fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Nem lehet egymillió új munkahely fogyatékos emberek nélkül!
2010. november 26., 14:39
Kósa Ádám európai parlamenti képviselő (Fidesz) kezdeményezésére a mai napon magyar kormányzati tisztviselők részvételével tartottak egynapos információs- és demonstrációs napot Gödön. A rendezvény célja annak bemutatása volt, hogy a súlyos fogyatékossággal élő emberek is képesek értékteremtő munka elvégzésére.

Bő egy héttel azután, hogy az Európai Bizottság megjelentette fogyatékosságügyi stratégiáját a 2010 és 2020 közötti időszakra, melyben elkötelezi magát az akadálymentes Európa megvalósítása iránt, Kósa Ádám fideszes képviselő Magyarországon párbeszédet kezdeményezett a stratégiáról, és az általa képviselt, európai néppárti gondolatok és értékek közvetítéséről.

Magyarországon nem lehet 10 év alatt 1 millió munkahelyet teremteni a fogyatékossággal élő emberek nélkül - fejtette ki a néppárti politikus. A képviselő megjegyezte azt is, hogy az épített környezet, illetve a szolgáltatások általános és teljes körű akadálymentesítése elengedhetetlen, hiszen erre szüksége van korunk drámaian idősödő társadalmának is. A súlyosabb fogyatékossággal élő emberek számára a hasznos foglalkoztatáshoz való tényleges hozzáférés lehetőségét elsősorban a környezetvédelem és az agrárium ágazatai kínálják - tette hozzá Kósa.

Az esemény az Értelmi Sérülteket Szolgáló Társadalmi Szervezetek és Alapítványok Országos Szövetségének szervezésében került megrendezésre, amely egy állami támogatás nélkül működő, több mint száz társadalmi szervezetet magába foglaló ernyőszervezet. Dr Rubovszky László, a szövetség vezetője előadásában aláhúzta, hogy ideje olyan politikát kialakítani, amely a piacképes termékeket gyártó és a közbeszerzésekre is építő szervezetek tevékenységét erősíti meg, utalva a frissen megjelent európai stratégiára. A rendezvényen Nyitrai Imre szociális, család és ifjúsági ügyekért felelős helyettes államtitkár és Bernáth Ildikó fogyatékosságügyi miniszteri biztos az új Európai Fogyatékosságügyi Stratégia kapcsán fejtették ki gondolataikat

A tanácskozást délután egy szakmai demonstráció követte, ahol értelmi sérültek által készített, piacképes alkotások kerültek bemutatásra, illetve a szakértők az alkotás, valamint a piaci értékesítés folyamatát szemléltették az érdeklődők számára.

(EPP-HungarianPress)