fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Másfél száz gyermek vett részt a Gyermekotthonok Karácsonyán
2010. december 23., 11:26
Mintegy 150 gyermeknek szerzett nagy-nagy örömet a Fővárosi Önkormányzat azzal, hogy idén is megrendezte a Gyermekotthonok Karácsonya elnevezésű központi ünnepséget.

Tengernyi csöppnyi szempár csillant fel a félhomályban, amikor a Kossuth Lajos Gyermekotthon aulájában színpadra lépett a HoldaNappal együttes. Budapest Főváros Önkormányzata a korábbi évek tradícióit követve ugyanis 2010-ben is megtartotta a Gyermekotthonok Karácsonyát. Teszik ezt évről-évre annak ellenére, hogy a Főváros fenntartása alatt működő mind a 29 ilyen jellegű intézményben állítanak karácsonyfát december 24-én. A szerdai eseményen a hattagú formáció előadása előtt ezúttal Csomós Miklós főpolgármester-helyettes mondott köszöntőt. A kicsikhez intézett szavaiban a politikus kiemelte: ne is igazán az ajándékot tekintsék elsődlegesnek, hanem azt, hogy az ünnepek közeledtével együtt lehetnek szeretett társaikkal és nevelőikkel.

A kedves mondatokat követően a két énekes hölgy és a négy hangszeres férfi nem csupán autentikus karácsonyi dalokkal bűvölte el a hallgatóságot, de érdekes tudnivalókat is megosztott annak tagjaival az ünnepekről. Az első néhány darab után pedig már erdélyi imádság tanításával, valamint közös énekléssel is bevonta a nézősereget az előadásba. A műsor végén a nevelők még fokozni is tudták a nagyszerű hangulatot azzal, hogy minden apróságot megleptek egy-egy kis csomaggal.

A Főváros az általa működtetett otthonokban élő, állami gondoskodásban részesülő fiatalkorúak karácsonyi ajándékozására az intézményi keretösszegen felül közel 3,5 millió forint összegben, egyenként 1500 forint értékben biztosít lehetőséget. Ahogy az elmúlt esztendőkben, úgy idén is a Főpolgármesteri Hivatal Gyermek- és Ifjúságvédelmi Osztályának munkatársai, a Fővárosi Gyermekotthonok vezetői és pedagógusai fogtak össze, hogy a gyermekek szívéhez legközelebb álló ajándékok kerülhessenek a fa alá. Budapest vezetése ezáltal is igyekszik a szüleiktől külön élő kicsik számára széppé és boldoggá tenni a szeretet ünnepét.

(Főpolgármesteri Hivatal, Kommunikációs Igazgatóság)