fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Tavasz végére elfogadhatják az oktatási törvényeket
2010. november 26., 20:32
A következő év tavaszán kerülhet a Parlament elé, és az ülésszak végére megszülethetnek az oktatáshoz kapcsolódó új törvények - közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára sajtótájékoztatón, pénteken, Gyulán.

Hoffmann Rózsa a közoktatási rendszer tervezett változásairól szóló előadását követően az MTI-nek elmondta: az új közoktatási-, a felsőoktatási- és a pedagógus életpályáról szóló törvények megalkotása mellett dolgozik a tárca az új Nemzeti Alaptanterv kidolgozásán és egy új érettségi reformon is.

A várható menetrendről szólva hozzátette: a felsőoktatási törvénykoncepció tervezete már elkészült és a szövege már nyilvánosságra is került. A közoktatási- és a pedagógus életpályáról szóló koncepció tervezete, mint vitaanyag pedig reményei szerint két hét múlva, vagy azon belül szintén a nyilvánosság elé kerülhet, főként mert azokat a miniszteri értekezlet már jóváhagyta. Ezután megkezdődik, illetve folytatódik a vita, a nemzeti konzultáció, amely december végére zárul le.

A törvények előkészítésének következő fázisában bedolgozzák a tervezetekbe az észrevételeket, majd január folyamán kerülhet a kormány elé a végleges változat. Ha a kormány jóváhagyja a tervezeteket, akkor megkezdődhet a normaszövegek kodifikációja, ami az államtitkár várakozásai szerint több hónapot vesz igénybe. "Tehát a tavasz derekán, vége felé kerülhetnek a törvényjavaslatok a parlament elé, és az ülésszak végére hagyhatja jóvá az országgyűlés, amennyiben semmi nem esik útjába" - mondta Hoffmann Rózsa.

(MTI-fidesz.hu)