Nagyjából úgy bámultak a hírre, mintha az Egyesült Államokban új pénzt készülnének bevezetni: a tugrikot. Az alkotmány önmagában is tartalmaz vészhelyzetre szóló eljárást, de az alkotmány születésének idején rendkívüli helyzetről csak a külső fegyveres támadás jutott az alkotmányozó atyák eszébe, jóllehet egy kis előrelátással már akkor is gondolhattak volna rá, hogy a valódi ellenséges erők nem fegyverrel fognak ellenünk hadakozni, hanem adósi hitelrontással, nemzeti valuta elleni spekulációval, részvényárfolyamok bedöntésével, amelyek sokkal hatékonyabbak egy ország tönkretételében, mint egy akármilyen hadsereg. Lényegtelen, hogy ezt csak szimpla haszonszerzésből vagy kárörömmel teszik.

Ahogy a rendszerváltás idején, a sok rossz emlék miatt jó okuk volt félni az alkotmányozóknak a fegyverektől, addig mára, az ország mai helyzetében az ország felelős gazdáinak éppen elegendő érvük van arra, hogy egy gazdasági szükséghelyzet lehetséges változatairól is töprengjenek. Ne gondolja senki, hogy ez a fajta elmélkedés a haldoklók utolsó sóhajtása, mert a nálunk lényegesen jobb helyzetben lévő Németországban is a napi jogászi diskurzus része az alkotmányos gazdasági szükségállapot tartalmáról folytatott vita.

A "Vészhelyzeti gazdasági alkotmány" mindazoknak a rendkívüli gazdasági intézkedéseknek alkotmányos meghatározása, amelyekre egy váratlan helyzetben az országnak szüksége lehet. Beletartozhat ebbe a szükséghelyzetben folytatott egyszerűsített jogalkotási eljárás, az állami és önkormányzati hitelfelvétel korlátozása, a valutaátváltási-szabályok korlátozása, avagy az állami kifizetések és járadékok részletekben történő utalása, esetleg elhalasztása.

Olyan fenntartható rendszer a világon nincs, ahol az állam nehéz gazdasági helyzetbe kerül, a polgárok viszont ugyanúgy élnek, mintha mi sem történt volna a nagyvilágban. Na, mi így éltünk többé-kevésbé évtizedeken át. Az égvilágon senki sem akarta tudomásul venni, hogy az adóssághegy fölénk magasodik, s azt valamikor valakinek ki kell fizetnie. Kérdés nélkül feléltük az eljövendő éveket, s bár eltérő felelősséggel, de mindenki szem volt a láncban. A személyes bevétel valóságos volt, az országot sújtó gazdasági teher csak amolyan elméleti konstrukció, amivel csak a politikusok számolnak. Ugyan ki tudta, hogy mi az a milliárd? A többség néhány százezer forintnyi pénzügyi mozgásterében bóklászott, s azt gondolta, hogy az adósságért valami tőle távollévő entitás a felelős. A hegy egyre közelebb jött, s csak az nem látta az árnyékát, aki a rossz hírekre vakságot fogadott.

A szükséghelyzetből való menekülésnek két útja van, egyik a gazdasági fellendülés és bőség, míg a másik a vészhelyzetre való felkészülés intézkedési rendje. Egy sokféle teherrel sújtott ország esetében, ahol minden előre nem látható kockázat kétszeres bajt hoz, mindkettőre fel kell készülni.

A kétféle helyzetről való gondolkodás egyaránt a felelős kormányzás része, s baj inkább akkor lenne, ha a politikusok dudorászva járkálnának fel s alá, hogy valahogy majd csak lesz.