FIDESZ.HU > Vélemények > Publicisztika Nyomtatás
Ablak bezárása
Továbbra is közel kétharmados a Fidesz támogatottsága
A Fidesz minden választáson győzni tudott 2006 ősze óta, amire négy év után ismét minden esélye megvan az októberi "harmadik fordulóban" - derült ki a Nézőpont Intézet legfrissebb, a Heti Válasz számára készült közvélemény-kutatásából.
Létrehozva: 2010. augusztus 25., 13:55

A Fidesz-KDNP támogatottsága az aktív szavazók körében közel kétharmados, 61 százalékos. Az MSZP-nek már nincs "ötödik hadoszlopa" - a választási részvételüket biztosra ígérő, aktív szavazók 12 százaléka az MSZP-t, 9 százaléka a Jobbikot választaná, az LMP pedig 4 százalékot szerezne. 13 százalék azoknak az aránya, akik biztosra ígérték részvételüket egy esedékes választáson, ugyanakkor nem tudták vagy nem akarták megmondani, mely pártot támogatnák.

A megkérdezettek 62 százaléka elégedett Orbán Viktor miniszterelnöki munkájával és még szélesebb azok köre, akik szerint a kormány kellő határozottsággal lépett fel a Nemzetközi Valutaalappal szemben. Míg a Fidesz- és a Jobbik-szimpatizánsok nagy része (85, illetve 62 százalék) egyetért a kérdésben a kormánnyal, az MSZP- és LMP-tábor 76, illetve 77 százaléka negatívan ítéli meg a történteket. A vélemény mögött mélyebb attitűdök, a válaszadók világképe rejlik. Tízből majdnem kilencen (86 százalék) vélik úgy, hogy az országnak a maga útját kell járnia, és nem kívülről érkező elvárásoknak megfelelni.

A Fidesz népszerűsége szorosan összekapcsolódik a gazdasági várakozásokkal. A most megkérdezettek túlnyomó többsége szerint (65 százalék) a magyar gazdaság az elkövetkezendő időszakban inkább gyarapodni fog, mintsem hanyatlani. Annak ellenére, hogy az emberek saját pénztárcájukon még nem, illetve kevésbé érezhetik a konjunktúra jeleit, a kormány gazdaságpolitikájába vetett bizalom változatlanul nagyarányú.

A kutatás megállapítja, hogy a kormányváltás egyik legfontosabb üzenete a közélet megtisztítása. A kormány eddigi - az előző politikai elit felelősségre vonásával kapcsolatos - intézkedéseivel az emberek 60 százaléka elégedett.