Lázár Vilmos levele feleségéhez
Kelt Aradon, 1849. október 5-én éjjel.

Mindenem e földön, kedves szentem Máriám!
A lelki atya, akinek kezeibe letettem vallomásaimat és kinek kitártam tiszta öntudattal biró keblemet, át fogja neked adni kis gyűrűmet, szivartárczámat és evőeszközömet, melyet itt fogságom alatt használtam. Károlynál fogsz találni egy levelet és kedves arcképedet, - azonkívül több holmit. Én keresztülvívtam az élet-halál tusáját, - én meg fogok halni, mint férfiúhoz illik. Szivem a szegény, mely éretted fog dobogni utolsó ütéséig és tiszta szerelmem nálad maradnak. Én nem akarom átkozni a végzetet, nem senkit, - én boldogító szerelmedben öt évet és majd két hónapot éltem, - és ezen idő vigaszul szolgál, midőn már el kell hagyni e földi pályát. Adj gyermekeink mindegyikének, ha kilép a világba, egy emléket tőlem, élő jeléül annak, hogy az, aki becsületesen és tisztán élte át egész életét, nyugodtan bir meghalni, ha ártatlanul is, mint én. Te pedig éltem védangyala, kinek kezeiben lételem tisztább és jobb lett, teneked, kedves Máriám, még egyszer egy utolsó Istenhozzádot mondok és szolgáljon ezen vallomásom neked vigaszul, hogy annak oka miszerint nyugodtan halhatok meg, te vagy. Fölteszem rólad, te mindenem, hogy - bár méltó fájdalmaidat nem lehet csillapítani, mert azt tudom, hogy nem lehet, tudom magamról is, - de korlátolni fogod és azzal bebizonyítani, mily kedves az én emlékem tenéked. Köszöntsd, csókold nevemben Ármint, Hermint, Lórit, Minát, Steinert és Mednyánszkyt s minden jó ismerősöket, barátokat és rokonokat; csókold kedves gyermekeinket és öleld forrón szivedre nevemben, miként én téged, kedves Marim, képzeletemben ölellek és szorítlak utolsó percig éretted dobogó szerelmes szivemhez. Isten veled! Tied örökké, még a síron túl is hű

Vilmosod.
A papnak adtam egy aranyat misére. - Isten veled

***

Poeltenberg Ernő tábornok levele feleségéhez
Kelt Aradon,1849. október 5-ikén.

Imádott szegény feleségem!
Nem tudom, imádott Paulám, miként irjak neked, hogy a csapás ne legyen túl erős szegény szerető szivedre. S csak azt óhajtom, hogy szerencsétlen sorsomat, még mielőtt ezen sorokat megkapnád, megtudjad már oly résztvevő ajkakról, melyek azt minden lehető kímélettel megmondanák.
Örökre Isten hozzádot kell mondanom; áldván téged mindazon boldogságért, melyet oly bőven adtál és hálátadóan lelkem mélyéből mindazon szeretetért, melyben részesítettél.
A jó Isten vegye pártfogásába magát és a drága szegény gyermekeket, ne hagyja, hogy túlságosan átengedje magát a nagy fájdalomnak, nyújtsa ki mindenható és pártfogó kezeit drága fejeik felett; - ez lesz utolsó buzgó imádságom.
Te is, szeretett Paulám, meg fogod bocsájtani (érzem) mindazon bánatot, melyet életemben neked okozhattam; meg fogsz bocsájtani, mert mindig a jóság angyala voltál. Oh mint vérzik a szivem, hogy nem láthatlak, nem ölelhetlek többé.
Légy hát erős, jó Paulám, légy erős irántam való szerelmed által; gondold meg, hogy gyermekeid vannak, hogy élned kell azokért!
Isten veled tehát, imádott angyalom! Lelkemben keblemhez ölellek benneteket szorosan: tégedet és drága gyermekeinket! A jó Isten őrizzen benneteket! És maga, jó Paulám! legyen még boldog! mert megérdemli.

Isten veled!
Szegény Ernőd.

***

Leiningen Károly búcsúlevele feleségéhez
Kelt Aradon, 1849. október 6-án.

Egyetlen, kedves, véglehelletemig hűn szeretett Elizem!
A kocka el van vetve; csak néhány órám van még ezen a világon, hogy a nehéz lépésre elkészüljek. A halál nem volna reám nézve borzasztó, ha magam lennék; de reád, drága Elizem s ártatlan gyermekeinkre gondolva, szivem elszorul ...
E csapás nem jött váratlanul, mindenre készen kellett lennem és mégis szivem görcsösen összeszorul, midőn arra gondolok, hogy téged örökre el kell hagynom. Nem, nem örökre, mert hitem szilárd, hogy egy szebb túlvilág fog következni. Szellemem mindenkor körülötted fog lebegni, mert a lélek mindenhol ott van, a hova az Isten hatalma elér!
Mily szivesen éltem volna még körödben, hisz mindenem megvolt, s oly boldog voltam veled, a minő boldog csak egy halandó lehet. Most e komoly órában, midőn minden mulandó földi dolog csekélynek tűnik fel előttem, e kedves emlékek fölelevenednek lelki szemeim előtt, s ez teszi a válást oly nehézzé ...
Oly tisztán, oly magasztosan lebegsz előttem, hogy képtelen vagyok azt szavakkal kifejezni; képzelheted mennyire fáj ez s kérem az Istent, erősítsen meg, hogy úgy halhassak meg, mint keresztényhez illő. Az atyáim vallása szerinti utolsó szentséget már magamhoz vettem s kész vagyok az Úr ítélőszéke előtt megjelenni. Engedj meg drága Elizem, ha az életben valaha fájdalmat okoztam neked. Most már nem hallhatom szavadat, de szivem azt súgja, hogy megbocsátasz. És oh Istenem! Hát szeretem gyermekeim! ... Neveld föl őket az Úr félelmében és jó emberekké. Én már nem őrködhetem fölöttük. Legyen olyan anyjok, a ki megtanítja őket szerencsétlen, de becsületes atyjuk emlékét tisztelni. Oh! ha kezeimet még egyszer áldólag tehetném fejükre! Oh, csak még egyszer pillanthatnék szemeikbe!
Talán jobb így! Teljesedjék az Úr akarata! Testvéreim s rokonaim fogadják utolsó áldásomat, imádkozom érettük.
Nagy Isten! a válás órája nemsokára üt ... Mondd meg gyermekeimnek, hogy emberi törvények ítéltek el, hogy becsületes ember voltam s meggyőződésemért haltam meg. Az Isten áldja meg őket és tégedet; adjon neked erőt s nekem örök nyugalmat.
Isten veled, drága Elizem, éljetek boldogul, szeretett gyermekeim! Ne átkozzátok emlékemet; nemsokára kiszenvedek ...
Még egyszer köszönet hűségedért s mindazért, mit értem tettél. Nem írhatok többet. Éljetek boldogul, kedveseim!

Holtig híved
Leiningen Károly.

***

Vécsey Károly tábornok a vesztőhelyre való indulás előtt,
reggel 6 órakor ezeket a sorokat írta feleségének:

Imádott, drága Linám! Szeretett, mindennél kedvesebb feleségem!
Látom, elérkezett életem utolsó pillanata, - meg kell halnom, tehát még egyszer Isten hozzád, Isten veled; vezérelje Isten minden lépésedet. Az én utolsó sóhajom: Lina, ott a túlvilágban egy jobb életben egyesülünk bizonyára! Isten veled jó lélek és bocsásd meg mindazt a keserűséget, melylyel tán akaratlanul is megbántottalak. Csókollak, csókolom kedves leányunkat: Gizellát. Élj boldogul!

Szerencsétlen Károlyod.

Forrás: Magyar Nemzet

fidesz.hu