fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Elindult a "Visegrád+ Kezdeményezés"
2010. szeptember 15., 13:32
Az Európai Parlamentben szeptember 12-én került megrendezésre az ún. "Visegrád+ Kezdeményezés" első informális megbeszélése hat közép-európai néppárti külügyminiszter és öt európai parlamenti képviselő között. A résztvevők a találkozón megállapodtak egy olyan széles körű együttműködés kialakításában, melynek központi pillérei elsősorban a Nyugat-Balkán, az EU Keleti Partnerség Programja, az energia biztonság erősítése, és az Európai Külügyi Szolgálattal kapcsolatos politikák lesznek. A résztvevők megállapodtak, hogy a formálódó Külügyi Szolgálatban támogatják egymás jelöltjeit és közös cselekvéssel lépnek fel a diplomácia testületen belüli ún. földrajzi egyensúly-elvének érvényesüléséért.

"A hatályban lévő Lisszaboni Szerződés és az Európai Néppárt közös értékei a "Visegrád+" keretében kiváló lehetőséget kínálnak egy megerősített közép-európai együttműködés megteremtésére, valamint konstruktív párbeszéd kialakítására az Európai Tanács és az Európai Parlament tagjai között" - mondta Jacek Saryusz-Wolski, a néppárti frakció lengyel delegációjának vezetője, az informális találkozó egyik kezdeményezője.

2011 Közép-Európa éve lehet, hiszen az egymást követő magyar illetve lengyel EU soros elnökségek biztosítják, hogy Közép-Európa ne csak földrajzi értelemben legyen Európa része, hanem valós politikai szereplővé váljon. Közép-Európa közös érdekekkel, közös történelmi és kulturális hagyományokkal rendelkezik.

"Az európai integráció története világos üzenettel bír: minden egyes tagállam nemzeti érdekének érvényesítését az egymással való együttműködés és a kölcsönösség segíti leginkább" - hangsúlyozta Schöpflin György fideszes európai parlamenti képviselő, a találkozó társkezdeményezője.

Az informális találkozón részt vett: Teodor Baconschi román; Mikolaj Dowgielewicz lengyel; Mikulas Dzurinda szlovák; Martonyi János magyar; Nikolay Mladenov bolgár; Karel Schwarzenberg cseh külügyminiszterek; valamint Andrey Kovatchev bolgár; Eduard Kukan szlovák; Jacek Saryusz-Wolski lengyel, Schöpflin György magyar és Traian Ungureanu román néppárti európai parlamenti képviselő.

A megbeszélés résztvevői megállapodtak az ehhez hasonló informális találkozók rendszeres lebonyolításában.


Brüsszel, 2010. szeptember 12.

(Schöpflin György és Jacek Saryusz-Wolski sajtóközleménye)