fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Felívelhet Újbuda csillaga
2010. szeptember 16., 15:45
Feltett szándékunk Újbuda megtépázott hírnevének helyreállítása. Ennek érdekében, amennyiben bizalmat kapunk az emberektől, haladéktalanul kivizsgáljuk és feltárjuk a korrupciós ügyeket és lehetetlenné tesszük a fölösleges kiadásokat, a vagyonvesztést - mondta a Demokratának Hoffmann Tamás, a Fidesz-KDNP újbudai polgármesterjelöltje.

- Ismer ön valakit, aki többet tett Újbudáért, mint Molnár Gyula?
- Értem a poént. Ez a polgármester úr választási jelmondata. Mélységesen felháborítónak és bántónak tartom ezt a nagyképűséget, már csak azért is, mert a XI. kerületben élők teremtik elő mindennapi munkájukkal azt a pénzt, amit Molnár Gyula polgármesterként elkölthet. De ezen túlmenően is pimaszság a szlogen, mert éppen elég botrány tarkította a szocialista politikus elöljárói ténykedését.
- Ön miként értékeli Molnár Gyula elmúlt nyolc évét?
- Igazságtalan lennék, ha nem ismerném el érdemeit, több felújítás az ő nevéhez fűződik. Ugyanakkor, főleg az elmúlt néhány évben csúnya korrupciós bűnügyek is kísérték az ő és párttársai tevékenységét. Az újbudai MSZP-frakció vezetőjét, Wieszt Jánost nemrég előzetes letartóztatásba helyezték, miután egy felvétel tanúsága szerint kenőpénzt vett át egy borítékban. Ugyancsak a szocialista képviselőcsoport tagja volt a Zuschlag- ügy ötödrendű vádlottja, az első fokon három év börtönre ítélt Krausz Csaba, aki egyébként néhány hónapja azt mondta, a 2002-es helyhatósági választások előtt az egyik csaló alapítvány által a Matávtól pályázat útján megszerzett összegből 1,8
millió forintot személyesen utalt át a polgármester úr számlájára.
- Molnár Gyula erre azt mondta, két évvel ezelőtt parlamenti képviselőként teljes körű vagyonvizsgálaton esett át, és akkor mindent rendben találtak.
- Csakhogy addigra eltelt hat év. De menjünk tovább. Elképesztő ügyek borzolták az újbudaiak idegeit. Három évvel ezelőtt a kerület vezetése egy ismeretlen, kétes alapítványnak akarta átjátszani egyik legszínvonalasabb oktatási intézményünket, a Farkasréti Általános Iskolát.
Ezt szerencsére a civilekkel, szülőkkel, tanárokkal közösen sikerült megakadályozni, ugyanakkor az emberek feje fölött való döntés jellemző a szocialista-liberális hatalomgyakorlásra. A bűnügyek sem kerültek el minket, a kerület önkormányzati egészségügyi szolgáltató cége, a Gyógyír Kht. 2008-ban több mint százmillió forint veszteséget volt kénytelen elkönyvelni az akkori ügyvezető igazgató tevékenysége nyomán. Tudni kell, hogy a XI. kerületben a polgármester felügyeli az egészségügyet, így Molnár Gyula felelőssége is fölvethető. Az ügyben egyébként eljárás folyik. Szintén felháborító a Bartók Béla úti Hadik Kávéház 2005 óta húzódó ügye. Tulajdonosa a száz százalékban önkormányzati tulajdonú Hadik Kávéház Kft., ennek felügyelőbizottságában mellesleg egy időben tag volt a már említett Krausz Csaba is. A tervezett üzemeltető Medgyessy Péter nevelt lányának, Tornóczky Anitának a férje lenne. Ez is elég ízléstelen, az viszont felháborító, hogy az önkormányzat vételi jogot biztosított az egész épületre a Hadik Nádor Kft. -nek, melynek tulajdonosa a Beta Holdings Ltd. nevű off shore cég. Ha ez az ügylet valósággá válik, akkor a Hadik Nádor Kft. jövő decemberben olcsóbban juthat az épülethez, mint amennyiért a szocialista-liberális kerületi vezetés öt évvel ezelőtt megvásárolta az előző tulajdonosától. Az opciós szerződésben ráadásul még az sincs kikötve, hogy kizárólag kávéházként szabad működtetni az intézményt. Vagyis komoly vagyonveszteség érheti az önkormányzatot.
- Pedig a kávézót Molnár Gyula már kétszer is felavatta...
- Ehhez képest máig nem nyitott ki. Bocsánat, tévedtem, egy napra kinyitott, aztán tovább építkeztek benne.
- Bájos történet, a Monty Python társulat is írhatta volna.
- Nekünk itt a kerületben sajnos nincs kedvünk nevetni ezen.
- Kopaszi-gát...
- A legnagyobb botrány a Kopaszi-gát és a Lágymányosi-öböl külföldi kézre játszása. Ez úgy történt, hogy a terület hasznosítására az önkormányzat és a közismerten szocialista kötődésű milliárdos,
Leisztinger Tamás Öböl-Invest Kft. Nevű cége közösen létrehozta az Öböl XI. Kft.-t úgy, hogy Újbuda 36 hektár közösségi tulajdonú területtel szállt be, Leisztinger pedig 8 és fél hektárral, mégis 50 százalékban lett tulajdonostárs. Később az önkormányzat további tulajdonrészét is értékesítette, csak egy százalékot tartott meg, s ebből összesen nem egész kétmilliárd forint bevétele keletkezett. Ugyanakkor Leisztinger Tamás cége nagyjából 25 milliárd forintért adta tovább cége 75 százalékát portugál befektetőknek. Ezáltal a kerület tulajdonából kikerült a fontos természeti értéket képviselő gát és az öböl, ráadásul több mint nyolcmilliárd forintos kár érte a helyhatóságot. Ez ügyben jelenleg is vizsgálódik a Központi Nyomozó Főügyészség.
- Molnár Gyula szerint a kerület jól járt, mert lett egy szép közparkja...
- Amit reggel hattól este tízig lehet látogatni, feltéve, hogy a kikapcsolódni vágyók nem fürdenek és nem horgásznak, ezen tevékenységeket ugyanis tiltja a házirend. A Lágymányosi-öböl korábban kedvelt horgászhely volt, mára ezt is elvették az újbudaiaktól, akárcsak az ingyenes parkolást a gátnál.
- A kerületi pecásokra rájár a rúd, hiszen a Feneketlen-tavi Horgászegyesület kezelői jogát sem hosszabbította meg a tó tulajdonosa, a főváros. Miért hagyta a kerület?
- Molnár Gyulát kéne megkérdezni. A csökkenő vízszint pótlására tett ígéretekből sem lett semmi, pedig Újbuda egyik jelentős természeti értékéről van szó. Elképesztő ez a huzakodás, hiszen a fővárost ugyanolyan politikai összetételű társaság irányítja még egy szűk hónapig, mint Újbudát. Mégsem sikerült dűlőre jutni. Ezért van az évek óta bezárt, romos Parkszínpad is botrányos állapotban, hajléktalanok, drogosok vertek tanyát benne.
- Molnár Gyula nemrég látványos takarítási akciót rendezett ott. Ez azért valami,nem?
- Pontosabban, ez minden, és ez is csak a kampánynak köszönhető. Továbbra sem tudható, mi lesz a romos Parkszínpaddal, sem a fővárosnak, sem a kerületnek nincs ötlete. Ezt az ügyet nagyon gyorsan meg kéne oldani, mert a romos épület ilyen formában közegészségügyi és közbiztonsági problémát jelent. Eredeti módon ismét megnyitni nagy valószínűséggel már nem lehet, ezért el kéne bontani, hogy szép közparkot lehessen létrehozni a helyén úgy, hogy sötétedés után is félelem nélkül végig lehessen sétálni benne.
- Ha már itt tartunk, milyen a közbiztonság Újbudán?
- A kerület bűnügyi mutatói jobbak az átlagnál, inkább a vagyon elleni bűncselekmények jelentenek gondot. Egyre gyakoribb, hogy más, pesti kerületekből ruccannak át a bűnözők hozzánk. Ennek visszaszorítására folytatni kell a térfigyelő kamerák felszerelését. Ma a kerületben mintegy kétszáz rendőr hiányzik az állományból, ez hatalmas szám, csoda, hogy nem romlott ezzel arányosan a közbiztonság. A legfontosabb a létszámhiány felszámolása, de sokat segíthet a polgárőrök és a kerületőrök létszámának fölemelése, felszereltségük és munkaszervezésük javítása és a rendőrséggel való együttműködésük elmélyítése. Közbiztonsági és közegészségügyi kockázatot jelent az egyre több hajléktalan, illetve a kerület külső részein az illegális szeméttelepek létesítése, ezért növelni akarjuk a közterület-felügyelők állományát is. Közrend, közbiztonság, köztisztaság összefüggnek, feltételezik egymást.
- Ezek már programjának részei?
- Igen. Feltett szándékunk Újbuda megtépázott hírnevének helyreállítása. Ennek érdekében, amennyiben csapatommal bizalmat kapunk az emberektől, haladéktalanul kivizsgáljuk és feltárjuk a korrupciós ügyeket és lehetetlenné tesszük a fölösleges kiadásokat, a vagyonvesztést. A kerület intézményeinek működőképességét mindenképpen fenn akarjuk tartani. Ma gondot jelent a bölcsődei és óvodai férőhelyek szűkössége. Újbuda szocialista-liberális vezetése 2007 óta nem volt képes lépni ez ügyben. Az oktatási intézményekben növelni kell a férőhelyeket. A családok segítése, támogatása is elsőrendű feladatunk. A kerületben rengetegen élnek panellakásban, ezért sokkal érzékenyebbnek kell lennünk a fűtéskorszerűsítés és a megújuló energiákra való áttérés támogatását illetően.
- Van, amit folytatnának?
- Van. Például a kerületi idősek számára kedvezményeket nyújtó 60 plusz programot. Újbudának ugyanakkor minden téren új szemléletre van szüksége, csak ez adhat új lendületet.
- A lendület a közlekedésre is ráférne.
- Újbuda egyik közlekedési csomópontja, a Móricz Zsigmond körtér szinte katasztrófa sújtotta terület. Többször átépítették, ahogy a Fehérvári utat is, de ezek a beavatkozások rendre átgondolatlanok voltak. Jelenleg még mindig el van zárva az emberek elől a körtér jelentős része a négyes metró építése miatt, remélhetőleg néhány hónapon belül ez az állapot megszűnik. A tér közepén lévő volt BKV épület, a Gomba ügye is megoldódni látszik, hasznosítására tervpályázatot írt ki a kerület vezetése, igaz, ez sem volt visszásságoktól mentes. Botrányos viszont a Móricz Zsigmond-szobor kálváriája, ezt ugyanis nem sokkal felállítása után eltávolították, mert akadályozta a 61-es villamos sínpárjának meghosszabbítását a Fehérvári út felé. A villamos vonalakat összekötötték, de a szobor azóta sem került vissza a helyére. Ez jól mutatja azt a káoszt, ami az efféle fejlesztéseket hátráltatja. A körtér átfogó rendezése során méltó helyet szeretnénk találni a nagy író szobrának. A kerület közlekedési gondjainak enyhítését szolgálja az 1-es villamos átvezetése a Lágymányosi hídon. Azt szeretnénk, hogy egészen az Etele térig megépüljön az új szakasz, máskülönben nem lehet tehermentesíteni a csúcsidőben gyakorlatilag járhatatlan Lágymányosi hidat.
- A híd, ami úgy zsúfolt, hogy sehonnan sehová nem vezet...
- Éppen ezért a híd budai le- és felhajtóját is át kellene alakítani, mert jelenlegi lehetetlen kialakítása a forgalmi dugók egyik oka. A másik, hogy a Dél-Budáról Dél-Pestre irányuló forgalom teljes egészében
erre a hídra zúdul rá. Ezért szükség lenne még legalább két híd megépítésére Csepelen keresztül Pest felé a Galvani útnál, illetve Albertfalván. A négyes metró Etele téri végállomásának kialakításával pedig megteremtődhet az összeköttetés a Budaörsi út és Kelenföld között. Kérdés azonban, hogy mennyire lehet megterhelni a gazdagréti, az őrmezei és a kelenföldi lakótelepet az autóforgalom megnövelésével. Márpedig a forgalom nőni fog, ha nem hosszabbítják meg a metrót a budaörsi virágpiacig. A P+R-parkolók kialakítására ott volna hely, s ez tehermentesítené a lakótelepeket. Ízelítőnek elég ennyi?
- Köszönjük, elég. Az újbudai Fidesz szervezetben néhány hónapja még erős viharok dúltak. Egységes már a csapat?
- A feszültségek feloldódtak, a kerületi szervezet újjáalakult. Elnökünk Simicskó István honvédelmi államtitkár lett, aki áprilisban egyéni választókerületében legyőzte Molnár Gyulát, Újbuda szocialista polgármesterét. Ezt jó előjelnek tartom. Igen, egységesek vagyunk és készen állunk a próbatételre. Ha az emberek megtisztelnek bizalmukkal, újra felívelhet Újbuda csillaga.

Készítette: Ágoston Balázs

(Magyar Demokrata http://www.demokrata.hu)