FIDESZ.HU > Vélemények > Publicisztika Nyomtatás
Ablak bezárása
Már csak egyetlen reménye maradt a szocialista pártnak
A kilenc észak-pesti kerületből akár nyolcban is adhat polgármestert a Fidesz, ami soha nem látott jobboldali győzelmet jelentene Budapest ezen részén. A kormánypártnak emellett arra is jó esélye van, hogy a XIII. kerületet leszámítva többséget szerezzen a helyi közgyűlésekben is. Az MSZP-nek egyetlen reménye maradt csupán október 3-án: Angyalföld.
Létrehozva: 2010. szeptember 30., 10:04 | Utoljára frissítve: 2010. szeptember 30., 10:14

Újpesten az 1990-es önkormányzati választás az SZDSZ és a Fidesz sikerével zárult, és megválasztották a kerület élére Derce Tamást. 1994-ben Dercét már a Fidesz-MDF-KDNP-Újpestért Egyesület támogatottjaként több mint 60 százalékos aránnyal választották a IV. kerület élére. 1998-ban Dercét ismét újraválasztották, és a képviselő-testületben is jobboldali többség jött létre. 2002-ben és 2006-ban is Derce nyerte meg a polgármester-választást, de a helyi testületben mind a két alkalommal balliberális többség alakult. Idén Derce már nem indul a választáson, így a Fidesznek jó esélye van megszerezni a kerület irányítását.

Szűkös volt Steiner győzelme

Az V. kerületben az első önkormányzati választáson is az SZDSZ és a Fidesz aratott győzelmet, és megválasztották a kerület élére Mihályi Gábort, az SZDSZ politikusát. 1994-ben az országos trenddel szemben a jobboldal közös jelöltje, Karsai Károly nyerte a polgármester-választást, és a képviselő-testületben is abszolút többséget szereztek a szociálliberális pártokkal szembeni erők. 1998-ban nem történt változás a Belváros politikai életében. 2002-ben, rendkívül kiélezett versenyt követően Steiner Pál, az MSZP-SZDSZ jelöltje került a Belváros élére. Steiner 116 szavazattal előzte meg Karsait. Négy évvel ezelőtt Rogán Antal nyerte a polgármester-választást, és a képviselő-testületben is sikerült a Fidesznek abszolút többséget szereznie. A mostani erőviszonyok alapján vélhetően a helyén marad Rogán, és a Fidesz abszolút többsége sincs veszélyben.

Kovács András

Teljes cikk