A TÖOSZ elnöke, a szabad demokrata Dióssy László (Veszprém polgármestere) ezzel rátapintott az önkormányzatiság egyik alappillérére, arra, hogy a kormány általuk biztosítja a közszolgáltatások nagy részét. Az önkormányzatok tartják fenn az iskolákat - igaz, az állam a tanulók után normatívát fizet nekik. Persze ez sosem elég: az iskolaépületet rendben kell tartani. Ezt a pénzt már a településnek kell előteremtenie, jórészt saját bevételeiből. Cserébe jogokat gyakorolhat: kinevezheti vagy leválthatja az iskolaigazgatót. Dönthet úgy, hogy iskolát alapít, vagy úgy, hogy bezár már meglévőt. Az önkormányzat - gazdasági korlátaitól behatárolva - autonóm intézmény. És számon kérhető, a képviselő-testület polgármesterestül leváltható. Az önkormányzatok hamar megszokták, hogy szabadságuk nagy lehetőségeket rejt.
Dönthetnek például a fejlesztésekről. Adhatnak útra, templomra vagy nyári fesztiválra. Persze hogy nem ugyanúgy fejleszt Budapest, mint Székesfehérvár, Székesfehérvár, mint Szarvas, Szarvas, mint Pusztaföldvár. Utóbbi esetében komoly fejlesztésnek számít, ha megszüntetik a temető melletti földutat, feltöltik a kiszáradt horgásztavat, Szarvason idegenforgalmi beruházásokat kell végrehajtani, Székesfehérváron megakadályozni a befektetők kivonulását, Budapesten új hídra volna szükség. Mindezekben egyetlen közös elem van: a pénz. A települési autonómia legerősebb korlátja.
Nyilvánvalóan mások a pénzszerzési lehetőségei Budapestnek, mint Pusztaföldvárnak. Budapesten sokan élnek - sokan szavaznak -, sok a munkahely is, így például sok az iparűzési adóbevétel is. Budapest frekventált terület, a város vezetése tárgyalóképes a kormánnyal, politikai súlya van. Miként, megszorítások ide vagy oda, nem lesz gond a jövő évben Veszprémben, Székesfehérváron és Szarvason sem. Ezek a települések kellő súlyúak, és elegendő önálló bevételük van ahhoz, hogy amit nagyon akarnak, azt előbb-utóbb megvalósítsák: lesz pénze Fehérvárnak és Szarvasnak, miként Budapestnek is.
Nem, ezeket a településeket nem fenyegeti veszély, legfeljebb majd összehúzzák a nadrágszíjat. Az pedig túlélhető, egyszer majd elmúlik az egyébként saját embereiken segítő közalkalmazotti béremelés önkormányzatokat terhelő hatása is. Gond inkább Pusztaföldváron van, és más kistelepüléseken. A szép, de tragikus sorsú Csereháton. Nógrádban. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Azokban a falvakban, ahol utat, csatornát kell építeni. Ahol összedőléssel fenyegetnek a házak. Ahol sok százezernyien zsúfolódnak össze kilátástalanságban, napi túlélési trükköket elsajátítva a megmenekülés reményében. Csakhogy ezeken a településeken (s lakóikon) az állami támogatás sem segít: pályázni kellene, a pályázathoz önerő szükségeltetik, önerő saját bevétel híján nincs, hiszen megadóztatható cég sincsen. Fásultság van.
Hol fásultság van, ott autonómiára sincs hajlam. És nem ezek a falvak működtetik az okmányirodákat, úgyhogy a Dióssy László által kilátásba helyezett okmányirodasztrájk sem az ő nehézségeikre hívja föl a figyelmet. Pedig a kormánynak elsősorban ezeken a településeken kellene segítenie. Hagyjuk a szép szavakat most arról, hogy a tegnap az önkormányzatok napja volt, térjünk a lényegre: arra kell megoldást találni, hogy miként lehet számukra biztosítani a pályázatokhoz szükséges önerőnek nevezett lehetőséget, magyarul: pénzt.

Tóth Ákos - Népszabadság
2003. október 1.