fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
3,1 milliárdos uniós támogatást nyert a Közép-Dunántúl
2010. december 17., 13:50
A Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács társelnöke elmondta: a program keretében nem csak telephelyfejlesztésre, de csapadékelvezetésre és vízrendezésre is lehett pályázni, amni több ezer új munkahelyet jelent a térségben.

A telephelyfejlesztési pályázat volt az egyik legnépszerűbb a régióban. Az arra benyújtott 62 nyertes pályázaton - miután átcsoportosítással sikerült egymilliárd forinttal megnövelni az eredeti összeget - 3,1 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyertek el vonzó befektetési és telephelyi környezet kialakítására a kis - és középvállalkozások - mondta Kovács Zoltán.

A 62 nyertes projekt 2.046 munkahely megtartását és 731 új munkahely létrehozását teszi lehetővé a régióban. Kiemelte, hogy a támogatások intenzitása 45-50 százalékos, és a kis- és középvállalkozások mellett mikrovállalkozások is pályázhattak.

Lasztovicza Jenő, a megyei önkormányzat elnöke kiemelte, hogy Veszprém megyében 19 nyertes pályázat közel 618 millió forintos támogatást nyert el telephelyfejlesztésre, amely 470 munkahely megtartását és 132 új munkahely teremtését biztosítja. A nyertesek között kis települések cégei is szerepelnek, többek között zalahalápi, szentantalfai és mezőlaki vállalkozások bővíthetik és korszerűsíthetik telephelyeiket - tette hozzá.

Tájékoztatása szerint Veszprém megyében a települési vízrendezésre és csapadékvíz elvezetésre kiírt pályázaton 2 nyertes pályázat született, s az általuk elnyert támogatás összege meghaladja a 200 millió forintot. A megyében Ugod és Pápa nyert csapadékvíz elvezetésre, és vízrendezésre támogatást.

(MTI-fidesz.hu)