fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Észtország is bevezette az eurót
2011. január 2., 10:36
"Kis lépés az euróövezetnek, de nagy lépés Észtországnak" - jelentette ki Andrus Ansip észt kormányfő szombaton Tallinnban annak kapcsán, hogy 2011. január elsejétől Észtország is bevezette az Európai Unió közös pénzét, az eurót.

Andrus Ansip - aki kijelentésével az első holdra lépő amerikai űrutas emlékezetes szavaira utalt - ünnepélyesen vette ki egy bankautomatából az eddigi korona helyett az első euró bankjegyet. Az Észt Központi Bank elnöke szerint nem okoz nehézséget az átállás az euróra.

Észtország Szlovénia majd Szlovákia után a harmadik az EU új közép- és kelet-európai tagállamai közül, amely már bevezethette a közös pénzt. Észtország 2007-ben már majdnem teljesítette az euró bevezetésének feltételeit, ám a magas infláció az utolsó pillanatban meghiúsította csatlakozását az euróövezethez. Az árstabilitás továbbra is veszélyben van: ma az infláció öt százalék körüli. Az úgynevezett maastrichti feltétel szerint egy eurójelölt ország inflációja legfeljebb másfél százalékkal haladhatja meg az Európai Unió három legalacsonyabb inflációjú tagállamának az átlagát.

Tallinn azt reméli, hogy az euróval majd még több külföldi befektetőt sikerül Észtországba vonzani. Az észtek pedig annak örülnek, hogy nem kell többé félniük koronájuk értékvesztésétől és a polgárok számára kiszámíthatóbbá válik hitelfelvételük. Ugyanakkor a valutaunióba történt belépést bírálat is kíséri.

(MTI-fidesz.hu)