fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Navracsics Tibor beszédet mondott a Horvát Kultúra Hetének rendezvényén
2010. november 23., 13:56
A hazánkban élő nemzetiségek csoportjainak közösségformáló szerepét, illetve a más nemzetek iránti nyitottság fontosságát hangsúlyozta a miniszterelnök-helyettes a Horvát Kultúra Hete keddi rendezvényén - írja a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Kormányzati Kommunikációért Felelős Államtitkárság portálunkhoz kedden eljuttatott közleményében.

Dr. Navracsics Tibor a magyarországi horvát közösség budapesti oktatási intézményében tett látogatásán hangsúlyozta: Magyarország mindig akkor tudhatott magáénak szerencsés időszakokat, amikor nyitott volt más országok és más nemzetek irányában. Hozzátette: a horvát és a magyar nemzet is büszke lehet arra, hogy évszázadokon keresztül békében élt egymás mellett, és fogadott be más nemzetiségeket is. A közigazgatási és igazságügyi miniszter reményét fejezte ki, hogy Horvátország éppen a magyar EU-elnökség időszakában zárhatja le az Európai Unióval folytatott csatlakozási tárgyalásait - olvasható a közleményben.

A Horvát Kultúra Hetét idén november 22-e és 25-e között tartja a XIV. kerületi Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon. Az intézmény - amely az ország csaknem minden részéből fogad diákokat - kulturális-művészeti műsorokkal, történelmi, néprajzi vetélkedőkkel, ismeretterjesztő programokkal járul hozzá a kisebbségi közösség önazonosságának erősítéséhez - áll a közleményben.

Kiadta: Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Kormányzati Kommunikációért Felelős Államtitkárság

(fidesz.hu)