fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Surján: fény derült a leköszönt kormány hazugságaira
2010. június 8., 12:06
A kormányzati átadás-átvétel során a Bajnai-kormány kénytelen volt beismerni a korábbi ellenzéki kritikák jogosságát, hiszen a Pénzügyminisztérium honlapján nyilvánossá tette az uniós kohéziós források felhasználásának 2010. április 30-i eredményeit, melyek azt mutatják, hogy a 2007 és 2013 között rendelkezésre álló kereteknek mindössze 15,19%-át sikerült Magyarországnak lehívnia. Korábban a Bajnai-kormány hazudott az uniós források felhasználására vonatkozó adatokról - hívja fel a figyelmet közleményében Surján László.

A Pénzügyminisztérium Nemzeti Programengedélyezõ Irodája az átadás-átvétel kapcsán beszámolt az általa kezelt uniós támogatások pénzügyi adatairól. Eszerint Magyarországnak a 2007-13-as időszakban rendelkezésére álló 24,9 milliárd eurós támogatási keretéből 2010. április 30-ig az Európai Bizottság mindössze 3,8 milliárd eurót utalt át. Ráadásul ennek a rendkívül alacsony összegnek is mintegy kétharmada, 2,4 milliárd euró a korábbi magyar kormány teljesítményétől független előleg volt. Ezek az adatok összhangban vannak az általunk korábban bemutatott európai bizottsági adatokkal, amelyek szerint Magyarország az összes tagállam rangsorában a kohéziós pénzek felhasználásában csak a 17., ami négy hellyel rosszabb, mint a 2009. év végi besorolásunk. A 2004 után csatlakozott tagállamok között pedig hazánk a 7. helyre szorult.

Surján László európai parlamenti képviselő (Fidesz-KDNP) rámutatott: a Minisztérium által most közzétett adatok köszönő viszonyban sincsenek Bajnai Gordonnak a választások előtt tett kijelentésével. Akkor a volt kormányfő azt mondta: "Uniós fejlesztések ügyében pénzfelhasználásban az elmúlt három évben Magyarország mindig az első harmadban volt a huszonhétből és dobogós helyen az új tagországok között. A kiírt pályázatok, a megnyert, vagy odaítélt támogatások, és a pénzkifizetések tekintetében egyaránt."

Most bebizonyosodott, hogy, a volt kormányfő szóhasználatával, "a nagy átlagot tekintve" Magyarország gyengén teljesített. Az uniós források sikeres felhasználásával az elmúlt években számtalan fejlesztés lett volna megvalósítható Magyarországon, munkahelyek ezreit hozva létre.

(EPP-HungarianPress)