fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Európai intézkedéscsomag az egységes piac erősítésére
2010. október 27., 18:56
Az Európai Bizottság szerdán fogadta el és tette közzé az Európai Egységes Piaci Intézkedéscsomagot (EEPI-t), amely a magyar fogyasztók, és kis- és középvállalkozások (kkv-k) számára is kedvező javaslatokat tartalmaz - mondta el szerdán Szűcs Tamás, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője.

Szűcs Tamás kiemelte, hogy szintén a mai napon fogadott el a Bizottság két további nagy jelentőségű dokumentumot: az egységes piaci csomaghoz szervesen kapcsolódó, európai uniós állampolgársági jelentést és az Európai Bizottság 2011-es munkaprogramját.

A képviseletvezető elmondta: 1992-es létrehozása óta az egységes piac sok előnyt hozott Európának és Magyarországnak is, azonban a gazdasági válság miatt az Európai Uniónak (EU-nak) tennie kell a gazdasági növekedés fellendítéséért és a munkahelyteremtésért.

A csomag 50 javaslatot tartalmaz, a cél, hogy ezekből 2012 végéig - az egységes piac fennállásának 20. évfordulójára - konkrét intézkedések szülessenek.

Az EEPI olyan politikai programot javasol, amelynek célja, hogy feltárja a növekedési potenciált és erősítse a bizalmat a társadalmi fejlődést elősegítő intézkedésekkel. A kezdeményezések a belső piac kulcsfontosságú szereplőit, a vállalatokat, a munkavállalókat és a fogyasztókat célozzák - mondta Szűcs Tamás.

Kiemelte: a program középpontjában a gazdasági növekedés, a szociális dimenzió, és a belső piac jó irányítása áll, az 50 javaslat is e három téma között oszlik meg.

A gazdaságélénkítő javaslatok többek között a kkv-k tőkéhez jutását segítik, valamint a cégjegyzékek összekapcsolását célozzák meg. A bizottság további célja a kkv-k adminisztratív terheinek csökkentése, valamint az innováció elősegítése egy európai szabadalom létrehozásával. A több tagállamban működő vállalatokra a tervek szerint közös konszolidált társasági adóalap vonatkozna, ugyanakkor az adókulcsok meghatározása továbbra is tagállami hatáskörben maradna.

Hangsúlyozta: a digitális piac egységesítése Európában évente akár 30.000 új munkahelyet teremthet, és 2020-ig akár 4 százalékos GDP-növekedést hozhat.

A szociális fejezetről elmondta: ebben találhatók például a felelős hitelezéssel és hitelfelvétellel, valamint a banki díjak átláthatóságával kapcsolatos javaslatok.

Az egységes piac irányítását többek között úgy újítanák meg, hogy kiterjesztik a Belső Piaci Információs Rendszert.

Szűcs Tamás ismertette: október 27. és 2011. február vége között a bizottság Európa-szerte nyílt konzultációt kezdeményez a javaslatcsomagról, és várja a nemzeti parlamentek, a regionális és helyi önkormányzatok, a civil társadalom, a szakszervezetek és valamennyi érintett szakmai testület véleményét. Hozzátette: november 9-én az EP közmeghallgatást tart a témában az Egységes Piac Fórum keretein belül.

(MTI-fidesz.hu)