fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Az unió is az állami nyugdíjrendszer mellett
2010. december 15., 16:36
Az Európai Parlament mai plenáris ülése nagy többséggel elfogadta az Európai Bizottság 2011. évi munkaprogramjára vonatkozó parlamenti határozatot. A néppárti, szocialista és liberális frakciók által közösen előterjesztett állásfoglalás felszólítja az Európai Bizottságot az állami nyugdíjrendszer megerősítésére.

Szájer József mai felszólalásában kiemelte, hogy a pénzügyi válság hatására számos európai országban nő a vonzereje a nagyobb biztonságot nyújtó állami nyugdíjpillérnek, számos ország vizsgálja felül saját rendszerét, és igyekszik az állami rendszert megerősíteni. Bár a nyugdíjrendszer alapvetően nemzeti hatáskörbe tartozik, fontos, hogy az Unió irányt mutasson ebben a lényeges hosszú távú kérdésben - hívta fel a figyelmet a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának elnöke.

Szájer József beszédében üdvözölte, hogy az Európai Parlament három legnagyobb frakciója, a Néppárt, a szocialisták és a liberálisok támogatásával elfogadott 2011-es bizottsági munkaprogramról szóló határozat 30. pontja kiemeli, hogy a Bizottságnak a nyugdíjrendszerrel kapcsolatos javaslataiban az első, az állami nyugdíjpillér megerősítésére kell törekednie.

Az én hazám, Magyarország épp ebbe a helyes irányba tett egy fontos lépést egy tegnap elfogadott törvénnyel. Az Unión belüli nyugdíjvitának a Fehér majd a Zöld könyvekről ebben a szellemben kell folynia. Erre szólítja fel az Európai Parlament a Bizottságot a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatósága érdekében - zárta felszólalását Szájer József.

Háttér:
A ma elfogadott határozat 30. pontja felszólítja az Európai Bizottságot, hogy nyugdíj-kérdésben vegye figyelembe az egyes szociális partnerek véleményét, és biztosítsa, hogy a témában előterjesztett ún. Fehér könyv megfeleljen mindegyik fél elvárásainak, ennek részeként tartalmazza a nyugdíjrendszer első pillérének megerősítését.

(EPP-HungarianPress-fidesz.hu)