- Melyik volt nehezebb, a tizenhat éves polgármesterség, vagy a négy év ellenzékben?

- Mindenképpen az ellenzékben töltött négy év, hiszen a viszonylagos eredménytelenség
és tehetetlenség mindenkit meggyötört. Eredményeket elérni egy demokrácia deficittel küzdő városvezetés mellett egyáltalán nem volt könnyű. Ezért tűnik fel nekem, amikor egyes szocialista vezetők, akik egyébként korábban egy diktatórikus rendszert már kiszolgáltak, most elkezdik félteni a demokráciát. Azt követően, hogy a fővárosban az összes fővárosi tulajdonú szolgáltató céget figyelembe véve, egyetlen igazgatótanácsi helyet át nem engedtek volna az ellenzéknek, sőt még arról sem egyeztettek velünk azokban a bizottságokban, ahol ellenzéki képviselő is jelen volt, hogy mikor fognak közgyűléseket tartani. Nehéz négy év volt, amit a frakciónkban fegyelmezetten bírni kellett.

- Ez a jelek szerint elég jól sikerült, mert a négy év alatt nem érkezett hír arról, hogy a Fidesz-KDNP-frakcióban, ellentétben a másik oldallal, belső feszültség, politikai viszály támadt volna. Ehhez mi kellett?

- Volt és van a frakciónknak egy hatnyolc főből álló magja, amelyik hamar mellém állt. Velük a négy év során számos könnyebb és a súlyosabb döntés meghozatalában dolgoztunk együtt. Voltak olykor olyan döntési helyzetek, amikor bizony fájt a fejünk, hogy mit tegyünk, kárt se okozzunk, kalandor akciókba se bonyolódjunk,és ők mindvégig segítettek, amit én nagyon nagyra értékelek.

- Amikor ez a beszélgetés megjelenik, már csak néhány napra leszünk a választástól.
Át tudja-e már érezni lélekben, hogy milyen próbatétel vár önre?

- Óbudai polgármesterségem tizenhat éve alatt derült ki, hogy valóban, mintha drótkötélből volnának az idegeim, jól bírom a küzdelmet. E tekintetben tehát úgy érzem, készen állok. Úgy hiszem azonban, pusztán az akarat nem elég bizonyos célok eléréséhez, ezért úgy vagyok vele, jöjjön, aminek jönnie kell. Terveim persze vannak; a városháza működéséről is készek az elképzeléseim, vagyis ha a választóktól bizalmat kapunk, közvetlen munkatársaimmal nem úgy lépünk majd be a városháza kapuján, hogy ne tudnánk,mit akarunk tenni.

- Azt szokták mondani, három dolog kísérti meg az embert élete során. A siker, a hatalom és a pénz. Ha győz, ismerve a fővárosmúltját és jelenét, mindhárom kísértésnek alaposan ki lesz téve. Elég erősnek érzi magát, hogy a kísértéseknek ellenálljon?

- Óbudai polgármesterségem első pillanata óta tudom, hogy bizonyos dolgokat nem tehetek meg. Bizonyos dolgokra pedig nincs is természetes affinitásom. Ha azt mondanám, a hatalom egyáltalán nem érdekel, nem volnék őszinte. Hozzáteszem azonban, a hatalmat soha nem használnám méltatlan célra. Azt is megtanultam, hogy a fővárosban sokkal inkább figyelembe kell venni a csapatjáték szabályait, mint egy kerületben,tehát ettől a kísértéstől már nem félek. A siker olyan, mint egy ünnepnap. Jól esik átélni, de a boldogság titka a hétköznapokban rejlik. Akik pedig engem közelebbről ismernek, tudják, hogy a pénz különösebben soha nem motivált.

- Miért nem?

- Szeretek egy értékrendet képviselni. Számomra az az öröm, ha jó irányban befolyásolhatok
olyan folyamatokat, ügyeket,amelyekkel azok bíztak meg, akik szavaztak rám. Ez mindig is jobban vonzott annál, hogy elmenjek például koktélokat inni a Fidzsi-szigetekre, ahol aztán így soha nem is jártam.

- Demszky Gábor három feladatot szeretne Önre hagyni. Ebből az egyik úgy szól,őrizze meg Budapest sokszínűségét. Ön viszont programjában arról beszél, hogy Budapest "élhető európai nagyváros, a nemzet egységes, versenyképes fővárosa kell legyen". Azt is mondta, a főváros szimbólumain változtatni kell. Mi lesz a sokszínűséggel?

- A sokszínűség helyes dolog, ezért kell törekednünk e téren is a teljességre. Ki kell egészítenünk például a klasszikus értékek színképével. Én szeretném, ha volna Budapesten legalább egy olyan színház, ahol a klasszikus magyar darabokat hagyományos felfogásban mutatnák be, ahol klasszikus felfogásban állítanák színre például Az ember tragédiáját, mert ilyennel nagyon régen találkoztam. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a karakteresen egyéni szellemi műhelyeket vissza kellene szorítani. Amikor pedig azt mondom, hogy a szimbólumoknak is tükrözniük kell valamilyen nemzeti sajátosságot, akkor arra gondolok, hogy az uniformizálás időszakának vége. Egyre inkább arra halad
a világ, hogy egy város meri vállalni saját arcát és szokásait. Ezért helyeztem kilátásba, hogy a szimbólumok terén alapos megfontolás után szakértők bevonásával, akár közvélemény-kutatást is tartva, e szimbólumoknak az indokoltságát felülvizsgáljuk. Hátha jobban kifejezhetők volnának a többségi ízlés és akarat megnyilvánulásai.

- Egy nemrég tartott előadásában megdöbbentő adatot idézett. Eszerint minden budapesti lakosra egy négyzetméter pláza jut. Azt hittük, rosszul hallunk.

- Én se akartam elhinni, és meggyőződtem autentikus forrásból, hogy ez igaz. Ha ehhez hozzávesszük, hogy az Európai Unió központjában, Brüsszelben összesen két pláza van, akkor nyugodtan levonhatjuk a következtetést, hogy Budapest e téren alaposan átesett a ló másik oldalára.

- Aminek következtében a főváros szívében boltok tömege van bezárva, piszkos, romos kirakatok éktelenkednek, az utcák elhanyagoltak lettek. Ezzel a helyzettel mit lehet kezdeni?

- Nemcsak a belvárosi, a külvárosi üzletek jelentős része is tönkrement, hiszen van olyan pláza, amelyik már nem elégedett meg azzal, hogy hatalmas szupermarketokat működtet, de kisebb területű boltokkal benyomult a hagyományos kiskereskedői övezetbe, mintha a még lábon állókat is tönkre akarná tenni. Ez elfogadhatatlan. És nem idegenellenesség, ha azt mondjuk, hogy a saját vállalkozóinknak életlehetőséget kell biztosítani, védeni kell őket, mint minden magára valamit adó országban és városban.

- Azt is mondta nemrég, ezer buszra volna szüksége a BKV-nak, annyira lerobbant a buszparkja. Ha ezt az ezer buszt magyar gyártótól rendelné a főváros, újraéledhetne a hazai autóbuszipar. Van erre esély?

- Csak halkan mondom, nem egy európai ország inkább kifizeti a bírságokat, de a hazai ipart részesíti előnyben. Az ezer busz valóban kritikus kérdés. Több okból is. Az első mindjárt az, hogy a magyar buszok jobbak, mint például a távol-keletiek, továbbá a gyártás vagy legalább az összeszerelés itthon teremt munkahelyeket. Kormányzati törekvés, hogy minél több munkahely szülessen. Végül a legnyomósabb érv, hogy miért ne magyar buszt vennénk, amikor e téren jók a tapasztalataink. S ha már itt tartunk, bár a végzetesen eladósodott BKV talpra állítását még csak tervezhetjük, a baloldal notórius privatizátorai most azzal igyekeznek vádolni bennünket, hogy majd mi akarjuk a BKV-t privatizálni. Ez azonban nem igaz. Az autóbuszos szolgáltatás egy jelentős részét azonban ki lehet adni bérlőknek, akik a már meglévő tapasztalatok szerint hatékonyabban tudják működtetni ezeket a járatokat, ráadásul nem nekünk kellene ezer buszt vásárolni, amire a főváros ma amúgy is képtelen. Ennek viszont semmi köze nincs a BKV privatizálásához. Olyannyira nincs, hogy még a meglévő privatizációs szerződéseket is felül akarjuk vizsgálni.

- Mikor járt a legutóbb aluljáróban?

- Ma reggel, a Ferenciek terén.

- És hogy tetszett?

- Nem nagyon. Az aluljárók kitakarításához és rendbetételéhez politikai bátorság kell. Olyan szabályok például, amelyek lehetővé teszik, hogy akár nagy összegű bírságok kiszabásával egy erre létrehozott fővárosi szervezet hatékonyan lépjen fel, melynek vállalnia kell, hogy kezdetben irgalmatlanul kemény bírságokkal teremt rendet, de nem azért, mert az új vezetés élvezetet találna a büntetésben, hanem mert ebben a városban megszűnt a szabálytisztelet. Ezért a város számos pontja egyszerűen használhatatlan.

- Hajléktalanok, koldusok...

- E téren olyan politikusok, akik húsz éve képtelenek e kérdés megoldására, hirtelen egyik pillanatról a másikra szociálisan érzékennyé váltak. Nevetséges dolog az anarchiát és káoszt elutasító akaratot szociális érzéketlenségnek nevezni. Ez jobb esetben butaság, rosszabb esetben álságos politikai spekuláció. A hajléktalanok életfeltételeit humánus módon javítani kell, legyen megfelelő minőségű, koedukált szálló a részükre, legyen megfelelő ellátásuk,és még két szolgáltatás, ami ma még nyomokban sem látható. Az egyik az, hogy a biztonságukról e szállókon gondoskodni kell, hogy ne verjék, ne rabolják ki őket, a másik pedig, hogy közmunkákat kell szervezni a számukra, ami a társadalomba való visszailleszkedésüket is elősegíti és az emberi méltóságuknak is jót tesz. Aki azonban ilyen körülmények között sem hajlandó bemenni a szállóra és nem hajlandó dolgozni sem, de folytatja a régi életmódot pályaudvarokon, köztereken, azokkal szemben a hatóság erejével fel kell lépni, és el kell távolítani őket onnan.

- Programjában örömmel olvastuk, hogy leállítják a még megmaradt zöldterületek felesleges beépítését, szmogriadó- és hőségriadó terveket készítenek és megvizsgálják a "finompor" mérséklésének lehetőségeit is, továbbá zajvédő falakat terveznek, parlagfű mentesítést és a barlangok, források védelmét sok más mellett. Lesz ehhez elég ember és elég erő?

- Erőnk lesz, abban bizonyos vagyok, ráadásul nem minden feladat megoldásához kell sok pénz. Az egységes városrendezés a kulcs. Ki kell jelölni a zöldterületek,a toronyházak helyét, véglegesíteni kell a Duna-partok szerepét és így tovább. Kimondhatjuk, mert igaz, hogy nem lehet húszféleképpen a várost védeni és fejleszteni. A fővárost egységes városrendezési terv alapján kell elképzelnünk. A Dunapartokban több mint tíz kerület érintett, s mivel a kerületek elképzeléseit senki nem kívánta összehangolni, e téren semmi nem történt. De épp ilyen egységes lépés a parkolási rendszer kialakítása, a kishajóforgalom vagy a kerékpáros úthálózat fejlesztése.

- Ami a kerékpáros közlekedést illeti, a Demokrata több munkatársa is érintett ebben, mivel ez gyorsabb és olcsóbb közlekedési eszköz Budapesten, de szeretnénk jelezni, hogy gyakorlatilag életveszélyes, mivel a kerékpárutak nagy része mondhatni a semmibe vezet.

- Nem alakult ki ennek a rokonszenves közlekedési módnak sem az infrastruktúrája, sem a kultúrája. Semmiből semmibe vezetnek a bicikliutak, nincs megoldva a bérlet, a tárolás, de a kultúra is hiányzik, mert hiába fegyelmezett a kerékpárosok többsége, rájuk is érvényes az, hogy van egy kis hányad, amelyik fegyelmezetlen.

- Ha nem jön senki, az ember hajlamos átsurranni a piroson...

- Erre gondolok. A kerékpáros-szövetség vezetőivel már beszélgettünk is erről, mert lehetetlen dolog, hogy a kerékpárosok egy része nem hajlandó figyelembe venni a piros jelzést.

- Ígérjük, mi többé nem tesszük.

- Nagyon helyes. Én azok közé tartozom, akik elismerik, hogy a kerékpározás a városi közlekedés szerves része, de azt hiszem, joggal várható el, hogy akik versenypályának tekintik a közutakat, kezdjék el tisztelni a közlekedés szabályait. A főváros feladata a biztonságos kerékpározás feltételeinek megteremtése, a kerékpárosok mértékadó személyiségeinek pedig az, hogy társaikat a szabályos közlekedésre neveljék. Hozzáteszem, ugyanez joggal elvárható az autósoktól, motorosoktól, gyalogosoktól is.

- Említette a kishajók forgalmát. Miként lehet, hogy az elmúlt húsz évben senkinek nem tűnt föl, hogy egy menetrend szerinti kishajójárat, ami értelmesen kapcsolódik a BKV járataihoz, Budapest északi és déli részei között olyan olcsó és gyors tömegközlekedési kapcsolatot tudna létesíteni, ami ráadásul még szép is?

- Jó kérdés, hiszen látványosságnak sem akármi. Valóban, a legolcsóbb a vízi közlekedés, amit, ha értelmes módon állítunk helyre, hatékonyan képes a budapesti tömegközlekedéshez kapcsolódni. Programunk hangsúlyos eleme, hogy a lehető legrövidebb időn belül menetrendszerű és sűrű járatok beindításával a kishajó-közlekedést beindítjuk.

- Programjában olvastuk, hogy "a fővárosi önkormányzatnak aktív kezdeményező szerepet kell vállalnia a fővárosi önkormányzati rendszer átfogó strukturális és hatásköri felülvizsgálata érdekében." Ahogy mondani szokták, győzelme esetén átkerül a barikád másik oldalára. Most önnek kell a kerületekkel egyezségre jutni.

- Demszky Gábor mondogatta, hogy ő megszüntetné a kerületeket. Én ezt nem mondom, mert vannak dolgok, amiket csak helyben lehet elintézni, s a kerületi polgármesterek szerepe is jelentős, viszont azt mondom, bizonyos feladatokat át kell csoportosítani és össze kell hangolni. Nem csak engem zavar, hogy Budapesten nem lehet egy egységes városrendezési tervet készíteni. Ezt szinte biztosan centralizálni kell. Volt korábban némi vita a köztéri szobrok állításával kapcsolatban, amit egy politikai töltetű ellentét alaposan eltorzított Jelenleg az a gyakorlat, hogy a közterekre műalkotást állítani a kerületek szuverén joga. Lehet azonban, hogy szerencsésebb volna ezt egy központi elképzelés és egységes szakmai zsűri hatásköre alá rendelni. Amúgy se könnyű megmondani, hogy a főváros frekventált helyein melyik köztérnek van fővárosi és melyiknek kerületi hatóereje. És van még egy szempont, ami a korrupció visszaszorításában is hasznos lehet, ha sikerül kialakítani egy egységes vagyongazdálkodási rendszert a fővárosban. Túlságosan szétfolynak a vagyonokból származó pénzek. E kérdésben a parlamentnek van joga dönteni, de nekünk is szabad gondolkodnunk ezen.

- Két személyre győzelme esetén feltétlenül számít. Az egyik György István, a másik Atkári János. Miért az egyik és miért a másik?

- Nyilván azért kérdezi, mert arra kíváncsi, komolyan gondolom-e, hogy nem párttagkönyv, hanem képesség és tehetség alapján kívánom osztani a pozíciókat. Igen, komolyan gondolom. Szakmai irányba szeretném terelni a munkát, s ennek megfelelő személyi döntéseket hozni. György István és Atkári János két dologban hasonlítanak egymásra. Mindketten kiváló szakemberek, és mindketten tisztességesek. György Istvánt húsz éve ismerem, ahogy mondani szokták, együtt húztunk csizmát 1990-ben. A legkiválóbb polgármesterek egyikének ismertem meg a húsz év során, emberileg is megbízható, becsületes személyiség, aki fölkészült és tapasztalt. Nálánál jobbra a városüzemeltetést
nem lehetne bízni. Atkári Jánossal egészen más gondolatkörhöz tartozunk, sőt ő nagyon közel állt Demszky Gáborhoz is. Emberileg. Szakmailag talán kevésbé. Atkári János tisztakezű ember, ezt tudni lehet róla, az ellenzéke is mindig tudta róla ezt. Ismeri a várost, a városházát, és kiválóan felkészült. Nem képviselő lesz, s a hivatali hierarchiába sem tagozódik be. Pénzügyi főtanácsadó lesz jól körülírható munkával és teljesítménnyel. Ő egyike azoknak az embereknek, akiktől nagyon sokat remélek ebben az eladósodott és dezorganizált városban. De mondhatok más példákat is. Kovács Árpádról, az Állami Számvevőszék volt elnökéről sem lehetne azt mondani, hogy szélsőjobboldali, de őt is ismerem még Óbudáról. Minden gyanú felett álló ember, akár a szakmai felkészültségét, akár a becsületét tekintjük. Őt és hozzá hasonlókat képzelek el a budapesti közszolgáltató cégek fölé tervezett városüzemeltetési, illetve közlekedési központok budapesti igazgatóságába. Mellette pedig olyan személyeket, mint például Fodor István, aki az Ericson vezérigazgatója volt. Egyébként a fővárosi cégeknél az igazgatótanácsok megszűnnek, s csak e két központnál lesz egy-egy igazgatóság, mert ott viszont szükség van rájuk.

- Ellenzéki éveiben meglátogatta Európa számos fővárosát, kapcsolatba lépett az ottani városvezetőkkel, főpolgármesterekkel. Mit tanult tőlük?

- Városvezetési és kommunikációs módszereket. Lengyelországról, Finnországról, de még Ukrajnáról is elmondhatom, sehol sem tapasztaltam, hogy egy hamis kommunikáció a valóságot úgy igyekezett volna felülírni, amint ez Budapesten történt. Varsóban azt tapasztaltam, hogy a főpolgármester asszony saját egyéni érzelmeit félretéve tudta egyben tartani a varsói közgyűlést. Valami hasonlót láttam, mint amivel én is próbálkoztam Óbudán. Ez Budapesten nyomokban sem tapasztalható, nálunk kettészakadt a közgyűlés egy szocialista-liberális koalícióra és a mindenből kirekesztett ellenzékre. Finnországban még jobb volt a helyzet, ott olyan logikusan szervezett és a lehetőségeket figyelembe vevő városvezetői gondolkodást tapasztaltam, amit itthon is meg kell valósítani. De ami a külföldi tapasztalatszerzést illeti, a példaképem mégsem Európából citálható, hanem az Egyesült Államokból. Az utóbbi időben jó néhányszor elmondtam, s most megismétlem, hogy amit Rudy Giuliani csinált New Yorkban, az számomra a városvezetői teljesítmény csúcsa. Egy szétesett, bűnözők által jelentős részben uralt, egymástól elidegenedett lakosságú metropoliszból a nulla toleranciával, a szó legjobb értelmében vett renddel és rendszerelvű gondolkodással, a bűnözés legenyhébb megnyilvánulásait sem elnézve, anélkül hogy a város kultúráján bármit is csorbított volna, a tizenkilencmilliós óriástelepülésből egy élhető, civilizált, biztonságos nagyvárost varázsolt. Valami hasonló feladat vár ránk itthon is.

- Ha találkozna a népmesék jó tündérével, aki teljesíti három kívánságát, mit kívánna most?

- Először azt, hogy a családom minden tagja legyen egészséges, és egyik se kerüljön bajba. Másodszor azt, hogy nyerjük meg ezt a választást és legyen erőnk a közjó érdekében végrehajtani azt, amire vállalkoztunk. Harmadszor pedig, hogy a munkánk eredménye olyan legyen, amit az utánunk jövő nemzedék becsülni tud.

Bencsik András