fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Ismét a régió vezető gazdasági tényezőjévé válhatunk
2010. október 28., 11:43
Magyarország ismét a régió vezető gazdasági tényezőjévé válhat, miután a versenyképességet erősítő, kiszámítható gazdasági környezetet teremt - mondta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter csütörtökön a kis- és középvállalkozásokkal (kkv) foglalkozó budapesti konferencián, amelyet a MAG Magyar Gazdaságfejlesztési Központ és az Európai Unió Bizottsága szervezett.

Noha az elmúlt évek hibás gazdaságpolitikája miatt adósságcsapdába került Magyarország, az új gazdaságpolitika prioritása, hogy az államháztartás GDP arányos hiánya idén 3,8 százalék, jövőre pedig 3 százalék legyen - jelentette ki a nemzeti fejlesztési miniszter.

Fellegi Tamás elmondta: a kormány eltökélt szándéka, hogy kiszámítható gazdasági környezet kialakításával segítse és erősítse a kis- és középvállalkozásokat, amelyeknek kiemelt szerepük van a munkahelyteremtésben. Ezt támasztja alá az is, hogy a kkv szektor foglalkoztatja a hazai munkavállalók közel 70 százalékát, miközben az összes árbevétel 37 százalék adja.

A gazdaságpolitika szándéka, hogy növelje a kkv szektor exportképességét és a hozzáadott értéket teremtő képességét - magyarázta a miniszter, bemutatva a mai helyzetet. Eszerint a kkv szektor részesedése az exportban jelenleg 37 százalék, míg a hozzáadott érték számítás szerint 43 százalék a kkv szektor részesedése.

Fellegi Tamás beszélt arról is, hogy a kormány - az Európa 2020 stratégiához is igazodva - indítja el a kkv szektort támogató Új Széchenyi-tervet, amelynek középpontjában a foglalkoztatás bővítése áll, s amelynek érdekében a kkv szektor felé kívánják terelni a hazai és EU-s forrásokat.

Európában az innováció motorját a kis- és középvállalkozások jelentik - hangsúlyozta Nicholas Martyn. Az Európai Bizottság regionális politikáért felelős főigazgatóságának vezetője hozzátette: az EU jövője szempontjából döntő fontosságú, hogy a közösség képes legyen kihasználni a kkv szektorban rejlő növekedési és innovációs potenciált.

(MTI-fidesz.hu)