fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Megakadályozott Sólyom-látogatás: elhárították a beadványt
2010. június 24., 13:15
Sem az uniós szerződés, sem a másodlagos jogforrások rendelkezései nem vonatkoznak valamelyik tagállam államfőjének egy másik tagállamban teendő látogatására, ezért az Európai Bizottság véleménye szerint Sólyom László köztársasági elnök tavaly augusztusi, megakadályozott szlovákiai látogatásával kapcsolatban a szlovák kötelezettségszegésre történő magyar hivatkozás megalapozatlan - közölték csütörtökön Brüsszelben.

Az EU legfőbb végrehajtó testülete szerint az említett jogforrások "szövegéből, összefüggéseiből, valamint céljából következik, hogy a szabad mozgás joga kizárólag magánjogi jogalanyként, nem pedig egy tagállam vagy egy harmadik ország államfőjeként illeti meg a polgárokat".

Az államfőkre a nemzetközi jog szabályai vonatkoznak - szögezte le a brüsszeli bizottság, hozzátéve: az uniós intézmények nem rendelkeznek hatáskörrel arra vonatkozóan, hogy a tagállamok közötti kétoldalú diplomáciai kapcsolatokat szabályozó nemzetközi jogi normákat módosítsák.

(MTI)