fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Tarlós: "kazánfűtő stílus" nélkül tönkremegy Budapest
2010. június 30., 10:39
A Fidesz budapesti választmánya által főpolgármester-jelöltnek javasolt Tarlós István aláhúzta: Budapesten a város működésének és a pénzügyi helyzet stabilizálásának biztosítása a legfontosabb feladat. A politikus az MR1-Kossuth Rádiónak adott interjújában a teendők között említette a városháza és intézményeinek, illetve cégeinek átstrukturálását, a megrendelői, végrehajtói és ellenőrzési szerepkörök szétválasztását, és egy másfajta kommunikáció kialakítását, ami a régóta jellemző hamisságot és félrevezetést kiküszöböli.

A főváros gazdálkodásában várható problémákról Tarlós István, a Fidesz budapesti választmánya által főpolgármesternek javasolt politikus elmondta, nagyon nagy gondot fog jelenteni a pénzhiány, a mostani vezetés által tett örökös ígéretek, amelyek mögött nincsenek megfelelő források. Ezért is egészen elképesztő és a szakmát megdöbbentő az a fajta MSZP-s ígéret-dömping, hogy a közszolgáltatások vagy azok egy része ingyenes lesz, miközben a szocialista előkészületek nyomán nemsokára hihetetlen mértékű távfűtődíj és csatornadíj emelés veszélyével fogunk szembe nézni. Ezt az új vezetésnek valahogy kezelnie kell - nyilatkozta Tarlós.

A városfejlesztési tervekről a jobboldali politikus közölte, náluk is tele vannak a fiókok nagyszabású tervekkel, csak a szocialisták kétségbeesetten cáfolni próbálják ezeket. A Fidesz-KDNP is gondolkodik kongresszusi központon, múzeumi negyeden, sportcentrumon. Ezeknek az előkészítésén a jobboldal dolgozni fog, de a szocialisták hihetetlen látványtervekkel illusztrált álomberuházásai nem reálisak, félrevezetik a budapestieket.

A mostani ellenzék nem próbálja izgulva azt hirdetni, hogy holnap elkészülnek nagyszabású tervvei, miközben csak a metró első szakaszához legalább százmilliárd forint hiányzik. "Én is elszaladhatok mindennap ezzel a bulvárhoz, de tudva tudom, hogy nincs rá fedezet, amikor például a közszolgáltatások ilyen veszélyben vannak, és ezzel párhuzamosan a szocialisták egészen arcátlanul azt ígérik, hogy azt ingyenessé teszik. Elő kell venni a papírt és a ceruzát és valami mérnöki módon gondolkodni, amit a szocialisták ilyen kazánfűtő stílusnak neveznek a maguk módján. Sajnos elő kell venni ezt a stílust, hogy ha nem akarjuk, hogy a város tényleg tönkremenjen" - nyilatkozta Tarlós István.

Az elsőbbséget élvező feladatok kapcsán Tarlós elmondta, a dugódíj bevezetésének olyan alapvető feltételei vannak, amiket a jelenlegi városvezetés nem biztosított: hiányoznak a külső területeken és a nagy csomópontoknál szükséges őrzött P+R parkolók, vagy az 1-es és 3-as villamosok átvezetése a Lágymányosi hídon. Ezeket is be kell előbb fejezni, mielőtt a város például kuriózumnak számító gyalogos hidat épít a Duna felett. A szükséges beruházások kapcsán Tarlós közölte még, meg kell szervezni a budapesti közlekedést, fejleszteni kell a felszíni kötöttpályás rendszert. Tarlós szerint az utak és közterületek elhanyagolt állapotára valamint a közszolgáltató cégek pénzhiányára is megoldást kell találni. Ehhez pedig először gatyába kell rázni a várost gazdaságilag, és csak aztán lehet elővenni a nagyszabású terveket.

A politikus felhívta a figyelmet, hogy Budapest eladósodottsága eléri a 60 százalékos mértéket még abban az esetben is, ha a BKV több száz milliárdos belső adósságállományát nem vesszük figyelembe. Tarlós szerint bizonyos, hogy a város vezetését csak záradékkal fogják átvenni, mert nem tudják mennyi pénz hiányzik majd a nagyberuházásoknál, különösen a metrónál,de akár a Margit híd rekonstrukciója esetében. Az szintén biztos - mondta Tarlós -, hogy el nem végzett, vagy megkérdőjelezhető munkákat nem fognak kifizetni, ami azonban pereket eredményezhet.

(mr1-kossuth.hu)