- Hazánk évtizedek óta küzd azért, hogy elősegítse a cigányok integrációját. Milyen magyar tapasztalok állnak rendelkezésre, amelyeket át tudunk adni az elnökség ideje alatt és be tudunk emelni az uniós romastratégiába?

- Európai szintű, hosszú távon fenntartható, megvalósítható és hatékony operatív stratégiára van szükség, amely túlmutat a deklarációk és a konferenciatermek szintjén. A romákkal kapcsolatos probléma összeurópai, így a megoldásnak is annak kell lennie. Magyarországot több száz éves tapasztalata predesztinálja arra, hogy vezető szerepet játsszék a romaintegrációs munkában. Ennek a tapasztalattömegnek vannak pozitív és negatív aspektusai is: az integrációnak voltak és vannak eredményei, de jelentős kudarcai is.

- Melyek ezek? A nyilvánosságban főleg a kedvezőtlen tapasztalatok jelennek meg.

- Történelmi tapasztalataink szerint az integráció távolról sem kilátástalan, bár nagyon magas absztrakciós szintről nézve annak tűnhet. A Mária Terézia időszakától máig meg-megújuló integrációs nekirugaszkodásoknak köszönhetően jelentős cigány tömegek illeszkedtek be a társadalmi munkamegosztásba, majd váltottak identitást is, úgyhogy már nem azonosíthatók "integrált" cigányokként: asszimilálódtak. A kommunista időszakban lezajlott integráció eredményeként a cigányság szociális tekintetben igen differenciált, etnikai tekintetben viszont egységesedő csoporttá, lassanként nemzetiséggé vált. Akkor zajlott le az a hétmérföldes verébugrás, amelynek során a cigányok, ha csak időlegesen is, beilleszkedtek a modern ipari termelés ritmusába. Ez - belülről nézve - hétmérföldes ugrás volt az előző nemzedék életviszonyaihoz képest, de figyelembe véve az ezzel járó feszültségeket és a változás lassú ütemét, csak verébugrásnak látszott a többségi társadalom szemszögéből. Gyökereiben akkor jött létre az a réteg - vállalkozók, humán értelmiségiek, szociális területeken dolgozó szakképzettek, nemzetiségi politikusok stb. -, akiket ma integrált vagy integrálódóban lévő cigányoknak látunk.

A tömeges integrálatlanság mögött is dinamikus mozgások működtek. Hogy csak néhány mozzanatot említsek: az ország a 19. század második feléig intenzív cigánybevándorlási célterület volt; a mélyszegénységben élő magyarok nagy számban asszimilálódtak a cigányságba; a gazdasági rendszerváltás pedig az integrálódók legnagyobb részét visszalökte a putrik világába... A rendelkezésre álló tapasztalatok elvileg tehát az integráció ügyének erőteljes képviseletére sarkallhatják Magyarországot, de tudni kell, hogy hazánk a rendszerváltás óta nagyon rosszul sáfárkodott mind a tapasztalataival, mind a cél érdekében mozgósítható szellemi és anyagi erőforrásaival.

- Rendszerhibáról vagy politikai hibáról van szó?

- Mindkettőről. A probléma körül kialakított eszmevilág, finanszírozási és igazgatási rendszer nem előre, hanem hátra mozdította az integrációt, azt viszont igen hatékonyan. A roma értelmiség erősen átpolitizálódott, érdekcsoportokhoz csatlakozott, belharcokba bonyolódott, ideológiai tévutakon bolyongott, zsákutcákban vergődött. Miközben egyes megélhetési polgárjogi harcosok konfliktusokat gyártottak és rasszistának gyalázták a többségi társadalmat, a rászorulók családostul belecsúsztak az afrikai szegénységbe. Az integráció körül bábáskodó számos civil szervezet politikai csoportok klienseként tevékenykedett, a nekik juttatott források nem támogatásra szoruló csoportokat, hanem az integráció ügyétől idegen célokat, egyéni és csoportérdekeket szolgáltak. Ezek a források egy olyan réteget gazdagítottak, amely - sikeres lévén - erre nem volt rászorulva. A kormányszinten tervezett és irányított munkaügyi és segélyezési rendszer is számos negatív kísérőjelenséget, az integráció ellen ható mozzanatot mutatott fel, csakúgy, mint a szemellenzős oktatási koncepciók. A téves koncepciók és az ezek propagálására, kivitelezésére létrehozott szervezetek igen sok kárt okoztak és élezték a cigányok és a többségiek közötti ellentéteket.

- Rögtön egy példa: nemrégen Mohácsi Viktória az Egyesült Államokban járt, és egészen elképesztő vádakat fogalmazott meg Magyarországgal szemben.

- Nem tisztem, hogy jelentőségükben megkérdőjelezhető egyéni megszólalásokat bíráljak, de általánosságban elmondható, hogy a külhoni médiákban rendkívül negatív kép rajzolódik ki Magyarországról, nyugat-európai újságírók azzal az elképzeléssel érkeznek hozzánk, hogy - nem viccelek - itt élőben tanulmányozhatják a grasszáló fasizmust. Ezt az elképzelést sajnos hazai nyilatkozók is igyekeznek táplálni, de számos tényszerű jelenség is közrejátszott benne: a 2006 utáni időszak példátlan jogsértései, ezekre válaszul a szélsőjobboldal erősödése, a cigányok ellen elkövetett gyilkosságsorozat stb. Ilyen háttér előtt nehéz elmagyarázni, hogy Magyarország jogállam, ahol az emberi és kisebbségi jogok rendelkezésre állnak, ezekhez nem kell kivívni, de folyamatosan és következetesen biztosítani kell a jogokhoz való hozzáférést. Tehát nem jogszerző, hanem jogvédő tevékenységre van szükség.

- A romák integrációja olyan probléma, amely nem oldható meg és kezelhető egyik napról a másikra, ugyanakkor látszik, hogy a Balog Zoltán vezette államtitkárság nem sepri a bajokat a szőnyeg alá, hanem a megoldásokat keresi.

- Ahhoz, hogy európai szinten sikeres romastratégia jöhessen létre, és ebben Magyarország érdemei szerint programadó szerepet játszhasson, elsősorban idehaza kell működő stratégiai koncepciót tervezni, építeni és működtetni. Ehhez a korábbi tapasztalatokat is felhasználó, de vadonatúj eszköz- és intézményrendszerre van szükség. Elsősorban ezt kell a politika alakítóinak megértetnie.

A teljes interjú a Magyar Nemzet Online-on olvasható.