fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Harmadik országokba irányuló pénzügyi támogatások
2010. október 21., 12:38
Az Európai Parlament mai plenáris ülésén elsöprő többséggel elfogadta Gál Kinga EP-képviselőnek (Fidesz) az emberi jogok európai pénzügyi eszközéről (EIDHR) szóló jelentését. A többi külkapcsolati finanszírozási eszközzel együtt tárgyalt jelentés technikai módosításokon túl fontos politikai üzenetet továbbít a Bizottság és a Tanács számára: az Európai Parlamentnek joga van arra, hogy közelről kövesse a harmadik országba kerülő pénzek felhasználását.

A "Demokrácia és az Emberi Jogok Európai Eszköze" (EIDHR) az egyetlen olyan pénzügyi eszköze az Uniónak, amely az emberi jogok, a jogállamiság és a demokrácia védelmében tevékenykedő harmadik országbeli civil szervezetek működését támogatja; teszi mindezt úgy, hogy a támogatás folyósításához nincsen szükség az adott ország kormányának beleegyezésére. Az eszköz kiemelkedő fontossága miatt a jelentéstevő támogatta a finanszírozási következetlenségek kiküszöbölésére szolgáló eredeti európai bizottsági kezdeményezést.

A tervezet tárgyalása és a szerdai plenáris vita során, képviselőtársaival egyetértésben, Gál Kinga kitartott álláspontja mellett. A parlamentnek beleszólással kell rendelkeznie az eszköz felhasználását illetően, amikor az Európai Bizottság meghatározza a stratégiát, illetve keretprogramot - hangsúlyozta. Az Európai Parlamentnek gyakorolnia kell a Lisszaboni Szerződés által kibővült demokratikus ellenőrzési jogát, hogy így rendszeresen ellenőrizhesse a pénzek felhasználását - emelte ki Gál Kinga európai parlamenti képviselő.

A pénzügyi eszközök kérdéséről a képviselők tovább egyeztetnek a Bizottság és a Tanács képviselőivel. Az ügy várhatóan pár hónapon belül második olvasatban visszakerül az Európai Parlament elé.

(Magyar Néppárti Képviselőcsoport)