FIDESZ.HU > Vélemények > Publicisztika Nyomtatás
Ablak bezárása
Egy ablak
Tegnap megkezdték tevékenységüket azok a főtisztviselők, akiket Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási miniszter hétfőn nevezett ki az új megyei közigazgatási hivatalok élére. Maguk a hivatalok is tegnap, vagyis szeptember 1-jén láttak munkához. Azt követően tehették ezt, hogy az Országgyűlés kétharmados többsége még a nyári szünet előtt módosította az önkormányzati törvényt, és megteremtette annak lehetőségét, hogy a 7 regionális hivatal helyett 19 megyei és egy fővárosi hivatal jöjjön létre.
Létrehozva: 2010. szeptember 2., 14:35

Hosszú és viszontagságos út vezetett idáig. A Medgyessy-kormány az SZDSZ államellenes elméletének megfelelően azonnal úgynevezett államreformba kezdett. Ennek a tömör lényege az volt, hogy le kell rombolni a közhatalmat, szét kell verni az államapparátust, piaci alapokra kell helyezni a hatóság működését. A főtisztviselői kart menesztették és valóságos hajtóvadászatot indítottak a közhivatalok vezető beosztású munkatársai ellen. Kriminalizálták a közigazgatást.
A tervek kidolgozása Gyurcsány Ferenc 2006-os hivatalba lépése után új lendületet vett. Véghezvitelében kitüntetett szerepet vállalt Draskovics Tibor, Bajnai Gordon, Szetey Gábor és Lamperth Mónika. A politikus asszony például a 2006-os önkormányzati választás után zárt körben azzal nyugtatgatta párthíveit, hogy a polgári erők helyi választáson elért fölényes győzelme ellenére sem a Fidesz fogja osztogatni az uniós forrásokat. A döntés jogát ugyanis kiveszik, kivették a megyék kezéből, és a régióknak adták át. Lamperth egyebek közt kijelentette: "Higgyétek el, hogy tudjuk a dolgunkat. Én olyan javaslatot fogok a frakciókkal való egyeztetés után a kormány elé terjeszteni, ami a kormánypárti politikusoknak és a szocialista politikusoknak erős lehetőséget és mandátumot ad a regionális területfejlesztési tanácsban."
A hatalomgyakorlás és a pénzosztás módozatai azóta széles körben ismertté váltak. A választók áprilisban emiatt menesztették a balliberálisokat. A jogbiztonság ugyanis megszűnt, az államgépezet szétesett. Gyurcsány kormánya súlyos, többszöri alkotmánysértéssel tudta csak elérni, hogy például a közigazgatási hivatalok ne a megyékben, hanem a régiókban működjenek. Kormányrendelettel módosították a kétharmados önkormányzati törvényt. Az Alkotmánybíróság ezt kétszer is kifogásolta, megsemmisítve az alaptörvénnyel ellentétes rendelkezéseket. Harmadik alkalommal a nyáron figyelmeztetett: ilyen körülmények közt nem ellenőrizhetők az önkormányzatok rendeletei és határozatai.
Az Orbán-kabinet ilyen előzmények után tűzte napirendjére a törvényes állapot helyreállítását. A főváros és a megyék visszakapták jogaikat. Januártól további intézkedés következik: a megyei közigazgatási hivatalok kormányhivatallá alakulnak át, élükre pedig kormánymegbízottat nevez ki a miniszterelnök. A kormányhivatal magába olvasztja az országban szétszórtan működő jelenlegi hatóságokat, így az ÁNTSZ-t, a földhivatalt, a mezőgazdasági hivatalokat. Emellett átveszi a mostani polgármesteri hivataloktól azokat a teendőket, amelyek valójában a kormány felelősségi körébe tartoznak. Ilyen az anyakönyvezés, a gyámügyi és a szociális igazgatás. Az elképzelés szerint 2013 végére általánossá válik az úgynevezett egyablakos szolgáltatás: az érdekeltek ugyanazon a helyen kérelmezhetik a gyes megítélését vagy az építési engedély kiadását. Mindehhez, vagyis a hatékony kormányzati munkához sok erőfeszítésre, nagy szakértelemre lesz szükség. A polgárok korrekt és előzékeny ügyintézést várnak el. Emellett természetesen azt, hogy a nyolc kártékony év után megszűnik a korrupció és a bürokrácia.