fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Magyarország irányítja a Duna Régió Stratégia elfogadását
2010. december 9., 15:42
Magyarország mindent megtesz az uniós Duna Régió Stratégia sikeréért, amelyet a jövő évi soros magyar EU-elnökség fog jóváhagyni, jelentette ki Barsiné Pataky Etelka kormánybiztos a csütörtöki nap folyamán. A kormánybiztos bejelentette, hogy az Európai Bizottság közzétette az új, Duna-menti országokat és régiókat érintő átfogó fejlesztési stratégiáját, és az ahhoz kapcsolódó részletes akciótervet.

Az Európai Bizottság időben, a terveknek megfelelő ütemben közzé tudta tenni a stratégiára vonatkozó javaslatát, amelyet hosszú előkészítés előzött meg. Az elmúlt egy évben a stratégiában résztvevő 8 uniós és 6 EU-n kívüli ország, valamint az érdekelt társadalmi, gazdasági szervezetek munkája gazdagította a formálódó stratégiát és akciótervet, amelynek fő célkitűzése a gyarapodó és élhető Duna-régió megteremtése. A társadalmi konzultáció során Magyarország is több nemzetközi konferenciának adott otthont az érdekelt szakmai partnerek bevonásával.

A 2011 első félévében az EU soros elnöki tisztét betöltő Magyarország fogja bemutatni európai szinten a Duna Régió Stratégiát, és javasolni fogja annak elfogadását az elnökségi félév végén. A stratégia végleges megerősítése tehát magyar irányítás alatt fog megtörténni, ami történelmi jelentőségű lehetőség hazánk számára - hangsúlyozta Barsiné Pataky Etelka.

A Duna Régió Stratégia 11 cselekvési területet fog felölelni, amelyek túlterjednek a konkrétan értelmezett folyó témakörén, és akciókat fogalmaz meg többek között a gazdaságélénkítés, a vállalkozások versenyképessége, vagy a közlekedési és energetikai infrastruktúra régiós szintű fejlesztése terén. A magyar soros elnökség az egyes résztvevő országok érdekeinek összehangolása során törekedni fog a jó kompromisszumokra a stratégia gyors és sikeres elindítása érdekében.

A stratégiában az uniós tagállamok mellett hat, a Duna régióhoz szervesen kötődő unión kívüli ország is részt vesz. A magyar kormánybiztos szerint a partnerországok számos környezetvédelmi és fejlesztési kérdésben egymásra vannak utalva a régióban. Magyarország ezért soros elnökként és uniós tagállamként is komoly hangsúlyt fog helyezni arra, hogy a Duna régiójához tartozó Unión kívüli országok is eredményesen bekapcsolódjanak az új uniós stratégia nyújtotta együttműködésbe.

(fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Stratégiai javaslat a Duna-régió fejlesztésére