fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Van Rompuy figyelmeztet
2010. november 16., 13:18
Az euróövezet a túlélésért küzd, és ha az euróövezetet nem sikerül életben tartani, azt az Európai Unió sem éli túl - mondta kedden Brüsszelben Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke.

A volt belga kormányfő, aki jelenleg az uniós tagállamok állam-, illetve kormányfői testületét irányítja, az Európai Politikai Központ (European Policy Centre, EPC) nevű elemző műhely rendezvényén tartott előadást. Anélkül, hogy konkrétan kitért volna a súlyosan eladósodott Írország, illetve Portugália legújabb keletű gondjaira, Van Rompuy azt mondta, hogy az eurózóna fizetési válsága még nem ért véget. Bizakodott ugyanakkor, hogy a túlélésért folytatott harcot meg lehet nyerni.

Írország hétfőn elismerte, hogy esetleges pénzügyi mentőcsomagról folytat tárgyalásokat. Portugália szintén jelezte: nagy a veszélye annak, hogy a piacról már nem lesz képes felvenni további hiteleket kezelhető kamatszint mellett.

Írország és Portugália ügyében még a nap folyamán összeülnek a közös pénzt használó tagországok pénzügyminiszterei. Fél évvel ezelőtt az unió 110 milliárd eurós csomaggal sietett a pénzügyi összeomlás szélére került Görögország megsegítésére. Ezen túl az euróövezet országai úgy döntöttek, hogy 440 milliárd eurós "stabilitási mechanizmust" hívnak életre az esetleges további bajba kerülő tagországok megmentése érdekében. Ez a "biztonsági háló" azonban csak 2013-ig garantált, az októberi EU-csúcson ezért úgy döntöttek, hogy hosszabb távon is működtethető eszközrendszert alakítanak ki.

Herman Van Rompuy szerint az unió már megmutatta, hogyan kell kezelni a 2008-ban kirobbant válságot. A gazdaságösztönző csomagok nyomán viszont megugrott a költségvetési hiány. Ennek kiegyensúlyozása érdekében most megszorító intézkedéseket hoznak egyes tagországok. Van Rompuy ezeket az intézkedéseket a "politikai bátorság" példájaként említette beszédében.

Az Európai Tanács elnöke úgy vélekedett: most nem helyénvalóak azok a bírálatok, amelyek a tagállamok közötti szorosabb gazdasági-pénzügyi együttműködéssel szemben megfogalmazódnak, hiszen "meg kell menteni az eurózónát".

Azzal kapcsolatban, hogy a hosszú távon is működtethető pénzügyi védőháló megteremtése érdekében a tagállamok kisebb módosításokat is kilátásba helyeztek az EU jelenleg hatályos alapszerződésén, a Lisszaboni Szerződésen, Van Rompuy azt mondta: csak néhány mondatnyi változtatásról lehet szó. Szerinte ennek az alapszerződésnek hosszú ideig érvényben kell maradnia. A Lisszaboni Szerződés alatt fogok meghalni - fogalmazott a 63 éves politikus.

(MTI-fidesz.hu)