fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Legendagyártás, titkos megfigyelés és lehallgatás
2010. december 1., 08:44
Ma jelenti be Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos, hogy büntetőfeljelentést tett az óbudai Álomsziget-projekt miatt. A megfigyelésével kapcsolatosan Budai Gyula azt üzente Szilvásy György volt titokminiszternek, hogy várjon még az ellene fontolgatott feljelentésével. "A végén még kiderülhet, hogy ő is érintett lehet ebben a dologban. Kellemetlen lenne, ha megismétlődne számára az UD Zrt.-ügy, amelyben ma már ő is gyanúsított."

- Két hete ügyészségi dokumentumokra hivatkozva jelentette be, hogy 2008-tól megfigyelték. Van valamilyen új információja ez ügyben?

- Csak annyi, hogy tovább folytatják a nyomozást. Megdöbbentőnek tartom, hogy az MSZP-kormány időszakában egy ellenzéki politikus családjával, a gyerekeivel, a testvérével, a testvére gyerekével és a gazdasági szerepvállalásával kapcsolatosan adatgyűjtést végeztek. Kompromittálni akartak. Legendagyártás - a jelentésekben ez a titkosszolgálati szakszó is szerepel, amely azt jelenti, hogy a célszemélyhez közel állóknak kell a bizalmát elnyerni, és rajtuk keresztül információt gyűjteni. Az ügyészségen elém tárt jelentésekben szereplő szakzsargonból azt a következtetést vonom le, hogy az állami titkosszolgálat is szerepet játszott ebben az ügyben. Lehet, csak kiadták a megfigyelést egy cégnek, ami az elmúlt nyolc év folyamán úgy tűnik, bevett gyakorlat volt. A céljuk az lehetett, hogy álljak el azoktól a feljelentésektől, amelyeket különböző gyanús földügyletekkel kapcsolatban megtettem. A balliberális sajtó egyébként szóról szóra azzal támadott a választási kampányban, ami ezekben a megfigyelési jegyzőkönyvekben szerepel. Micsoda furcsa egybeesés...

- Személyesen bárki megkereste és megfenyegette, vagy megpróbálta zsarolni?

- Félhivatalosan üzengettek olyan emberek, akik kapcsolatban álltak az MSZP vezetésével, a kormánnyal, így Gyurcsány Ferenccel vagy Veres Jánossal. Nem kéne ezt csinálnod, mert problémáid lesznek ebből - ezt ajánlották, hiszen a Magyar Nemzeti Vagyonkezelővel - Bábolnára, Sukoróra gondolok - kapcsolatban milliárdos ingatlanértékesítéseket sikerült megakadályoznom. Ez jelentős üzleti körök érdekeit sértette. De olyan, hogy direktben valaki felhívott volna telefonon, vagy odajött volna hozzám, és megzsarolt, nem történt.

- A vagyonkezelőnél informátorai voltak. Őket nem figyelték?

- Nyomoztak utánuk. Ez az ügyészségen elém tárt, Benedek Fülöp lakásán megtalált megfigyelési dokumentumokban is szerepel. Őket csak besúgói hálózatként emlegették, amelyet fel akartak számolni. Talán nem véletlen, hogy Gyurcsány Ferenc titokminisztere, Szilvásy György tavaly áprilisban épp a nemzeti vagyonkezelő humánpolitikai főigazgatója lett. Ezzel a belső ellenőrzési rendszer megerősítése és a kiszivárogtatás megakadályozása volt a cél.

- Szilvásy György azt mondta, feljelentést tesz ön ellen.

- Meg kellene várnia a jelenlegi ügyészségi nyomozás eredményét. A végén még kiderülhet, hogy ő is érintett lehet ebben a dologban. Kellemetlen lenne, ha megismétlődne számára az UD Zrt.-ügy. Laborc Sándorral közösen állították, hogy semmi közük semmihez, miközben ma már ők a gyanúsítottak. Szilvásy egyébként egy tévéinterjújában elmondta, hogy 2006-ban engem is lehallgattak, arra hivatkozással, hogy a Kossuth téri tüntetőkkel a Magosz részéről én tartottam a kapcsolatot. Ez egyébként nem volt igaz. Szilvásy ezzel elárulta, hogy a titkosszolgálatnak mégiscsak volt valami kapcsolódási pontja hozzám. Engem - miután kiderült, hogy semmi közöm a demonstrálókhoz - erről a lehallgatásról tájékoztatni kellett volna. Arról sem tudok, hogy az akkori akciót engedélyezte-e a bíróság. Ha igen, hozzák nyilvánosságra ezt a jegyzőkönyvet.

- Visszatérve a 2008-tól kezdődött megfigyelésére, nem Benedek Fülöp lehetett a megrendelő?

- Az ügyészségi dokumentumokból az derül ki, hogy nem. Ezt bizonyítja, hogy szerepel egy olyan mondat a megfigyelők részéről a dokumentumokban, miszerint azt értékelem a legnagyobb sikeremként, hogy levadásztam az FVM egykori államtitkárát, az MNV vezérigazgató-helyettesét, Benedek Fülöpöt. A megrendelőjének nem írna ilyet senki.

- Elszámoltatási kormánybiztosként milyen új ügyek várnak önre az elkövetkezendőkben?

- Ilyen a sanghaji világkiállítás miatt tett feljelentésünk. A volt Miniszterelnöki Hivatal asszisztálásával több százmillió forintot herdáltak el, offshore cégeket vontak be az ügyleteikbe, a hűtlen kezelés is fennállhat. De itt van az Egészségügyi Készletgazdálkodási Igazgatóság volt főigazgatója, az MSZP-s képviselőjelölt, Kárpáti Zsuzsa tevékenységével kapcsolatos és a HospInvest 4,5 milliárdos hűtlen kezelést felvető botránya, amelyekben ugyancsak büntetőfeljelentéseket tettünk. Az óbudai Álomsziget-projekt kapcsán épp ma jelentem be, hogy a privatizációs tranzakció miatt büntetőfeljelentést tettem. Ez egyébként ugyanaz a modell, mint amit Sukorón tapasztaltunk. Az államot is óriási kár érte. Egyébként mindegyik minisztériumban folynak azok a belső vizsgálatok, amelyek alapján a belső jelentések nyomán döntünk a büntető- vagy polgárjogi eljárásokról.

(Pindroch Szilárd, Magyar Hírlap)