Ugye, nem nehéz elképzelni? Zengett volna az ég, a visszafogottabb ellenzéki párti publicisták is minimum a demokrácia lábbal tiprását emlegetve írtak volna dörgedelmes cikkeket.
Ilyenkor e hasábokon a közéletünket talán leginkább mérgező, a jobboldalt sújtó kettős mérce kárhoztatása következne papírforma szerint, most azonban pusztán ezzel nem elégedhetünk meg, az alább tárgyalt jelenségre ez nem elégséges magyarázat. Erős a gyanúm ugyanis, hogy Horn Gyula sem úszta volna meg a véleményformáló médiaértelmiség részéről egy vállrándítással, ha a Tocsik-ügy feltárásán ügyködő szervezetek vezetőit fogadja kihallgatáson. Megdöbbentő az a csönd, az a természetesség, amellyel mint egy megszokott, magától értetődő fejleményt tudomásul vette, nyugtázta a nyilvánosság, hogy Medgyessy Péter hétfőn találkozóra hívta a K&H-ügy nyomozását végző hatóságok vezetőit.
Cseppet sem érdekel, hogy törvény - valószínűleg - tételesen nem tiltja el a miniszterelnököt az ilyen konzultációtól. Ami történt, nem az írott joggal, hanem a demokratikus jogállam íratlan szabályaival, az alkotmányosság szellemével áll kibékíthetetlen ellentétben. Tehát mindazzal, amit a törvény előtti egyenlőség, a hatalmi ágak különválasztása és más hasonló magasztos elv alapján működő demokrácia normális működéséről gondolni szokás vagy gondolni illik.
A tisztánlátás érdekében idézzük fel pontosan, amit a találkozóról tudni lehet. A megbeszélésről a közszolgálati televízió adott hírt még hétfőn este, másnap a Népszabadság tájékoztatott a legrészletesebben a zárt ajtók mögött zajló eszmecseréről. Eszerint a rendőrség és a titkosszolgálatok közelebbről meg nem nevezett vezetői, valamint a legfőbb ügyész jártak a kormányfőnél, a jelenlévők részletek közlésétől elzárkóztak. A szűkszavú hivatalos megerősítés és a kiszivárgó információk szerint Medgyessy Péter arra hivatkozva sürgette a nyomozást, hogy az ügy árt az ország és a bankrendszer tekintélyének. A miniszterelnök óvott a különféle hatóságok közötti konkurenciaharctól, s ismét megerősítette, hogy a botrány esetleges politikai szereplőire sem lehet tekintettel a nyomozás. Tegnapi számában az úgynevezett Népszava a találkozó résztvevői közül azonosította Salgó László országos rendőrfőkapitányt, de fontosnak tartotta megjegyezni, hogy Lamperth Mónika belügyminiszter nem vett részt az eszmecserén. Polt Péter részvétele egyébként két szempontból is érdekes. Egyrészt a rendőrséggel és a titkosszolgálatokkal ellentétben az ügyészség nincs alárendelve a kormánynak (ezt az előző ciklusban éppen az MSZP akadályozta meg), másrészt nem kizárt, hogy a legfőbb ügyész éppen soros parlamenti leszavazásáról érkezett az ellene indított, nyilvánvalóan az eltávolítását célzó kormánypárti hajtóvadászat egyik irányítójához. Polt meghívása, illetve részvételének azonnali nyilvánosságra kerülése nyilván a találkozó "legitimációját" szolgálta, ő pedig talán azért nem hárította el az aggályos felkérést, mert nem akarta tovább feszíteni a húrt.
A megbeszélés tehát nyilvános is volt meg nem is. Nyilvános annyiban, hogy a megtörténtét nem kívánták titokban tartani, hiszen a találkozó hírét az arra illetékesek gondosan kiszivárogtatták. Ebben az összefüggésben az akció a miniszterelnököt kedvező színben feltüntetni igyekvő kommunikációs trükk. A külvilágnak szánt üzenet pozitív: Medgyessy eltökélt szándéka az ügy felderítése, kiállásával azt is demonstrálja, hogy sem neki, sem kormánya más tagjának nincs félnivalója a vizsgálattól. Csakhogy a főügyésznek, a főrendőröknek és legfőbb titkosszolgáknak címzett, a sajtóban is megjelent intelmek annyira általánosak és - normális körülményeket feltételezve - maguktól értetődőek, hogy pusztán ezért nem volt indokolt zárt ajtók mögötti tanácskozásra hívni az érintetteket. Ha a miniszterelnök lassúnak érzi a nyomozást, ha a hatóságok rivalizálását gyanítja, véleményét a szóvivőjén keresztül vagy bármelyik nyilvános szereplésekor megüzenheti, ahogy ezzel a lehetőséggel elődeihez hasonlóan ő is élt már korábban. A konkurenciaharcra vonatkozó megjegyzés sem érthető, hiszen az érintett hatóságok szerepét, egymáshoz való viszonyát a jogszabályok rögzítik. (Az előző kormány "ügyeivel" kapcsolatban tapasztalt, politikai motivációjú rendőrségi túlbuzgóságot például néhány esetben az ügyészségnek kellett visszaterelnie a törvényi korlátok közé, lásd a Happy End Kft.-nél jogellenesen lefoglalt iratokat, de ez egy másik történet.) Ha tehát a megbeszélésen csupán az hangzott el, mint ami nyilvánosságra került, akkor a kezdeményezésnek sok értelme nem volt.
Ám a találkozó zárt ajtók mögött zajlott, így a részletekről gyakorlatilag semmit sem tudunk, erre az esetre pedig különösképpen igaz a régi mondás: az ördög a részletekben lakik. Amennyiben a miniszterelnök az őket érintő jogszabályváltozásról vagy a jövő évi költségvetés vonatkozó fejezeteiről egyeztet a rendőrség és a titkosszolgálatok képviselőivel, akkor és csak akkor illeszthető be egy ilyen találkozó a demokratikus jogállam normális működési rendjébe. De akárhogy is forgatjuk a dolgot, a miniszterelnök egy konkrét nyomozásról egyeztetett rendőrökkel, titkosszolgálati vezetőkkel és a legfőbb ügyésszel, ami botrány. Ráadásul olyan ügybe ártotta magát a demokratikus normák áthágásával, amelyben több kormánytag, szocialista politikus, valamint MSZP közeli vállalkozó és újságíró szerepe vár még tisztázásra. Nem beszélve magáról Medgyessy Péterről, aki hiába állította, hogy állami pénz nem forgott a törvénytelen ügyletekben. Ebben az ügyben akár még őt is raportra hívhatják a nyomozók - legalábbis a bankvezetők felelősségét egyértelműen szabályozó törvényi rendelkezések ismeretében és valóban korrekt eljárást feltételezve ezt sem lehet kizárni. Medgyessy Péter eljárása tehát példátlan és botrányos, amellyel ismét bizonyította alkalmatlanságát arra, hogy a demokrácia játékszabályait tiszteletben tartó vezetőként irányítsa az országot.
Visszatérve a cikk elejére: miért engedheti meg különösebb következmények nélkül mindezt magának a jelenlegi kormányfő; és miért nem tudtuk ugyanezt elképzelni elődeinél? Azért, mert az elmúlt másfél évben a társadalom depolitizálására törekvő kormányzat a sajtó döntő részének asszisztenciájával tudatosan próbálta emelni a társadalom ingerküszöbét, egyszersmind kisebbíteni a hatalmon lévőkkel szembeni elvárásokat. Ebben a közegben rázhatta le magáról a D-209-es ügyet a miniszterelnök, halt el szinte visszhang nélkül a példátlan adatmentési botrány. A hazudozás, a megszegett ígéretek, a kormányszóvivői nyilatkozatok szavatossági idejének csökkenése közéletünk megszokott kísérőjelenségévé vált. Már fel sem tűnik, hogy Medgyessy Péter nem Orbán Viktorhoz képest bánik rosszul a szavakkal, hanem ahhoz képest, hogy ő a miniszterelnök. (Olyan ez, mint a valóságshow-k kereskedelmi televíziókat elöntő szennye; a kezdeti sokk után az élet megszokott részévé válik, ha például szombaton főműsoridőben egy volt színész utasítására eleven, izgő-mozgó pondrókat zabálnak fel a Survivor-játék résztvevői.)
Szerencsére az imént vázolt kormányzati törekvés csak részben volt eredményes, hiszen nem tudta megakadályozni a koalíció szavazóbázisának lemorzsolódását. Ennek ellenére a lezüllesztett közélet, az igénytelenség térhódítása a Medgyessy-kurzus olyan öröksége lesz, amellyel az utódoknak is szembe kell nézniük. Hamisított Teller-levél, ügynököző szocialisták, politikai ellenfele származásáról értekező külügyminiszter, köztereket ellepő Werber-janicsárok és a kormány számára kényes ügyben zajló nyomozás vezetőinek raportra rendelése. Jó volna e cikk zárásaként azt írni, hogy ez a mélypont. De attól tartok, ez túl optimista befejezés lenne.

Szerető Szabolcs - Magyar Nemzet
2003. október 2.