fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
EU-Duna Régió Stratégia: ismertették a menetrendet
2010. december 17., 16:09
Magyarország és Szlovákia közösen mutatta be az EU-Duna Régió Stratégiával kapcsolatos törekvéseit. A program főként a régió vízgazdálkodásának közös koordinációját jelenti a jövőben - számolt be Barsiné Pataky Etelka kormánybiztos pénteki pozsonyi látogatását követően. A Duna Régió Stratégiáért felelős kormánybiztos a szlovák fél által rendezett nemzetközi konferencián üdvözölte az uniós Duna Régió Stratégia közzétételét, valamint ismertette a jövő évi magyar uniós elnökség menetrendjét a stratégia elfogadására.

Barsiné Pataky Etelka, a Duna Stratégiáért felelős Kormánybiztos Pozsonyban a "Slovakia on the crossroad of the Danube Strategy priorities" című konferencián a közelgő magyar EU-elnökséget képviselve elmondta: a kezdeményezés sikere - a Balti Stratégia tapasztalatait felhasználva - elsősorban a megfelelő előkészítésen, valamint a résztvevők elkötelezettségén múlik. Hozzátette: a magyar elnökség ezért a területi koordinátorokkal közösen kívánja kidolgozni a prioritások részleteit még a júniusi bizottsági döntés előtt. Barsiné Pataky Etelka hangsúlyozta: a Duna Régió Stratégia amellett, hogy lehetőséget teremt egy fejlettebb, élhetőbb, vonzóbb régió megteremtésére, a szomszédos országok összefogását is erősíti, a közös célok ugyanis a közös folyónál is erősebb köteléknek bizonyulhatnak.

A szlovák miniszterelnök, Iveta Radicová védnöksége alatt megrendezésre kerülő konferenciát Ján Fígel szlovák miniszterelnök-helyettes nyitotta meg. Az Európai Bizottság képviseletében José Palma Andres, Duna Régió Stratégiáért felelős igazgató mutatta be a december 8-án elfogadott európai uniós koncepciót. Szlovák részről elhangzott, hogy a Duna Stratégia tizenegy prioritása közül Szlovákia elkötelezett a vízminőség javításának megteremtésében. Ez utóbbi prioritás a terveik szerint is egy Magyarországgal közös koordinációban fog megvalósulni, amely különösen pozitív hatással lehet a két ország viszonyára.

(Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium)