fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Delegációvezetővé választották Gyürk Andrást
2010. szeptember 8., 11:03

A magyar néppárti képviselőcsoport a mai napon tartott rendes tisztújítása keretében Szájer Józsefet a Fidesz EP-delegációjának elnökévé választotta. Az elnöki tisztség Schmitt Pál hazatérése révén üresedett meg. A fideszes és KDNP-s európai parlamenti képviselők delegációvezetőnek Gyürk Andrást választották, aki a következő tisztújításig látja el a képviselőcsoport politikai vezetését és munkájának szakmai koordinálását.

Szájer József az Európai Parlament néppárti képviselőcsoportjában betöltött frakcióvezető-helyettesi pozíciójából, illetve az új Alkotmány-tervezet előkészítéséből fakadó feladataira hivatkozva, még a múlt héten jelölte Gyürk Andrást delegációvezetőnek. Szájer József, mint a delegáció frissen megválasztott elnöke, a képviselőcsoport munkájában és irányításában továbbra is aktívan részt vesz. Gyürk András 2004 óta európai parlamenti képviselő, előtte hat évig volt a Fidesz országgyűlési képviselője.

Strasbourg, 2010. szeptember 7.

(A magyar néppárti képviselőcsoport sajtóközleménye)