fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
EU elnökség: két környezetvédelmi tanácsülés
2010. november 30., 17:14
Hazánk 2011-ben két környezetvédelmi tanácsülés összehívását tervezi a soros magyar uniós elnökség idején, az egyiket március 14-én Brüsszelben, a másikat június 17-én Luxemburgban - egyebek közt erről tájékoztatta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter Jaroslaw Pietrast, az EU Környezetvédelmi Tanácsa titkárságának főigazgatóját kedden Brüsszelben.

A vidékfejlesztési miniszter a Környezetvédelmi Tanács titkárságának főigazgatójával a 2011 első félévi magyar soros elnökséggel kapcsolatos környezetvédelmi feladatokról tárgyalt - közölte az MTI-vel a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) sajtóirodája. A munkamegbeszélésen Fazekas Sándor ismertette a magyar elnökség környezetvédelmi programját, amelyben fontos prioritás a vízpolitika, az éghajlatváltozás, a biológiai sokféleség védelme, a fenntartható anyaggazdálkodás, a genetikailag módosított szervezetek, azaz a GMO-k köztermesztésével kapcsolatos jogszabály-javaslat tárgyalása.

Emellett 2011 első félévének nagy kihívása lesz, hogy az Európa Tanács elfogadja a Duna Stratégiát. A közelmúltban bekövetkezett szélsőséges időjárási jelenségek ugyanis arra engednek következtetni, hogy az éghajlatváltozás várhatóan egyre jelentősebb befolyással lesz Európa vízkészleteinek minőségére és mennyiségére. A miniszter jelezte: az elnökség "Európa vizeinek jövője" címmel konferenciát rendez a Magyar Tudományos Akadémián (MTA) 2011. március 22-25. között. A tanácskozáshoz kapcsolódik a március 25-26-i informális környezetvédelmi tanácsülés is, ahol a tagállamok környezetvédelmi miniszterei vesznek részt.

A megbeszélésen a tárgyaló felek egyeztették a jövő félévi környezetvédelmi tanácsülések napirendjét. A végleges programokat a - szokásoknak megfelelően - a tanács decemberben hirdeti ki - tartalmazza a VM közleménye.

(MTI-fidesz.hu)