fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Az összes tárgyalási fejezetet megnyitották Horvátországgal
2010. június 30., 16:30
Megnyitották az utolsó három fejezetet Horvátország európai uniós csatlakozási tárgyalásainak keretében - jelentették be a szerdai, miniszteri szintű forduló után Brüsszelben.

Gordan Jandrokovic horvát külügyminiszter a közös sajtótájékoztatón úgy nyilatkozott, hogy reményeik szerint a csatlakozási szerződést a jövő év első felében - a magyar soros EU-elnökség alatt - alá is írhatják, és Horvátország 2012-ben az EU tagjává válhat.

Miguel Angel Moratinos, az EU szerdán leköszönő elnökségét, Spanyolországot képviselő külügyminiszter azt hangoztatta, hogy Zágráb útja immár visszafordíthatatlanná vált az unió felé.

Két fejezetet szerdán le is zártak, így az összesen 35 témakörből már csak 13-ban folynak a tárgyalások. Az újonnan nyíltak közé tartozik a versenypolitika, az igazságügyi politika, valamint a kül- és biztonságpolitika.

A horvát tárgyalásokat kettejük határvitája miatt sokáig Szlovénia hátráltatta, most azonban az egyeztetések már akadálytalanul folynak.

Az unió mindazonáltal szerdán sem felejtette el figyelmeztetni Horvátországot, hogy még jelentős házi feladatai vannak a csatlakozásig, mint a korrupció elleni fellépés javítása, illetve az igazságügyi rendszer reformja.

Jandrokovic azt hangoztatta, hogy már eddig jelentős haladást értek el a reformok valamennyi területén, és folytatják a szükséges átalakításokat.

Csatlakozási tárgyalási fordulót tartott az EU szerdán Törökországgal is. Ezen szintén megnyitottak egy fejezetet, mégpedig az élelmiszerbiztonsági, illetve állat- és növényegészségügyi témát. Ezzel Ankara is eljutott már odáig, hogy 13 fejezetről megkezdődtek a tárgyalások. Ám Törökországban esetében eddig mindössze egyetlen fejezetet zártak le, és a tárgyalások egészen bizonyosan még évekig eltartanak.

Az utóbbi hónapokban az EU-török tárgyalásokat tovább lassította, hogy Ankara még mindig nem nyitotta meg kikötőit és repülőtereit a ciprusi hajók és repülőgépek előtt, illetve nem ismerte el Ciprus görögök lakta részét EU-tagként sem.

A mostani tárgyalásnyitásra is vélhetően elsősorban azért került sor, mert a spanyol elnökség hivatalba lépésekor megígérte, hogy továbblép az EU-török csatlakozási tárgyalásokban.

(MTI)