fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Kétezer kilométeren van árvízi készültség
2010. december 15., 13:15
Országszerte továbbra is sok gondot okoz az ár- és a belvíz. A tiszai árhullám miatt Szabolcsban több mint húsz kilométeren a legmagasabb fokú a készültség. A legfrissebb helyzetről a legérintettebb térségben számoltak be a szakemberek. Az eddigi harmadik legnagyobb vízszinttel vonul az árhullám a Tiszán és mellékfolyóin, de a vízügyi szakemberek urai a helyzetnek. Jelenleg harmadfokú készültségi szintnél tetőzött a Tisza Gávavencsellőnél.

Hazánkban közel kétezer kilométeren van árvízi készültség, 177 helyen működnek a szivattyútelepek, több mint háromezren vesznek részt az árvízi védekezésben, és 29 vízgazdálkodási társulat is védekezik. Az országban 317 ezer hektár területet borít víz, ebből 170 ezer hektár a szántó. A hideg idő valami segít, a víz ugyanis lefagyott, így nem nő a vízzel borított terület, a szivárgó víz mennyisége viszont megnőhet.

Az országban 203 helyen folyik belvízi védekezés. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 37 településen van különböző fokú belvízvédelmi készültség, háromszáz lakóházat védenek. Az előrejelzések szerint keddig fagyok várhatók, ami javít az ár- és belvízi helyzeten, utána viszont felmelegedés és olvadás várható. A szakértők a 2001-es szintnél magasabb árhullámra is számítanak.

Láng István, az Országos Műszaki Irányító Törzs vezetője bejelentette, hogy ismét visszaállítják az országban a mobil védelmi osztagokat. Folytatják a Vásárhelyi-terv megvalósítását, a töltéserősítéseket, a tározók építését, mert ez teremti meg a hosszú távú árvízi biztonságot és a korszerű vízgazdálkodást is. Arról is szó esett, hogy az országos közmunkaprogram fontos pillére lesz az állami közmunka, a vízügyi közmunka, a szomszédos országokkal pedig fejlesztik az árvízi távelőrejelző rendszert.

(Magyar Rádió-fidesz.hu)