fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
"Érzelmileg, erkölcsileg elengedhetetlen a győzelem"
2010. november 26., 15:52
Újbudán gyökeres, szemléletmódbeli változásra van szükség. Budapest második legnagyobb kerületében az új vezetés számára rengeteg a kihívás: vissza kell állítani a törvényes rendet, és élhetőbb Újbudát kell teremteni. Erről és a decemberi időközi önkormányzati választásokról beszélgettünk a XI. kerület Fidesz-KDNP-s polgármesterével, dr. Hoffmann Tamással.

Súlyos örökséget kellett átvennie. Hogyan kívánja helyreállítani Újbuda megtépázott hírnevét?

A kerületet sajnos sokszor emlegetik a korrupció kapcsán, a sajtóban komoly visszhangja van az újbudai botrányoknak: hivatali visszaélésekről, csúszópénzek elfogadásáról, bűncselekmény-gyanús ügyletekről, felháborító szabálytalanságokról olvashattunk, hallhattunk nap mint nap. Úgy gondolom, ez az MSZP-s vezetés legsúlyosabb vétke. Jelenleg még folyik az átvilágítás, éppen ezért még konkrét válaszaink nincsenek. Az mindenesetre már látszik, hogy az örökül hagyott ezüst nem annyira fényes, mint ahogy azt a szocialisták állították a kampányban. Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) még a választások előtt kezdett egy átfogó vizsgálatba, ennek eredményeképp hanyag kezelés gyanúja miatt feljelentést tett ismeretlen tettesek ellen. A vizsgálat kiderítette, hogy az előző vezetés szokatlanul magas összeget fizetett ki egy olyan pályázati anyagért, amely szakmai szempontból csaknem értékelhetetlen. Mi a kampány során azt ígértük, visszaállítjuk a törvényes rendet Újbudán.

A programjában kiemelten kezelte a közbiztonság kérdését. Hogyan változtatna a jelenlegi helyzeten?
Újbudán az elmúlt években jelentősen megnövekedett az erőszakos cselekmények, a betörések és autólopások száma. A kerületben jelenleg kétszázzal kevesebb rendőr dolgozik, mint amennyire szükség lenne. Éppen ezért kiemelt figyelmet kell fordítanunk a közbiztonság és a közrend fejlesztésére. Ennek jele az is, hogy nemrégiben pénzjutalomban is részesítettünk két rendőrt, akik egy bankrablás tettesét fogták el perceken belül.
Hivatalba lépésem óta több alkalommal is találkoztam a kerületi rendőrkapitánnyal, és tartottunk egy közös megbeszélést is a helyi közterület-felügyelet vezetőjével, aki beszámolt az eddigi munkáról. A költségvetés is tükrözni fogja majd annak az együttműködésnek a fontosságát, amely a rendőrség, a polgárőrség és az önkormányzat között jön létre az itt élők biztonsága érdekében. Van egy közbiztonsági alapítványunk is, de eddig ennek a működése nem volt elég hatékony. Ennek az átalakításán is fáradozunk.

A kerületben évek óta elhúzódó probléma a közlekedés helyzete. Milyen lépéseket terveznek a változás érdekében?

Újbuda a főváros egyik legnagyobb tranzitforgalmú kerülete, óriási átmenő autóforgalmat bonyolít le. A rossz közlekedési helyzet és az állandósult forgalmi dugók megkeserítik a kerületben élők mindennapjait. A 4-es metró ugyan fővárosi hatáskör, de kerületi ügy. A helyiek számára sokkal kedvezőbb lenne, ha az épülő új metróvonal elérne a budaörsi virágpiacig, és nem az Etele tér lenne a tervezett végállomás. A főváros döntött az 1-es villamos pályájának meghosszabbításáról a Fehérvári útig, a javaslat már a kormány előtt van. Reményeink szerint megvalósul a beruházás, és hamarosan az utasok már villamossal is közlekedhetnek a Lágymányosi hídon.

Korábbi nyilatkozataiban hangsúlyozta a választókkal való együttműködés fontosságát. Ez miben nyilvánul meg?

Véleményünk szerint olyan önkormányzatra, olyan vezetésre van szükség, amely valóban az itt élők érdekeit képviseli, éppen ezért elengedhetetlen a lakossággal való folyamatos kommunikáció. Nem szeretnénk, ha bárki is úgy érezné, nélküle vagy a feje fölött döntünk. December 2-án közmeghallgatás lesz a kerületben, emellett az egyes kerületrészeken is tervezünk olyan rendszeres találkozókat, ahol a helyi képviselők és a lakosság közösen megvitathatja a felmerülő kérdéseket. Természetesen hangsúlyt fektetünk a személyes érintkezésekre, ám az Internet is jelentősen egyszerűsíti a kapcsolattartást. Az önkormányzat honlapjáról már most is naprakész információkat kaphatnak az érdeklődők, de tervezzük, hogy ezt a felületet is az élő és folyamatos kapcsolattartás eszközévé tesszük. Rendszeresíteni szeretnénk az online fogadóórákat. Szeretnénk minél jobban kihasználni a világhálóban rejlő lehetőségeket, bízunk benne, hogy így széles rétegeket tudunk megszólítani.

Hogyan, milyen intézkedésekkel erősítené a kerületben a lokálpatriotizmust?

Régi XI. kerületi családból származom, tősgyökeres albertfalvai vagyok. Abban a házban lakom a családommal, ahol egykor a szüleimmel éltem. Itt végeztem a tanulmányaimat, és a gyerekeim is ide járnak iskolába. Éppen ezért átérzem, milyen fontos a közösségi összetartozás. Úgy gondolom, olyan döntéseket kell hoznunk, amelyekkel elérjük, hogy a kerületiek úgy érezzék, jó itt élni. Néhány éve elért bennünket is az az elköltözési hullám, amely Budapest számos részét is érintette, sokan kiköltöztek a fővárosból az agglomerációba, ám úgy tűnik, ez a tendencia megfordult. Ahhoz, hogy ez így is maradjon, élhetőbb Újbudát kell teremtenünk. Ez sokrétű intézkedéseket igényel, szükség van a zöldterületek megőrzésére és az oktatás minőségének javítására. Elengedhetetlen az iskolák fejlesztése, ugyanis hatalmas különbségek vannak az egyes intézmények között. Ezen is változtatnunk kell. Az előző polgármester elképesztő számban fejlesztett játszótereket. Ez valóban hasznos és dicséretes, de nem lehet csupán ezek marketing- és PR-hasznát lefölözni. Ennél jóval többre van szükség.

A kerület sportkoncepciója is átdolgozásra szorul. Az eddigi szocialista vezetés inkább az elitsportokat részesítette előnyben, jelentős pénzeket felemésztve ezzel. Mi támogatni akarjuk a tömegsportot, hogy a mozgás öröme, az egészséges életmód minél szélesebb rétegek sajátja lehessen. Megdöbbenve tapasztaltuk, hogy olyan komoly hiányosságok voltak az eszközbeszerzések terén, hogy sok helyen még labda sem volt. Természetesen elengedhetetlen az is, hogy kulturális rendezvényekkel, színes programokkal erősítsük az itt élőkben az összetartozás érzését.

Decemberben egy körzetben, Albertfalván időközi választásokat tartanak. Mit üzen a választóknak, miért érdemes elmenni voksolni?

Alapvető a hatékony működés szempontjából, hogy az önkormányzat elnyerje a végleges formáját, és minden területnek meglegyen a képviselője. Szaniszló Krisztián személyében egy nagyon felkészült, fiatal, Fidelitasos jelöltünk van. Mivel panelkörzetről van szó, így számos kihívással kell szembenézni: felújítások és fűtéskorszerűsítéssel kapcsolatos feladatok várnak a leendő képviselőre. Természetesen a korrekt együttműködés érdekében pártállástól függetlenül minden képviselővel igyekszünk jó kapcsolatot ápolni, de nyilvánvaló, hogy a párton belüli jó viszony és együttgondolkodás előremutató lehet egy egész közösség számára. Emiatt is érdemes december 18-án Szaniszló Krisztián mellett dönteni. A 17 körzetből 15-öt már megnyertünk, így elsősorban érzelmileg, erkölcsileg és a helyiek szempontjából elengedhetetlen a győzelem.

(fidesz.hu)