fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Iszapömlés: ismét megtelt a kijelölt szennyezőanyag-tározó
2010. november 14., 10:19
Megtelt az a tározó, amelybe a katasztrófavédelem eddig hordta az ajkai katasztrófa sújtotta térségből összegyűjtött vörösiszapot és törmeléket, így rövid időre leállították a szállítást - tudta meg az MTI tudósítója szombaton Kolontáron.

Október végén már egy újabb területet kellett kijelölni, mert az addig használt VI. számú zagytározó mintegy háromhetes folyamatos szállítás után megtelt.

Kivágó Tamás, az újjáépítési kormányzati koordinációs központ parancsnoka az MTI-nek azt mondta, leállították a vörösiszap és a szennyezett föld szállítását Devecserből, hogy a megsérült ajkai zagytározónál kialakított deponálóhelyen összekeverhessék az építési törmelékekkel, majd tömöríteni tudják. Erre azért van szükség, hogy a már telítődött tározóterületen sűrítsék a visszaszállított anyagot, és a lánctalpas munkagépek rá tudjanak menni a vörösiszapos földre - tette hozzá.

AZ MTI tudósítója úgy értesült, hogy az újabb területrész kijelölésére már megkérték a zagytározót üzemeltető Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt.-t, és a X. számú kazetta sérült része mellett nyitják majd meg az újabb területet, amelyet szintén védőtöltéssel kell körbevenni.

Ha az eddig hasznát tárolórészben felhalmozott szennyeződést sikerül tömöríteni, akkor még abba hordják majd a Kolontáron megsemmisített házak törmelékét, az udvarokról összegyűjtött iszapot, valamint a devecseri kastélykertből összeszedett szennyeződést, és az új részbe hordanák a megsemmisítésre váró devecseri házak törmelékét.

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: A károsultak kétharmada nem akarja elhagyni Kolontárt