fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
EU: kijelölték az információáramlás új útját
2010. október 28., 14:23
A digitális televíziózás határtalan lehetőségeiről, köztük az info-kommunikációs akadálymentesítés fontosságáról tartottak konferenciát csütörtökön az Európai Parlamentben. Az esemény egyik társelnöke Kósa Ádám európai parlamenti képviselő (Fidesz) volt, aki beszédében kiemelte, hogy a technikai fejlődés az információhoz való hozzáférés kiszélesítésének fontos motorja.

Az Európai Unió történetében először, a rendezvényen úgy biztosították a tolmácsolást, hogy közben a fordítást végző személyek más országban tartózkodtak. Mindez az állandó internetes kapcsolaton keresztül vált lehetővé Brüsszel és London között. A történelmi pillanat további érdekessége emellett az volt, hogy a rendezvényen angolról nemzetközi jelnyelvre fordították az előadókat.

A technikai vívmányokat felvonultató tanácskozás célja az volt, hogy bemutassák miként lehet felhasználni a digitális és informatikai újításokat arra, hogy az információ bárkihez akadálymentesen eljusson. Ennek jegyében élő adásban közvetítették a rendezvényt az Európai Parlament weboldalán, illetve az előadók használták az ún. "kép a képben" megoldást is, vagyis azt, amikor a képernyőn egyszerre két különböző mozgókép látható. Az Európai Unió intézményeiben ezen alkalmazások egyidejű használatára eddig még nem volt példa.

Kósa Ádám, mint beszédében fogalmazott, a digitális technika fejlődése egyszerűsíti és olcsóbbá teszi a szolgáltatásokat többek között a fogyatékossággal élők számára is. A digitális átállás remek alkalom arra, hogy az infokommunikációs akadálymentesítést megvalósítsuk azzal, hogy a fogyatékkal élő embertársaink számára lehetővé tesszük a szabad mozgást a kommunikáció és az internet világában - mondta Kósa, aki az Európai Parlament Fogyatékosságügyi Munkacsoportjának elnöke is egyben. Az információhoz való hozzáférés alapvető joga minden embernek, így a fogyatékkal élő embereknek is, a technikai fejlődés pedig ennek nem gátja, hanem motorja - emelte ki a néppárti politikus.

Az esemény további résztvevője volt Silvia-Adriana Ticau európai parlamenti képviselő (Szocialisták és Demokraták), mint a rendezvény másik társelnöke, valamint Paul Timmers, az Európai Bizottság Informatikai és Távközlési Részlegének vezetője.

(A digitális sugárzásra az Európai Unió ajánlása szerint 2011. december 31-ig kell átállnia a magyarországi televízióknak. Számos tagállamban ezt úgy kivitelezték, hogy minimális szinteket határoztak meg a digitális földfelszíni televíziós sugárzást használók arányát illetően ahhoz, hogy az analóg rendszereket le lehessen kapcsolni. Franciaországban például az analóg lekapcsolás folyamata a közelmúltban indult el, miután a földfelszíni háztartások 80 százaléka már áttért az új vételi módra. Az Antenna Hungária Zrt. vezérigazgatójának információi alapján elmondható, Magyarországon száz háztartásból csupán hatban van digitális földfelszíni televíziós vételre alkalmas készülék).

(fidesz.hu)