fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Elkezdik építeni az új kolontári védőgátat
2010. november 13., 11:53
Már a jövő hét elején elkezdik a Kolontárt és Devecsert védő új, mintegy másfél kilométeres védőgát építését, az alapozás befejeződött, a nyomvonal melletti szervizút mintegy fél kilométeren elkészült - mutatták meg az eddig végzett munkálatokat vízügyi szakemberek az MTI tudósítójának szombaton a helyszínen.

A csaknem félmilliárd forintos beruházásra azért van szükség, hogy teljes biztonsággal működhessen a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. tulajdonában lévő timföldgyár, és egy esetleges újabb gátszakadás ne veszélyeztethesse Kolontárt és Devecsert - mondták a szakemberek.

A nyomvonal kijelölése egy hete megtörtént, az alapozási munkák szombat délelőttre befejeződtek. Az építkezéshez szervizutat kell kialakítani, amelyen a húsztonnás járművek tucatjai hordhatják a földet és a dolomitot. Eddig mintegy hatszáz méter hosszúságban, hat méter szélességben erősítették meg zúzott kővel a munkagépekkel legyalult talajt. A szakemberek abban bíznak, hogy már november végéig befejezhetik a védmű építését, a talajmenti fagyok miatt ugyanis később ilyen jellegű munkát nem tudnak majd végezni.

Az alapjainál huszonöt méter, koronájánál hat méter széles, öt méter magas építmény a timföldgyár által már korábban megépített kettes számú körgát nyomvonalán épül majd, és év végéig el kell készülnie, mivel a katasztrófahelyzetet december 31-ig hosszabbította meg a kormány.

A biztonsági védőgát négy funkciót tölt majd be: meggátolja, hogy egy esetleges, újabb iszapkitörés esetén elöntse Kolontár és Devecser, valamint Somlóvásárhely lakott és mezőgazdasági területeit, összefogja, szabályozott medrekben kiengedje a csurgalékvizeket, és szükség esetén, megfelelő szigetelés után egy új, száraz technológia veszélyes hulladékának tározójává is át lehet alakítani - magyarázták.

A múlt vasárnapra elkészült lokalizációs töltés melletti elvezető árkokban, amely a sérült zagytározó kiszakadt részét veszi körbe, folyamatosan csordogál a vörös színű, 12 pH-értéket meghaladó lúgos víz, amelyet savakkal és gipsszel közömbösítenek. Szombat délutánra ismét vörössé változott a Torna-patak vize, mert egy töltés mellől nagyobb mennyiségű, korábban feltorlódott vörösiszap ömlött a folyóba. A szakemberek most újra gipsszel próbálják csökkenteni a lúgosságot.

Folytatják a kolontári házak bontását

A hétvégén is folytatják a vörösiszap-katasztrófa miatt bontásra ítélt kolontári lakóházak bontását, a törmelék elszállítását, Devecserben pedig zajlik az egyeztetés a károsultakkal - tájékoztatta az újjáépítési kormányzati koordinációs központ parancsnoka a szombat reggeli eligazítás után az MTI tudósítóját Devecserben.

Kivágó Tamás dandártábornok közölte: péntek estig nyolc házat bontottak le Kolontáron a megsemmisítésre váró huszonháromból, és három épület törmelékét tudták elszállítani a központi deponálóba.

Szombaton lebontják azokat az épületeket, amelyekre már kiadták a határozatot, és várhatóan a jövő héten az összes olyan házat megsemmisítik, amelyek bontásáról a védelmi bizottság határozatot hozott, és a tulajdonosokkal sikerült megegyezni.

Devecserben tovább folytatják a szerdán megkezdett károsulti egyeztetéseket. Pénteken tizennyolcan nyilatkoztak a koordinációs központ jogi csoportjának: két érintett új ház építését kérte a településen belül, hatan elfogadnák a használt cserelakást, a többiekkel viszont további egyeztetésre van szükség.

Kivágó Tamás az MTI tudósítójának elmondta, hogy a sérült zagytározó körül emelt szivárgásgátló védmű megerősítésén dolgoznak, és folytatják az újonnan építendő másfél kilométer hosszú védőgát alapozását.

Devecser utcáit folyamatosan locsolják és mossák a munkagépek, a településre a hétvégén is csak fokozott rendőri ellenőrzés mellett lehet bejutni. Devecser és Kolontár az átmenő forgalom elől továbbra is le van zárva, a települések határainál géppisztolyos rendőrök posztolnak, akárcsak a lezárt, megsemmisült településrész utcáiban.

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Újabb támogatást kapott Kolontár és Devecser
Cikk: Fél év kell, hogy a timföldgyár átálljon új technológiára