltségével a tanári karnak sugároznia kell azt az értékrendet, amit az iskola közvetít. Ha az iskola olyan pedagógiai elvekre épül, hogy mindent szabad, és az egyén úgy bontakoztathatja ki önmagát, ahogyan kedve tartja, akár a testének mutogatásával, ott megengedett, hogy a tanárok is ennek megfelelően öltözzenek. Ahol viszont arra szeretnék nevelni a gyerekeket, hogy a szellem, a lélek magasabb rendű, mint a testünk, ott a tanári karnak is szerényen és kulturáltan kell öltözködnie. Megjegyzem, egy komoly cégnél, banknál, de még a bevásárlóközpontok pénztárainál ülők is egyenruhában dolgoznak, ahogyan a légikísérők sem a köldöküket mutogatva látják el feladatukat. Az egyenruha, illetve az öltözéssel kapcsolatos elvárás nem a személyi szabadság korlátozása, hanem egy cég, szervezet együvé tartozását erősítő jelképes üzenete. Márpedig, ha valahol sok-sok jelképes üzenetet kell megfogalmazni, az az iskola. Következésképp az ésszerűség határai között nyugodtan fogalmazzon meg esztétikai elvárásokat az öltözködéssel szemben. Ezt azonban nem feltétlenül a működési szabályzatban kell elrendelni, hanem a munkába valóbelépéskor kell megkötni. Megkockáztatom, hogy az iskola szent hely, ahol ehhez méltó öltözékben illik megjelenni tanárnak, diáknak. Érdemes megnézni, hogy a nyugat-európai és a tengerentúli színvonalas, többnyire magánintézményekben, ahová a felső tízezer járatja gyermekeit, egyenruhát viselnek. Ezt kívánja az az egészséges társadalmi szemlélet is, amely az iskolában egyenlőként kezeli a szegény és a gazdag gyereket.

- Az iskolaköpeny eltakarta ezeket a társadalmi különbségeket, most viszont az öltözködésben dúl a kivagyiság az iskolákban.

- A gyerek valóban mindig tiltakozott az egyenruha ellen, az iskolából kijövet begyűrte a táskába, de ezzel együtt is kívánatos az öltözködésnek valamiféle kordában tartása és egységesítése. Miután az iskolák szabadságát e tekintetben nem is áll szándékunkban korlátozni, csak buzdítani tudom őket, hogy ésszerűen, de bátran szabályozzák az öltözködést. Az egyenruhának a társadalmi különbségek kívánatos eltakarásán kívül - hiszen esélyegyenlőséget kívánunk biztosítani minden gyereknek, hogy ne fájjon neki, hogy ő kopott ruhában jár, míg a másik naponta új cuccban villog - van még egy, már fentebb említett, fontos hozadéka. Gyanítom, hogy a komoly cégek ezért is használják: a csapatszellem, az együvé tartozás, erősítése. Ez a nevelésnek egy olyan terepe, amit az iskolában erősíteni kell. Úgy látom, hogy sok olyan dolog történt az elmúlt évtizedekben az iskolában, amit nem gondoltak végig pedagógiai szempontból. Inkább mentek a kisebb ellenállás irányába, engedtek a gyermeki elvárásoknak. Hiszen a gyermek - különösen a kamaszkorban - évezredek óta lázadozik a rendszabályok ellen, ugyanakkor érdekes ellentmondásként kívánja is azokat. Miért? Mert a rend, a szabályok biztonságot adnak neki, kiszámíthatóságot jelentenek. Itt kell tehát megteremteni azt az egyensúlyt, amikor egy egyenruha vagy öltözékbeli előírás nem zord, katonai parancs, hanem az együvé tartozás jelképe.

- Milyen intézkedéseket hozna a szép magyar beszéd és az utcák magyar nyelvű feliratainak érdekében?

- Nyilván nem a legelső lépéseink közé fog tartozni, hogy egy nyelvtörvényt megalkossunk, de kormányzásunk kezdetétől fogva mindent megteszünk a szép magyar nyelv ápolása érdekében. Ami viszont az iskola területét illeti, ott minden eszközt meg kell ragadnunk, hogy a tankönyvek és az iskolába bekerült szövegek nyelvhelyességét megfelelő mederbe tereljük. Fontos terület a magyar nyelvi órák védelme és erősítése, az irodalmi művek és az iskolába beengedett szövegek megválogatása. Mivel napjainkban nincsenek előírások, minden iskola olyan műveket olvastat a gyerekekkel, amilyet a tanári kar jónak lát. Ez nem helyes. Nem mintha a tanárok rosszakat válogatnának, de az egységes nemzeti kultúra építéséhez és erősítéséhez szükséges előírni, hogy például Arany János, Kosztolányi Dezső gyönyörű szép magyar nyelvén csiszolódjék a felnövekvő nemzedék szókincse! Mivel elkerülhetetlen, hogy a televízió és az internet ellenőrizhetetlen világában sok szemét ragadjon rájuk, a mi feladatunk, hogy az iskolába bevitt nyomtatott vagy elektronikus tananyagok nyelvi szűrése megtörténjék! Egy másik terület a közszolgálati médiumoké, ahol meg kell teremteni annak feltételeit, hogy a képernyőről, a mikrofontól való letiltással büntessék a trágár és a helytelen beszédet!

- Napjainkra már a tájékozottabb tanulók tömegei is szembefordultak a magyarság finnugor származás elméletével. Lát-e lehetőséget arra, hogy a tantervekben, tanmenetekben megjelenjen egy másik őshazaszemlélet és a magyarság ősi rovásírásának bizonyítható emlékrendszere?

- Mivel nem vagyok szakembere a magyar őstörténetnek és nyelvészetnek, a kérdésben nem szeretnék állást foglalni. A tudóstársadalomnak kell egyezségre jutnia, hogy mi kerüljön be a tankönyvekbe, tantervbe. És ha a hivatalos magyar őstörténettel párhuzamosan léteznek erős, sok adattal, ténnyel, tudományosan alátámasztott elméletek, akkor az iskolarendszernek kötelessége ezekkel megismertetni a gyerekeket. Megjegyzem, ezzel csínján kell bánni, mert a gyerek fejét megzavarni sem lehet. Alapvetően csak azokat az igazságokat kell feléje közvetíteni, amelyek bizonyítottak. Ezt már Comenius megírta a Didactica Magnájában. Ez is része lesz a tervezett tantervmódosításnak. Abban is biztos vagyok, hogy nem 6-7 éves gyerekek agyát kell bombázni az el nem döntött vitákkal, hanem később, amikor már érettebbek, 10-12 éves kor után. A történelemnek és az irodalomnak a mai napig nagyon sok tisztázatlan kérdése van például Zrínyi Miklós vagy József Attila halálának körülményei. Nem baj, ha a különféle elméletek, ugyan nem megcáfolhatatlan igazságként, de bekerülnek a tananyagba, és a gyerekek elgondolkodhatnak rajtuk.