fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Kedvezményes honosítás: nagy az érdeklődés
2011. január 3., 14:01
Zökkenőmentesen elindult az egyszerűsített honosítási kérelmek beadása a szabadkai magyar főkonzulátuson hétfő reggel. Fennakadások nélkül fogadták a kedvezményes honosítást igénylőket a romániai magyar külképviseleteken. Szlovákiában az ellentörvényt a tervek szerint februárban módosítják, ezután várható a kérelmek számának növekedése. Szlovéniában sokan érdeklődnek a honosítás iránt.

Az ügyfelek előre egyeztetett időpontra érkeznek, így csak minimális időt kell várakozniuk. A konzulátus épületében kialakított ügyfélfogadó helyiségben összesen hat helyen adhatják be kérelmüket azok, akik egykor magyar állampolgárok voltak vagy felmenőjük rendelkezett magyar állampolgársággal.

Korsós Tamás főkonzul az MTI-nek elmondta, az időpontfoglalás novemberi kezdete óta mintegy nyolcezren jelentkeztek. Az előzetes becslések szerint átlagosan negyven percet vesz igénybe az egy kérelem elintézéshez szükséges adminisztráció, így várhatóan naponta száz ügyfelet tudnak fogadni a szabadkai konzulátuson, ahol a megnövekedett feladatok miatt jelentős létszámbővítésre volt szükség.

A háromnegyed órás beszélgetés arra is lehetőséget teremt, hogy a konzulátus munkatársai ellenőrizni tudják a kérelmezők magyar nyelvtudását, ami az egyszerűsített honosítás egyik feltétele - tette hozzá a diplomata.

Az elmúlt másfél hónapban a Vajdaságban húsz helyszínen tartottak tájékoztató lakossági fórumokat. A találkozókon jelentős volt az érdeklődés, az emberek elsősorban arra voltak kíváncsiak, milyen dokumentumokkal bizonyíthatják felmenőik magyar állampolgárságát - közölte Korsós Tamás. Hozzátette: mivel a jogszabály megengedő jellegű, így akár olyan "muzeális" okmányok is elfogadhatók, mint a gazdakönyv vagy az italmérési engedély.

A honosítási kérelmek elbírálására a hatóságoknak három hónap áll a rendelkezésükre, ebbe azonban nem számít bele az esetleges hiánypótlás, valamint a jelentkezők nemzetbiztonsági ellenőrzésének az ideje. Az első állampolgársági esküket így várhatóan három és fél hónap múlva tehetik le - tudatta a főkonzul.

Szabadkán az első kérelmet Kozma Csaba és családja adta be. A csantavéri férfi elmondta, hogy az állampolgárság megadását a magyar állam nagyon szép gesztusának tartják. Mivel magyaroknak vallják magukat, szükségét is érezték, hogy kérjék az állampolgárságot.

Fennakadások nélkül fogadták a kedvezményes honosítást igénylőket Romániában

Fennakadások nélkül fogadták hétfőn az egyszerűsített honosítási eljárás alapján magyar állampolgárságot igénylőket a romániai magyar külképviseleteken és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által létrehozott Demokrácia Központokban, Tőkés László a nagyváradi központban maga is beadta igénylését a családjával együtt.

Balogh György konzul, a Magyar Köztársaság Csíkszeredai Főkonzulátusának ügyvivője arról tájékoztatta az MTI-t: hétfőn nem volt torlódás a külképviseleten, hiszen csupán az e napra előjegyzett személyeket fogadták a megbeszélt időpontokban. Mivel november 8-tól már felvették az előjegyzéseket, így előre egyeztetett időpontra hívtak be ügyfeleket.

Az első nap ünnepélyes jellege miatt gyűlt csak össze viszonylag sok ember - tette hozzá. Az elektronikus és írott sajtó képviselői megtöltötték az ügyfélfogadó termet, amikor a három magyarlakta megye (Maros, Hargita és Kovászna) önkormányzatának vezetői - Lokodi Edit, Borboly Csaba és Tamás Sándor - családjukkal együtt nyújtották be az állampolgárság iránti igénylésüket, így tett Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester is.

A főkonzulátus két épületében összesen öt ablaknál fogadják az igénylőket. Két műszakban dolgoznak, reggel nyolctól este kilencig, olykor fél tízig (amikor elmegy az utolsó ügyfél) - mondta Balogh György.

A kolozsvári főkonzulátuson is nagy munkában voltak e napon, mivel - mint az MTI-nek elmondták - még meg kellett küzdeni a kezdeti gyakorlati nehézségekkel. Fennakadások azonban itt sem voltak - fűzték hozzá.

A bukaresti nagykövetség konzuli osztályán hétfőn tíz előjegyzett személyt fogadtak, itt sem voltak különösebb nehézségek. Mint a hivatalban az MTI-nek elmondták, "még bele kell jönni" a gyakorlati munkavégzésbe, a későbbiekben felgyorsul majd az ügyintézés. A bukaresti hivatalban egy ablak várja az igénylőket, hiszen az érintettek sokkal kevesebben vannak, mint Székelyföldön.

Nagyváradon és Marosvásárhelyen hétfőn megnyitották kapuikat az EMNT által kialakított Demokrácia Központok is. Nagyváradon Tőkés László, az EMNT elnöke maga is beadta állampolgársági igényét három gyermekével együtt, majd ünnepélyes keretek között, újévi köszöntővel egybekötve sajtóértekezletet is tartott. Az MTI kérdésére emlékeztetett: a nagyváradi demokrácia központot már december közepén megnyitották, az év utolsó napjaiban alakult meg hasonló hivatal a Sarmaságon (Szilágy megye északi részén), Aradon és Temesváron. Nagyváradon és Marosvásárhelyen a valódi - a magyar hivatalos képviseletek tevékenységét segítő - munkát hétfőn, a törvény életbe lépésének "első munkanapján" kezdték el - mondta Tőkés László.

Nagyváradon hatalmas volt az érdeklődés, tucatjával álltak sorban az emberek, akik itt beadhatták az állampolgárság könnyített megszerzéséhez szükséges iratokat. Ezek lefordításához hivatalos engedéllyel rendelkező fordító segítségét vették igénybe, felfogadtak egy fényképészt is a hivatalos fotók elkészítéséhez.

Tőkés László ünnepi köszöntőjében nagyra értékelte, hogy most szabadon döntheti el mindenki, vállalja-e a magyar állampolgárság által a nemzethez való tartozást. Az identitás vállalása és megerősítése számára ugyanis rendkívüli lehetőséget biztosít a magyar állampolgárság felvétele - hangsúlyozta.

Tőkés a sajtón keresztül is felhívást intézett a romániai magyarokhoz, hogy éljenek a törvény adta lehetőségeikkel, és vállalják hitbeli, vallási és nemzeti önazonosságukat.

Szlovákia: az ellentörvény módosítása után emelkedni fog a kérelmek száma

Szlovákiában nincs nagy érdeklődés a magyar állampolgárság felvétele iránt - tudta meg az MTI tudósítója hétfőn Magyarország pozsonyi konzulátusán és kassai főkonzulátusán. A diplomáciai képviseletek a mérsékelt szlovákiai érdeklődést két okkal magyarázzák. "Romániától eltérően, ahol a tömbmagyarság az államhatároktól messze él, a szlovákiai tömbmagyarság szorosan a magyar határ mentén él, s így jó lehetősége van arra is, hogy egyenesen Magyarországon folyamodjon állampolgárságért. Mi eleve számoltunk ezzel. Nem várjuk, hogy a Pozsonytól távol lakó magyarok esetleges kérelmüket nálunk intézzék" - jegyezte meg Farkas Géza.

Szerencsés János rámutatott, hogy az érvényben lévő szlovák állampolgársági törvény tiltja és bünteti a külföldi állampolgárság felvételét, s ez a magyar állampolgárság felvétele ellen szól. "A szlovák ellentörvényt a tervek szerint februárban módosítják. Várható, hogy azután emelkedni fog a könnyített honosítás iránti kérelmek, érdeklődők száma" - vélekedett a főkonzul.

Szlovéniában sokan érdeklődnek a honosítás iránt

A szlovén főváros magyar nagykövetségén az elmúlt hónapokban már jelentős volt az érdeklődés a magyar állampolgárság megszerzése iránt, bár a kérvényezők száma egyelőre nem túl magas - tájékoztatta az MTI-t Magyarország ljubljanai konzulja.

Molnár-G. Bíborka elmondta: nagyon sok telefont kaptak az elmúlt időszakban érdeklődőktől, de konkrét időpontot hétfőig csak tizenöten kértek a ljubljanai konzulátuson. Hétfőn itt is átvették az első kérelmet, és ezen a héten már többen családostól érkeznek, hogy átadják a dokumentumokat. A konzul szerint a konkrét kérelmekkel sokan egyelőre azért várnak, mert előbb beszerzik a szükséges dokumentumokat.

A mintegy hat-nyolcezres szlovéniai magyarság túlnyomó része a Muravidéken él, de egyelőre Lendva környékéről is a szlovén fővárosba kell utazniuk az igénybejelentőknek. A konzul azonban kifejtette: a tervek szerint Lendván is fogadják majd a honosítási kérelemmel érkezőket. Az elképzelések szerint valamikor január második felétől, de legkésőbb februártól hetente vagy kéthetente a muravidékiek helyben is kérhetik majd a magyar állampolgárságot.

(MTI-fidesz.hu)