Ez a tétje ugyanis a nemzeti kormányzásnak. Valódi demokrata nem hiheti, hogy a mai kormánynévsor az alkalmas emberek kizárólagos listája, de egy valódi demokrata biztos benne: a nómenklatúra nem lehet alternatíva. Amíg a múlt rendszer kegyeltjei fújják a passzátszelet, amíg nincs erős, az árulóktól független ellenzéke a kormánynak, addig nagyon is van okunk félni a restaurációtól. Ahogyan megtörtént 1994-ben, és 2002-ben is.

A nemzeti kormány valódi ellenfele ma nem Mesterházy Attila, Vona Gábor, vagy Schiffer András. Orbán Viktornak még mindig - akármilyen bigott szövegnek tűnik is - Kádár János fiaival kell küzdenie. Ezzel a kontraszelektált, hazug bandával, amely a saját anyját is eladná egy gyurcsányi vállveregetésért meg egy kis részesedésért a sukorói kaszinóvárosból.

A múlt rendszer emberei eddig kivártak. Tavasz óta csöndben figyeltek, próbálgatták, hogy hol a határ. Aztán rájöttek, hogy nem eszik olyan forrón a kását, és immár újra támadnak. Minden fronton, falkaszerűen és kegyetlenül, állandó pergőtűz alatt tartva a kormányrúdnál ülőket. Lopásról, diktatúráról hadoválnak, holott nyolc év után végre működik az ország, lassan megindul a fejlődés, apránként visszafizetjük a balliberálisok által hátrahagyott nyomasztó adósságot, és a közügyeinkről többnyire újra az erkölcs és közjó alapján állva születnek meg a döntések.

Ők az ellenségeink, akiket nem érdekel sem igazság, sem becsület, csak a reváns. Hergelnek és uszítanak, mint például Gréczy Zsolt, Gyurcsány Ferenc bizalmasa a tegnapi Népszavában. "Csikorog az Orbán-kormány gépezete, mintha homokkal táplálnák. Pedig az új magyar »diktátor« nyilván úgy gondolta: minden le lesz vajazva" - írja Gréczy, aki nemrég Rákosihoz hasonlította a kormányfőt. Ez az új stílus. Azt hiszik, hogy megint lehet majd bőrfejűeket montírozni az államfői poszttal visszaélő Göncz Árpádot okkal kifütyülő magyar emberek helyére. Azt gondolják, hogy ismét ki lehet húzni egy kormányzati ciklust kayaibrahimozással és minidúcsézéssel.

"A kutya ugat, a karaván halad" - intézné el mindezt a divatos kormányzati zsargon, ám nemcsak a nómenklatúra véleményelitje lázít önfeledten. A múlt rendszer kegyeltjei ott kárognak és gáncsoskodnak a minisztériumokban, s továbbra is ott pöffeszkednek a kulcspozíciókban, a legkevésbé sem jó irányba alakítgatva Magyarország sorsát.

Akárcsak Simor András jegybankelnök, aki a monetáris tanács élén tegnap rövid időn belül másodszor "ócsította" a forintot azzal, hogy megfejelte a jegybanki alapkamatot. Mintha növekvő pénzügyi gondjai és fizetési problémái lennének a magyar államnak, holott a mutatóink szerint ennek éppen az ellenkezője igaz. Csupán ez a döntés - az államkötvények után fizetett magasabb kamatok miatt - adómilliárdokat szippant majd ki a költségvetésből. Ezt hívják szabotázsnak, és még jövő márciusig tűrnünk kell, hogy az előző kormány küldöttei játszadozzanak a költségvetés tartalékaival és a nemzeti valutánkkal a monetáris tanácsban.

A valójában ki viszi a vadászpuskát kérdésre kézenfekvő válasz Vágó László rendőrpribék tegnapi bírósági ítélete is. Nevezett úr ugyanis egy ócska felfüggesztettel megúszta, hogy 2006. október 23-án a vadászpuskás osztag vezetőjeként, miután az azonosító nélküli pribéktársai összevissza vertek egy tüntetőt, ő még külön odalépett hozzá és szándékosan eltörte az ujjait. Vágó most röhög a pofánkba, alezredesi rangban elhúzott nyugdíjba, és a zsíros ellátmánya mellé az őrző-védő bizniszben tesz szert némi mellékesre. Egy-null tehát a rendőrterror javára a szavazófülkék forradalmával szemben.

Magyarország túlélése múlik azon, hogy megszabadulunk-e végre a nómenklatúrától. Egyelőre kétesélyes a játszma, Kádár fiai élnek és virulnak, a kormány pedig - látva az iszonyatos támadást - csak kapkod.

Ahelyett, hogy belátnák: a győzelem kulcsa nem a hétfőnkénti alkotmánymódosítás, hanem az erős, tekintélyes, de igazságos kormányzás. Amelyben a nemzeti együttműködés nem azt jelenti, hogy az árulók is a fedélzeten maradhatnak, hanem azt, hogy közfunkcióban, közpénz közelében nem maradhat, aki nem működik együtt a nemzettel.