fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A botrány titokzatos tárgya
2003. október 5., 13:56
Újsághír: "Ütötte, ahol csak érte Fásy Ádám a Nap-kelte stúdiójában Menyhért Mészáros Lászlót. A szépséggurunak egyáltalán nem tetszett, amit Menyhért róla írt Nejlonsztárok Magyarországon című könyvében. Mr. Faszynak titulálja, aki csapnivalóan rossz riporter és énekelni sem tud." (Mai Nap, szept. 28.)

Egy regény főhőse időnként bedugja a farkát egy nőbe, vagy csak munkaidőben leszopatja magát, "ne csináld, te mocsok kurva" - hörgi, mindenki szisztematikusan elélvez, és ez az egész most közügy. Kultúrbotrány, mondhatni. A szerző pedig, aki kötetében "kúrásnak" nevezi a kúrást, hirtelenjében a köztársaság egyik morális tehertétele.
Bolgár György embert próbáló erkölcsi kihívást jelentő ügyében természetesen állást foglaltak az arra illetékesek, mégpedig a Blikk című, obszcenitást csak hírből ismerő bulvárlapban, amely a felháborodott és az élvezkedő célközönségnek egyaránt profin marketingolja a friss könyvpiaci terméket. Michelle Wild, hazánk egyetlen intelligens pornószereplője találóan úgy értékeli: "Az író tudta, hogy leírva óriási hatást ér el ezekkel a jelenetekkel és szavakkal, kimondva ugyanis nagy részük elveszti jelentőségét", a hétköznapok hősei közül pedig T. Miklós gépmester szerint "neveltetés kérdése, hogy valaki olvassa vagy nem az ilyen tartalmú könyveket. Nekem szerencsére nincsen rájuk semmi szükségem." Hasonlóképpen nyilatkozik a lap körkérdésére ("Miért sikeresek a pornókönyvek?") M. Árpád BKV-ellenőr is, bár elismeri, hogy "fiatalabb koromban természetesen én is kíváncsi voltam ezekre, elolvastam ezt-azt". Valljuk be, eddig nem tekintettünk a BKV-ellenőrökre olyan szemmel, hogy olvastak-e ezt-azt.
Mivel nem teljesen mindegy, hogy Bolgár György Vágy című kötetével (Ulpius-ház, Budapest, 2003) pontosan mi a baj, fókuszáljunk Kovi, az ismert pornórendező szavaira: "Sokkal jobb, ha újságírók írnak pornográf regényt, mint ha pornószínészek írnának újságot." Nem biztos, hogy ez az állítás hazánk jelenlegi médiamorálját tekintve feltétlenül igaz, ám Kovi jól érzékeli, hogy hazánk jelenlegi médiamorál-állapotában a kérdést feltétlenül ebben a formában kell felvetni. Ha már szerepzavar, akkor melyik a kevésbé ártalmas?

Bolgár György médiaszereplő, véleményformáló, a politikában van otthon, hitele szakértelméből fakad. Nem nejlonsztár: kommentál, publicisztikát ír, talk radiót művel, hallgatókat szedál le, fontos könyvet írt a New York Timesról. Politikai hovatartozása közismert, azt nem kell osztani, sokan nem is osztják, bár kevés műsorvezetőt ért akkora gyűlölethullám, mint őt. A közszolgálatiból elüldözték, miközben a vasárnapi reformnyilasok maradhattak. Most pedig ez: "Állat, állat, hördült fel egészen mélyről, de éreztem, hogy közben ellazul a teste, mint aki végre megadja magát az erőszaknak. (...) Rohadt állat, bassz meg úgy, ahogy a szeretődet, mondta már-már simogatóan. Bassz meg és üss meg még egyszer, ha mersz." A főhős tudja, meri, teszi, a szerzőt viszont jól kivették az ATV újságíróklubjából.
Írhat-e politikai köz- és médiaszereplő könyvet? Ha igen (és tegyük fel, hogy igen), ezen belül írhat-e pornót? Tegyük fel ismét, hogy írhat. Ez esetben sérül-e személyi integritása? Újságírói énje? Hitelessége? Másképpen fogadjuk-e be Bolgár György újságíró Fideszről vagy Irakról alkotott álláspontját, ha eszünkbe jut, hogy Bolgár György író fiktív énje "keményen és ellentmondást nem tűrően" megkefél egy nőt? Valószínűleg igen, változik a néző látásmódja. Erős Antónia is ebben hibázott, amikor néhány éve - hírműfajához képest - erotikus beállítású (de nem meztelen) képeket közöltek róla az egyik férfimagazinban. Bárhogy válaszolunk is ezekre a kérdésekre, valamit ne tévesszünk szem elől.
Érdemes Zsdanov elvtárs halhatatlan útmutatásainak szellemében remekművet alkotni, ha már... A Vágy nem az, sajna. Több egyébként, mint pornóregény: helyenként kifejezetten ígéretes olvasmány, informatív politikai utalásokkal teli kísérlet a nyolcvanas évek reformkádárista hangulatának és a nyers szexnek az ötvözött átmentésére - ám a mű ígéret marad csupán, főleg sajátos nyelvi megoldásait tekintve (most nem úgy értem).
Ha nincs annyi önismeretünk, hogy tudjuk: nem lesz irodalom, akkor ne írjuk meg. Ha viszont közhelyet marketingolunk, érdemes nem nyilatkozni olyat, hogy "az irodalomban már sokszor nevén nevezték a testrészeket", "nem baj, hogy egy másik oldalamat is megismerik" (Blikk), saját publirovatunkban pedig nem jó magyarázkodni eddigi irodalmi munkásságunkról, meg hogy "ez is én vagyok. Mint ahogy újságírói munkámban is az vezetett, hogy megpróbáljam a határokat átlépni" (Népszava). A szerephatárok átlépését a néző/hallgató majd valahogy megítéli: saját minőségünkről azonban csak magunk dönthetünk.

Semmiképpen sem relativizálás céljából, de helyezzük el a Bolgár-kötetet abban a médiamorál-közegben, amelyben érvényes Kovi fenti felvetése. Könynyen belátható, hogy nem Bolgár a legnagyobb médiaprosti ma az országban.
A Nap-kelte médiaszereplőinek botrányos szereptévesztését (lásd például a "közszolgálati üzletemberként" kínosabbnál kínosabb szituációkba sodródó Forró Tamást) többen is megírták már, róluk most semmit. A Heti Hetes pszeudosztárjai ontják a rangon aluli könyveket, ezek közül Kern András Elfogtunk egy levelet című kötete a legfájóbb, neki aztán igazán nincs erre szüksége. Verebes István tavaly önmagáról jelentetett meg fotóalbumot, miközben sem kérdezni nem bír, sem nyilatkozni; azt a tényt például, hogy a zsidó Várszegi megvette a Fradit, "provokációnak" nevezte, hiszen "tudnia kell, hogy ennek milyen hatása lesz Magyarországon". Havas Henrik riportkötetei többé-kevésbé érdektelen, felturbózott lufik (képzavar), fiatal médiahallgatók leginkább nagyképűséget és arroganciát tanulhatnak a "tanár úrtól".
Vagy itt van az entellektüel énképű Farkasházy Tivadar, aki Hócipő című orgánumával bebizonyította, hogy a humor igenis lehet kormánypárti műfaj, és az sem gáz, ha - mint történt tavaly - augusztus 20-án középkeresztet fogadunk el a miniszterelnöktől, majd magyarázkodunk, hogy "24 órám nem volt" eldönteni, elfogadjuk-e a kitüntetést. A mérsékelt csapásokat adó szerző a legkisebb csapást sem bírja elviselni: amikor az ÉS grafikusa egy karikatúrán hat péniszként és egy vaginaként ábrázolta a Heti Hetes szereplőit, Farkasházy sértődötten beperelte a lap kiadóját (a feljelentést később visszavonta).
Farkasházy nemrég A Kék Maurutius címmel belterjes, önreklámozó, Ibusz-szagú kötetet adott ki utazásairól és humortalan kalandjairól (olvasópróba: "Mimi hősiesen üldögél egyetlen szoknyájában a hatalmas apartmanban, amelynek fürdőszobája nagyobb, mint bármely eddigi párizsi lakosztályunk, nem nagyon firtatom, hogy mit vesz fel az első vacsorához"). A kötetet olyan eredeti, mókás fotók illusztrálják, amelyen pl. Kern és Kéri László politológus egy tengerparton a Moszfilm-szobrot utánozza.
Kérdés, mi marad az örökkévalóságnak. A hírnév? A (média)hatalom? A dicsőség?

MTI-hír (szept. 18.): "400 millió éves pókpéniszt találtak kutatók Skóciában. A lelet elég kemény, mivel megkövesedett, ősi sziklában találtak rá. A hímvessző gazdája a kaszáspókok egy korai előfutára volt. (...) A pókpénisz amúgy meglehetősen hatalmas, de csak relatíve: hossza az állat testének kétharmada - adta hírül a New Scientist című brit tudományos magazin."

Seres László - Népszabadság hétvége
2003. október 4.