fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Kiemelt feladat a digitalizált kulturális javak megőrzése
2010. november 18., 14:42
Kiemelten foglalkoznak majd az Európai Unió jövő félévi magyar elnöksége alatt a digitalizált és a digitálisan keletkező kulturális javak tartós megőrzésének témájával - jelentette be Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár a témával foglalkozó EU-miniszteri találkozón, csütörtökön Brüsszelben.

Az államtitkár az oktatási, ifjúsági, kulturális és sportügyekért felelős miniszteri tanács ülésén a magyar delegáció vezetőjeként egyebek között a Magyar Nemzeti Digitális Archívum tervét ismertette kollégáival.

Kiemelten fontos feladatnak tartjuk a digitalizált és a digitálisan keletkező kulturális javak tartós megőrzését. Ezen a területen előbbre kell lépnünk, és tanulnunk kell az európai jó gyakorlatokból - mondta Szőcs Géza az ülésen az arról kiadott közlemény szerint, amelyet a Nemzeti Erőforrás Minisztérium juttatott el az MTI-hez. A kulturális államtitkár hozzátette, hogy a magyar elnökség alatt a kulturális örökség digitalizációjáról szóló konferencián külön szekcióban foglalkoznak majd a tartós megőrzés témájával.

Ezzel kapcsolatban azt is kiemelte, hogy az Európai Unió digitális menetrendjével összhangban a magyar kulturális kormányzat a következő hónapokban létrehozza a Magyar Nemzeti Digitális Archívumot (MaNDA). A brüsszeli találkozón a miniszterek irányadó vitát folytattak az uniós menetrend audiovizuális és kulturális vonatkozásairól. Ebben Szőcs Géza elmondta: Magyarország üdvözli, hogy a menetrendről szóló bizottsági közlemény említést tesz a digitális mozi kérdéséről is, és méltatta a filmszínházak digitális átállásának megvalósítására vonatkozó cselekvési tervet is.

Szőcs Géza tájékoztatta az unió kulturális minisztereit a 2011. első félévi magyar elnökség további terveiről is a kultúra és az audiovizuális politika területén.

(MTI-fidesz.hu)