Szili Katalin egész egyszerűen rosszkor volt rossz helyen. Az országgyűlési közvetítést figyelők tanúi lehettek annak az alig félperces, az adott helyzetben mégis kínosan hosszúnak tűnő, pszichológiai esettanulmányként is elemezhető töprengésnek, amely után Gyurcsány Ferenc fellélegezhetett: a parlament a házelnök szavazatával elfogadta tartalmilag amúgy elfogadhatatlan válaszát egy fideszes képviselő interpellációjára.
Szijjártó Péter a trükkös vagyonszerzéseiről elhíresült, KISZ-káderből milliárdos nagyvállalkozóvá, majd milliárdos politikussá (vissza)vedlő Gyurcsány ügyleteit vetette össze a kormányerők által - verbálisan - fontosnak ítélt erkölcsi elvárásokkal.
Azokkal, amelyekkel az utóbbi hetekben - legalábbis a nyilatkozataiban - maga Szili Katalin elnökhelyettes is szembesíteni igyekezett saját pártját. A sportminiszter válaszában a személyére vonatkozó kérdést kurtán elintézte ("Ha azt kérdezik, hogy én tisztességesen boldogultam-e, azt mondom: mi az hogy! Nagyon is! Törvényesen és tisztességesen!"), inkább a rendszerváltozást kevésbé sikeresen abszolváló jobb- és baloldali milliókat arcul csapó fejtegetésbe bocsátkozott a kilencvenes évek világáról és a siker természetéről.
A házelnök szerencsétlenségére az ellenzéki képviselők az elmúlt hónapok kiábrándító gyakorlatával szemben fegyelmezetten, nagy számban vettek részt a szavazáson: sokan voltak, ha eggyel több képviselőjük ott van, éppen elegen lettek volna. Így azonban szavazategyenlőség alakult ki - a megszeppent Gyurcsány interpellációjának sorsa egyik párton belüli kritikusa, a házelnök kezébe került.
Most nem volt lehetőség a passzív ellenállás szocialista receptjét választani - ezzel élt ismét a bátor Kovács László pártelnök -, amikor az ember nem találja a szavazógombot, fontos hívás csalja ki az ülésteremből, vagy halaszthatatlan dolga akad a büfében: így vagy úgy, de állást kellett foglalni. Szili Katalin pedig némi töprengés után - szavait idézve - nem érzelmi alapon, hanem a politikai racionalitás szerint döntött.
Magyarul szíve szerint leszavazta volna a sportminisztert, de győzött a párt- és frakciófegyelem; a döntő voks a nómenklatúráé lett. Megértem, hogy nem vállalta az elutasítás felelősségét, így viszont csalódást okozott azoknak, akik tőle, az MSZP második emberétől várták, hogy konfliktusok árán is a párt megújítását célzó belső mozgalom élére álljon. Ha pedig legközelebb felveti az ügyet egy belső fórumon, majd Horn Gyula rámutat: Ne beszélj, Kati, te is megszavaztad!
Ha azt kérdezik, hogy Gyurcsány Ferenc téved-e, amikor az eset kapcsán a saját győzelméről beszél, akkor azt mondom: mi az hogy! Tagadhatatlan ugyanis, hogy a kormánypártok soraiban is megrendült a bizalom iránta, ráadásul Szili esete ékesen bizonyítja, hogy a "kívülről jött" miniszter botrányaiért az egész párt viszi el a balhét. Ki tudja, hány csontváz zuhan még ki a szekrényből, amíg az MSZP cselekvésre szánja el magát?
Addig is Gyurcsány személye ideális ellenzéki célpont, a miniszterre újra és újra kínos percek várnak a parlamentben. Legközelebb a jövő héten.

Szerető Szabolcs - Magyar Nemzet
2003. október 8.