fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Az MSZP az általa eltörölt adórendszer mellett áll
2010. november 21., 10:29
Csaknem 400 módosító indítványt adtak be első körben a parlamenti pártok a jövő évi költségvetés tervezetéhez. A Fidesz egyik politikusa a hazai cigányság felzárkóztatására fordítaná a Költségvetési Tanács működésére szánt forrást. Az MSZP pedig azt az adórendszert őrizné meg, amelyet 2009-ben törvényben törölt el.

A hátrányos helyzetű diákok támogatásáért együtt lobbizik az ellenzéki LMP cigány származású képviselője a kormányzó Fidesz egyik, ugyancsak roma képviselőjével. Osztojkán Ágnes és Varga József 1,3 milliárd forinttal emelné az Útravaló elnevezésű ösztöndíjprogram keretösszegét, fedezetül a társaságiadó-bevételek szolgálnának. Ez az a program, amellyel összefüggésben vádat emeltek tavasszal a volt oktatási minisztérium egykori esélyegyenlőségi főosztályvezetője, Borovszky Tímea ellen. Az Osztojkán-Varga-javaslat az egyetlen közös, kormánypárti-ellenzéki módosító indítvány abból a 389-ből, amelyet a parlamenti pártok nyújtottak be a jövő évi költségvetés tervezetéhez. Az MSZP 157 indítványt jegyez, a Jobbik 114-et, az LMP pedig 66-ot. A kormánypártok 51 ponton szabnák át a 2011-es büdzsét. Lázár János és Rogán Antal egymilliárd forinttal többet adna az ügyészségnek, hogy legyen elég ember a korrupció visszaszorítására.

Az Országgyűlés turisztikai bizottságának fideszes elnöke az idegenforgalmi marketingkiadásokra költene többet. Bánki Erik a Magyar Turizmus Zrt. közel 700 millió forintos áfatartozását is elengedné. Helyzetértékelése szerint "ezt a befizetést a mostani költségvetéséből nem tudja megtenni, mert gyakorlatilag tönkretenné". Bánki visszanézte a korábbi évek döntéseit, és úgy látja, "van olyan lehetősége a parlamentnek, hogy méltányolja ezeket a helyzeteket, tettünk ilyet korábban több intézmény, mint például a gödöllői kastély ügyében is, és egy alkalommal, egyszeri döntéssel a parlament elengedi az áfatartozást".

A szocialisták 1000 milliárd forintot mozgatnának meg, amivel átszabnák a büdzsét. A válságadókhoz nem nyúlnának, noha nem szavazták meg őket. Az egykulcsos szja-t nem vezetnék be, hanem megtartanák a mostani, kétkulcsos rendszert, mégpedig változatlan sávhatárokkal. 2009-ben, a Bajnai-kormány idején még a sávhatár-szélesítés hívei voltak. Törvénybe is iktatták, hogy 2011-ben a jelenlegi öt millió helyett már 15 millió forintig adózik az alacsonyabb kulccsal a jövedelem. Ez a magyar viszonyok mellett egykulcsos adózással ér fel.

A Fidesz a Költségvetési Tanács támogatását rendezné át. A már említett Varga József a 835 millió forintból 825-öt a Magyarországi Cigányokért Közalapítványhoz irányítana.

(hírTV-fidesz.hu)