fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A károsultak kétharmada nem akarja elhagyni Kolontárt
2010. november 14., 10:16
A vörösiszappal elöntött Kolontáron a 34 bontásra ítélt lakóház tulajdonosainak mintegy kétharmada döntött úgy, hogy nem kíván elköltözni a Veszprém megyei kistelepülésről, és az újonnan épülő lakóparkban szeretné folytatni életét - tudta meg az MTI tudósítója a helyszínen vasárnap.

A tételes kárfelmérés és az egyéni nyilatkozattételek utáni összesített adatok szerint 24 család döntött úgy, hogy marad, négyen használt cserelakásra tartanának igényt, és hatan további egyeztetést, egyéb megoldást akarnak - olvasható az MTI birtokába került bontási jegyzőkönyvek összesítőjében.

Kolontáron a 34 bontásra ítélt házak közül eddig 24 épületet bontottak le, de a jegyzőkönyv szerint három lakást a határozat kiadása ellenére nem fognak eldózerolni.

Negyven rendőr éjjelente a katasztrófa sújtotta településeken

Negyven rendőr teljesít szolgálatot a vörösiszappal elöntött településeken a bűnmegelőzés érdekében éjszakánként - tájékoztatott a védelmi bizottság vasárnap reggel.

A rendőrök, többségükben géppisztollyal felszerelve a bűncselekmények megakadályozása érdekében fokozott ellenőrzéseket tartanak Kolontáron és Devecserben, így az elmúlt hetekhez hasonlóan a lezárt településrész útkereszteződéseiben több rendőrt lehetett látni vasárnap kora reggel is.

Devecserbe még mindig fokozott rendőri ellenőrzés mellett lehet bejutni, a települést ugyanis lezárták az átmenő forgalom elől. Veszprém megyei védelmi bizottság tájékoztatása szerint a 8-as számú főútról Devecserbe továbbra is csak a helyi lakosok, a kárfelszámoláson dolgozók, a menetrend szerinti buszok, illetve a helyben ügyeiket intézők mehetnek be. A hétvégére való tekintettel a Meggyeserdőn lévő "lomis piacra" való bejutást a védelmi bizottság megkönnyítette, mert az árusok arról panaszkodtak, hogy "tönkremennek". Így azok, akik árulni érkeznek a piac területére, az áteresztő pontokon is bejuthatnak Devecserre, de a vásárlók csak Somlóvásárhely felől érkezhetnek a piacra.

Még kilenc sérültet ápolnak kórházban

Még kilenc embert ápolnak égési sérülésekkel kórházban az ajkai térségben történt vörösiszap-katasztrófával összefüggésben, több ember pedig utókezelés, vagy kötéscsere miatt keresi fel a szakorvosokat -tájékoztatták az ÁNTSZ szakemberei vasárnap Devecserben az MTI tudósítóját.

Az október 4-én bekövetkezett ipari és ökológiai katasztrófában 10 kolontári lakos vesztette életét, 123 ember szenvedett súlyos égési sérüléseket az erősen lúgos, maró hatású anyagtól, és hosszabb-rövidebb időre kórházi ellátásra szorult, összesen 302 embert kellett ellátniuk az orvosoknak.

Az ÁNTSZ adatai szerint a hétvégére a kórházban ápoltak száma kilencre csökkent, miután az elmúlt napokban öten hagyhatták el a gyógyító intézményt. A szakemberek felhívták a figyelmet arra, hogy a vörösiszap okozta lúgmarásos sebek hasonlóak az égési sebekhez, de azoknál sok esetben jóval lassabban gyógyulnak. A gyógyuláshoz nagyon fontos, hogy a sebeket szakorvos lássa, és a sebkötözést is szakember végezze.

Devecserben egészségügyi vezetési pontot állított fel az ÁNTSZ. A szakemberek folyamatosan ellenőrzik az ivóvíz minőségét, és az adatok szerint a víz a teljes területen biztonságban fogyasztható. A levegő porszennyezettsége csak a kolontári polgármesteri hivatal környékén - ahol bontják a lakhatatlanná vált házakat, és szállítják el a törmeléket - haladta meg az egészségügyi határértéket.

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Iszapömlés: ismét megtelt a kijelölt szennyezőanyag-tározó