fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Orbán Viktor Sanghajba látogatott
2010. október 30., 18:08
Kínai útja során a miniszterelnök a 2010-es sanghaji világkiállítás Magyar Pavilonját is felkereste, ahol Szilas Cecília nemzeti főbiztos-helyettes fogadta.

Orbán Viktor és kísérete délután az expón - a protokoll szabályainak megfelelően - elsőként a házigazda Kína nemzeti pavilonját kereste fel, majd ehhez kapcsolódóan a csinghaji (Qinghai) és csungkingi (Chongking) kiállítással ismerkedett. A küldöttség ezután Belgium, majd Lengyelország pavilonját járta be.

Az expós körsétát a magyar pavilonban fejezte be a kormányfő és kísérete, amelynek tagja Martonyi János külügyminiszter és Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter is.

A közönség elől erre az időre lezárt magyar pavilonban Szilas Cecília főbiztoshelyettes tájékoztatta a miniszterelnököt a kiállítás koncepciójáról, majd a Göböc-simogatónál ismertették a magyar világtalálmány lényegét: Orbán Viktor is megtapogatott egyet a kiállított eredeti darabok közül. Az egyensúlyi pontokról és a homogenitásról szóló magyarázatot követően a süllyesztett fali tárolóban elhelyezett Unicumos üvegekre és pálinkákra mutatva a miniszterelnök derültséget keltve megjegyezte: "ezt legalább értjük".

A magyar miniszterelnök vasárnap részt vesz az expó két nagy eseményén, a szakmai csúcs-fórumán és a záróünnepségen.

A miniszterelnöki vizittel egy időben tartotta ünnepélyes díjátadóját a Nemzetközi Világkiállítások Központja (BIE). Az eseményen a bérelt pavilonok kategóriájában Magyarország pavilonját is díjazták: a hat ezüstdíj egyikét kapta a dizájn, vagyis a tervezés kategóriában. Az elismeréssel járó szobrot Dégen István pavilonigazgató vette át.

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: "Meg fogunk változtatni jó néhány dolgot"